Közigazgatás

e-diákigazolvány
Forrás: ITB

Kizárólag elektronikus diákigazolvány lesz

Egyelőre csak a kártyák lesznek elektronikusak, ugyanis a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrát még ki kell alakítani.

A január 15-ével hatályos új felsőoktatási törvény szerint hamarosan életbe lép a Nemzeti Egységes Kártyaprogram (NEK), amely lehetővé teszi az elektronikus diákigazolványok elterjedését. Annál is inkább, hiszen csak és kizárólag az új kártyák lesznek érvényesek az oktatás területén. Makrai Zsolt, a Neptun egységes tanulmányi rendszer fejlesztési vezetője lapunknak elmondta, hogy az elektronikus diákigazolványok később – amerikai mintán alapulva – helyettesíthetik az összes többi kártya (személyi igazolvány, jogosítvány, bankkártya, bérlet, beléptetőeszközök) funkcióját is, de ehhez komoly infrastrukturális fejlesztésekre lesz szükség az országban, hiszen Magyarország közel sincs felkészülve a technológia befogadására.