Ez olvasható a Magyar Nemzeti Bank Alapokmányában: „biztosítja a pénzforgalom zavartalan lebonyolítását és az azt támogató fizetési és elszámolási rendszerek megbízható és hatékony működését és folyamatosan ösztönzi fejlesztésüket”. Akkor leltem e bekezdésre, amikor azt kerestem, vajon az MNB milyen indíttatásból kezdeményezte az azonnali fizetési rendszer (AFR) bevezetését hazánkban.
Az AFR-ről ehelyütt közzétett sorozatunk utolsó fejezetét adom most közre, és ahogyan az első részben, itt is az MNB-vel kezdem. A jegybank 90. éves fennállásának alkalmából 2014. májusában „Függetlenség és felelősség” címmel tette közzé Alapokmányát – innen vettem a bevezetőben idézett bekezdést. A „Jövőkép” című fejezetben van egy hosszú-hosszú felsorolás, amelynek tartalma okán szerintem e rész nem mondható víziónak, hanem inkább tűnik feladatvállalónak és célmegjelölőnek. A 15 bekezdésben taglalt feladatok és célok sorában a negyedik helyen, tehát hangsúlyos pozícióban szerepel a citált vállalás, amelyből közvetlenül levezethető, hogy a mi jegybankunk miért is kezdeményezte az AFR bevezetését.
E sorozatzáró fejezetben nem szakértőkkel folytatott beszélgetésekből szerzett információkat osztok meg az olvasóval, hanem összegzem, hogy én mit gondolok az AFR-ről.
Úgy vélem, hogy a mi AFR-ünk elindulása a pán-európai banki folyamatok szempontjából egy kis lépés az eurózóna felé, és nagy lépés a magyarországi banki infrastruktúra és intézményrendszer megújulása felé.
Nem azt állítom, hogy az AFR elindulásával a hazai bankok összekapcsolhatóvá válnak az eurózóna országainak fizetési rendszerével, de azt igen, hogy ha egyszer belépünk az eurót használó országok sorába, az eurózónában 2018. november 30-a óta használt azonnali fizetési rendszerhez nem lesz túlságosan bonyolult csatlakozni.
Ami pedig a hazai banki szféra megújulása felé tett nagy lépést illeti, az AFR révén lehetővé válik, hogy a 10 millió forintos értékhatárig 5 másodperc alatt történjen meg a bankszámláról való fizetés, ami lényegében a készpénzfizetés sebességével összemérhető gyorsaság. És legalább ilyen fontos, hogy az AFR bevezetésével és értő alkalmazásával a bankkártyás fizetési mód helyettesíthetővé válik, technikai-technológiai értelemben mindenképpen.
Meg kell azonban itt jegyezni, hogy a jelenlegi szabályozás és banki gyakorlat szerint a lakossági bankszámláról való átutalás esetén ki kell fizetni azt a tranzakciós illetéket, amelyet még válságadóként vezetett be a kormány 2013. január 1-én. Ennek az illetéknek a kivezetésével olyan vonzó számlacsomagokkal léphetnének piacra a bankok, amelyeknek köszönhetően valóban visszaszorulhat a készpénzforgalom. A kormánynak el kell döntenie, hogy lemond-e a tranzakciós illetékből származó bevételekről, és cserébe megelégszik-e a készpénzfizetési rendszer fenntartási költségeinek valószínű csökkenésével.
Igen valószínűnek tartom, hogy e téren nagy változások várhatók. Egy átfogó, egyszerűsítő, konszolidációs időszak következhet most a banki szférában, amelynek végén eldőlhet, hogy az azonnali fizetési rendszer bevezetése csupán egy költséges és izzasztó szobabiciklizés volt-e a fizetési rendszerek működtetésében illetékes intézmények számára, vagy általa előbbre jutunk az áttekinthetőbb és korszerűbb bankrendszerhez vezető úton.
Mester Sándor
