ITexec

IT-jobs.jpg
Forrás: ITB
ITexec

Trendmutató álláslista

Az Újvilágban készített üzleti kutatásokat kellő szakmai óvatossággal ajánlatos kezelni. Lehet, hogy a válaszadók száma alacsony és/vagy a vizsgált területet nem megfelelően képviselik a megkérdezettek, statisztikai szempontból. Az is megeshet, hogy a feltett kérdések nem egészen szakszerűek. Akárhogy is van, imádok ilyen tanulmányokat, jelentéseket olvasni, különösképpen akkor, ha engem érdeklő témában kutakodnak.

Most például az 1948 óta a munkaerő-közvetítésben tevékenykedő Robert Half vállalat friss tanulmányát böngészgetem, mert érdekel, hogyan alakul majd 4-5 év múlva a magyar IT-s munkaerőpiac. Az amerikai és kanadai munkaerőpiac 2021-es fizetési útmutatója hasznos lehet azok számára is, akik itt, Közép-Európában, megfelelő képzelőerővel rendelkeznek, és az útmutatóból felismerhető trendeket képesek/hajlandók a mi viszonyainkra átültetni/előre látni. Egyelőre még mindig úgy van a technológia szegmensében, hogy az Újvilág történéseit csaknem félévtizedes késleltetéssel láthatjuk viszont nálunk – olykor nem egészen úgy, ahogyan eredetileg megtörténtek.

Egyetlen listát emelek át e dolgozatomba a nevezett jelentésből, mégpedig azt, amely azt mutatja, hogy milyen szakértelemmel, képesítéssel rendelkező IT-sek iránt a legnagyobb a kereslet Észak-Amerikában. A felsorolás így fest (angolul, ábécé rendben):

• AWS Certified Solutions Architect – Professional; Certified Cloud Security Professional (CCSP);
• Certified Data Privacy Solutions Engineer (CDPSE);
• Certified Data Professional (CDP);
• Certified Ethical Hacker (CEH); Certified Information Security manager (CISM);
• Certified Information Systems Security Professional (CISSP);
• Cisco Certified Internetwork Expert (CCIE);
• Cisco Certified Network Associate (CCNA);
• Cisco Certified Professional Network Professional (CCNP);
• Microsoft Certified Azure Solutions Architect;
• Microsoft Certified Solutions Associate (MCSA);
• Oracle Certified MySQL Database Administrator (CMDBA);
• Project Management Professional (PMP);
• Salesforce Certified Development Lifecycle and Deployment Designer.

Íme, egy gyors kiértékelés, ami nem csupán az álláspiacról mond el valamit, hanem egyebek között jelzi az IT-trendek érvényesülését:

  • 5 felhős vagy felhőhöz is kapcsolódó (felhő+IT-biztonság, felhő+tervező) szakterület található a listán.
  • 3 szakmai domain szerepel 3 alkalommal mégpedig az IT-biztonság, az adatkezelés és a hálózatmenedzsment.
  • A projektmenedzsment az egyetlen olyan terület, amely nem kötődik közvetlenül az informatikához.
  • 8 olyan szaktudás szerepel itt, amely közvetlenül informatikai gyártóhoz, szolgáltatóhoz kapcsolódik (1 az AWS-hez, 3 a Ciscóhoz, 2 a Microsofthoz, 1 az Oracle-hez és 1 a Saleforce-hoz).

A magyar elemző szemével tekintve a fentiekre, először az tűnik fel, hogy a 15 legkeresettebb szakértelmű IT-munkavállaló listáján 8, azaz nyolc esetben olyan tudást várnak el az IT-s emberekre vadászók, amelyeket nem oktatási intézményekben, hanem gyártóspecifikus képzéseken, a szállítók tanfolyamain, illetve ezek akkreditált partnereinél lehet csak elsajátítani. Úgy vélem, hogy nagy bajban lennék, ha arra a kérdésre kellene választ adnom, hogy mely magyarországi oktatási intézményekben lehetne olyan diplomákat, certifikációkat szerezni, amelyek megnyitnák az utat a listán elvárt, gyártóhoz, szállítóhoz közvetlenül nem kapcsolható pozíciókhoz.