Közigazgatás

Közterhek csökkentése
Forrás: ITB

Folytatódik a közterhek csökkentése

A közterhek csökkentése a válság ellenére is folytatódik, Magyarország így a következő években is a legnagyobb adócsökkentők egyikre lehet, nyilatkozta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András közölte, hogy a kormány készen áll a bértámogatások és az adómentességek meghosszabbítására, ha a járvány alakulása indokolttá teszi. A bérmegállapodásban rögzített feltételek teljesülésével a szociális hozzájárulási adó újabb 4 százalékponttal mérséklődhet, a munkabér adóterheinek csökkenése azután is folytatódhat, hogy összesített mértékük 53,1 százalékról 43,2 százalékra csökkent 2010 óta.

A válság miatt különösen fontosnak nevezte a további adócsökkentést, hiszen az a külföldi befektetéseknek ösztönzést, a magyar vállalkozásoknak segítséget jelent. Ugyanakkor az államtitkár óvott a túlzott eladósodástól, amelynek hatása hosszú távon kedvezőtlen, jelentősen megnehezíti a kilábalást a gazdasági válságból. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy már a tavaszi intézkedések is csaknem 1 millió ember munkalehetőségét segítették megtartani. Ezek közül a hitelmoratóriumot és a bértámogatást tekinti a legjelentősebbnek, de hozzátette, hogy a járvány második hullámában is sokaknak segített a kormány, főképp azoknak, akiket a kijárási korlátozások a leginkább sújtottak.

Tállai András kitért arra is, hogy a helyi iparűzési adó kulcsát átmenetileg 2-ről 1 százalékra csökkentette a kormány a kisebb vállalkozásoknak. Bár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyéves felfüggesztést kezdeményezett, az önkormányzatokra tekintettel ennél mérsékeltebb változás lépett életbe. A csökkentést indokolta szerinte az is, hogy az iparűzési adó mértéke két évtizede nem módosult, miközben a társasági adó az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabb.