Gadget

Brin szerint még két év.     (forrás: geekwindow.com)
Brin szerint még két év. (forrás: geekwindow.com)
Forrás: geekwindow.com

Még többet a Google szuperszemüvegéről

Január végére és február elejére hívott össze a Google egy-egy, a csodaszemüvegének jobb megértéséhez elengedhetetlen fejlesztői konferenciát.

Ugye nem felejtettük még el az internetes cég Project Glass néven beharangozott innovatív termékét? Először tavaly áprilisban mutatták be a csodaszemüveget, majd a Google tavaly júniusban lezajlott fejlesztői konferenciáján megint reflektorfénybe kerültek a termék képességei. A szemüvegnek látszó tárgy valójában egy hangutasítással vezérelhető okostelefon, amellyel a kiterjesztett valóság technológia adta lehetőségeket is kihasználhatjuk.

Közben új szabadalmak születnek.     (forrás: Geeky Gadgets)
Közben új szabadalmak születnek. (forrás: Geeky Gadgets)

Konkrét dolgokat viszont még nem igen tudunk a készülékről – leszámítva azt a néhány kisvideót, ami a témában megjelent -, főleg a megjelenésről nem, amit a cég optimális esetben valamikor 2014-re prognosztizált. Addig a nagyérdemű sajnos nem tolhatja fel orrnyergére a szuperszemüveget. Leszámítva azt a néhány szerencsés tesztelőt, aki ott volt az ominózus júniusi konferencián, s éppen volt is 1500 dollárja egy tesztpéldányra.

Elsősorban számukra lehet majd érdekes a Google következő két rendezvénye, amelyet a szemüveg jobb megértése végett hív életre a cég, illetőleg azért, hogy tapasztalatot cserélhessen a tesztelőkkel. Erre január 28-29-én San Francisco-ban, illetve február 1-2-án New York-ban lesz lehetőség. A tesztelők a rendezvényeken jobban megismerhetik majd a terméket, annak működését, s eszmét cserélhetnek a cég mérnökeivel is.

És akkor a téma rajongóinak jöjjön még egy kis érdekesség, ami lehet, hogy a soron következő fejlesztői napokon is napirenden lesz majd. A Google éppen nemrégiben védetett le egy olyan szabadalmat, amely a Project Glass-t kiegészítendő, egy lézeres projektorral vértezi majd fel a csodaszemüveget. Az újítás lényege, hogy a lézer segítségével is irányíthatjuk a szemüveget, oly módon, hogy a lézer például a kezünkre vetít egy QWERTY billentyűzetet, amellyel különböző utasításokat vihetünk be a készüléknek (lásd a mellékelt képen).

Rengeteg lehetőség rejlik még ebben a termékben, bízunk benne, hogy a nagyérdeművel is megosztják majd azokat az információkat, melyekre az elkövetkezendő fejlesztői konferenciákon jutnak.