ITexec

vizualizáció.jpg
Forrás: ITB
Kiberbiztonság

Lebutított vizualizáció

Közel voltunk ahhoz, hogy belecsapjunk a nyelvújításba, pedig mindössze egy latin eredetű angol szó magyarítása merült fel a beszélgetésünkben. Két kiváló IT-biztonsági szakemberrel volt alkalmam csevegni a kibervilág dolgairól, amikor letértünk a főcsapásról néhány perc erejéig, keresvén a visible vagy vizibilis szó magyar megfelelőjét. Egyikünk, T. éppen azt kívánta hangsúlyozni, hogy ha vizibilissé tudnánk tenni a rendszereinkben végbemenő folyamatokat, akkor egyszerűbben és gyorsabban ismerhetnénk fel, ha kibertámadók léptek a területünkre.

Természetesen azonnal a „láthatóság” szó buggyant ki belőlünk mint megoldás a fordítást illetően, ám T. nem tűnt elégedettnek. Azt állította, hogy a láthatóság nem mindig működik, vannak olyan kontextusok, amelyekben csődöt mond. Most, hogy visszagondolok a rendkívül inspiráló beszélgetésünkre, nekem más irányba fordult az érdeklődésem, ám engem nem a fordítás kezdett foglalkoztatni, hanem maga a probléma.

Ha hátra lépünk egy kicsit, és törekszünk a probléma általánosabb megfogalmazására, akkor voltaképpen arról az igényről beszélünk, hogy egy valamilyen funkciót ellátó, ember alkotta digitális rendszer működésének megfigyelését, és a működés folytonosságának fenntartását azzal tegyük egyszerűbbé és hatékonyabbá, hogy az emberi agy számára a legesleggyorsabban befogadható módon tesszük láthatóvá. A láthatóvá tétel, a vizualizáció tehát az igényre adott legkézenfekvőbb válasz.

Azt a kérdést kell tehát feltennünk, hogy – maradva az informatika világában – miként lehet a legtökéletesebben láthatóvá tenni, vizualizálni az informatikai rendszerünk működését, hogy saját szemünkkel észlelhessük a diszfunkcionalitásait.

Digitális világban lévén a feladat nem tűnik annyira megoldhatatlannak. Gondolom, senki sem vitatja, hogy mindenekelőtt magának a rendszernek az elemeit kell identifikálni, azokat a működési szabályok szerint egymással összekapcsolni, vagyis a valóságban robotoló rendszernek el kell készíteni a virtuális ikerpárját, amely mindig pontosan olyan, mint a valóságos párja, tehát valós időben mindig tökéletes tükörképe a másiknak. Azt is mondhattam volna rém egyszerűen, hogy a vizualizálás alapja, hogy meglegyen a rendszer dinamikus architektúraképe.

E kép viszont egyáltalán nem olyan, mint egy hagyományos értelemben vett kétdimenziós piktúra. Többdimenziós, hiszen tartalmazza a rendszerelemeket (erőforrásokat), azok attribútumait és mindig aktuális állapotait, a viszonyukat a többi egy vagy több elemhez, amelyekkel a folyamatok végrehajtása során kapcsolatban állnak. Nem baj, ha már itt kezdjük érezni, hogy ha valamilyen vizualizálásról lesz is a végén szó, akkor az a csökött emberi agy képességeihez illesztett valamiféle lebutított interpretáció lehet csupán.

Az a komplexitás, amely egy akár egyszerűnek mondott informatikai rendszert is jellemzi, ha kellő felbontással tekintünk bele a mélységeibe, nem jelenhet meg a maga teljességében az ember számára láthatóvá tett virtuális változatban, amely azonban bizonyos, jól megválasztott, természetesen dinamikus nézeteiben kiválóan mutathatják a felügyelt rendszer kritikus területeit, figyelmeztetéseket is adva, ha netán például rosszfiúk jelentek meg a kerítésen belül.