Igen, nagyon klassz – mondtam nem nagy átéléssel, mégis a nyakamat tettem volna rá, hogy elhitte, akinek mondtam, mert el akarta hinni. Nincs két évtizede, amikor egy hatalmas cégszörnyeteg médiavállalkozásában tevékenykedtem, amikor egy újabb belső fejlesztés befogadása és működtetése lett a feladatunk – ha jól emlékszem, számlák kifizetését engedélyező appocska lehetett, amellyel online járulhattam hozzá a kifizetéshez. Windowsos megoldás volt, Lotus Notesben reszelték ki, és én merevem meredtem a képernyőre, amikor először megláttam.
Összetalálkozván a központ folyósóján, nem akárki, az egész cégmonszter informatikájának első embere tette fel a kérdést pont azon a héten, amikor elindult a szóban forgó alkalmazás. A CIO régi jóbarát volt, akivel az ember megválasztja annak pillanatát, amikor igazán őszinte hozzá. A Lotus platformján kimunkált csöppnyi megoldás egy sor további hasonló, a munkát megkönnyítő, ma azt mondanánk, hogy bizonyos folyamatelemeket digitalizáló applikációk első fecskéje volt, így láthatóan fontosságot tulajdonított a CIO annak, hogy szerény személyem miként minősíti az első próbálkozást.
Maga a megoldás megtette, amit kellett, felhozta a számla képét és megadta azt a gombot, amelyre kattintva hozzájárulhattam a kifizetéshez, s ha jól emlékszem, még arra is adott lehetőséget, hogy amennyiben nem tartottam kifizethetőnek a számlát, egy szöveges dobozban ezt ki is fejtsem. Ám az egész úgy nézett ki, hogy az embernek elment az élettől a kedve. A már akkoriban szaggató nagy nemzetközi – ma úgy mondanánk – felhős szolgáltatók egy egészen más dimenzióban, más felhasználói élményt nyújtva igyekeztek magukhoz láncolni a júzereket. A tárgyalt alkalmazás nekem olyannak tűnt, mint egykoron a szovjet szocialista ipar csúcsterméke, a Rakéta porszívó, amelyhez képest, a maga korában a legolcsóbb nyugat-európai rivális termék is olyannak tűnt, mint egy design műremek.
Már ahogy a kérdést feltette öreg barátom, benne volt, hogy itt nagy a baj. Az a mosoly, az a csillogó szem, amely belső elégedettségének, talán boldogságának volt egyértelmű jele, arra intett, hogy nagyon nem mindegy, hogy mit válaszolok. A CIO elégedett azzal, ami most élesben elindult, arra vágyik, hogy a környezete megerősítse abban, hogy ő és csapata jó úton jár. És nem arra vágyik, hogy a valóságban megismerje felhasználói vélekedését arról, ami most megszületett. Örülni akart az eredménynek, és ennek érdekében hajlandó volt önmagát is becsapni.
Az informatika világában vannak mérőszámok, amelyek alapján kvantitatív módon minősíthető a megfelelő egységek működése, az adott szolgáltatások rendelkezésre állása, elérhetősége. Az alap természetesen az, hogy az IT-rendszerek működjenek úgy, ahogy működniük kell, álljanak rendelkezésre úgy, ahogy a belső felhasználóknak ez munkájuk elvégzéséhez szükséges.
Óriási hibát követ el azonban az az informatikai vezető, aki azt gondolja, hogy a vezetők, a munkatársak, amikor használják a vállalati rendszereket, elfelejtik, hogy mennyivel egyszerűbb és élvezetesebb tevékenykedni, posztolni, videót felölteni, mailt írni és fogadni, szórakozni olyan környezetekben a vállalaton kívül eső digitális terekben, ahol idejük tekintélyes hányadát töltik.
Mester Sándor
