Cégvilág

AT&T
Forrás: venturebeat.com

Visszavonta egyesülési kérelmét az AT&T és a T-Mobile USA

Idén tavasszal jelentette be az amerikai AT&T, hogy vételi ajánlatot tett a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatára, az ügylet elé azonban egyre több akadály gördül.
 

Az AT&T tavaszi bejelentése szerint a két cég megegyezett, hogy az amerikai szolgáltató 39 milliárd dollárért megvásárolja a Deutsche Telekom Egyesült Államokbeli leányvállalatát. A német telekom szolgáltató már régóta próbált szabadulni tengerentúli cégétől, a lehetséges vásárlók közt a konkurens Sprintet, a Verizont de még a Google-t és a Comcastot is emlegették. Nem okozott azonban túl nagy meglepetést az AT&T feltűnése, amelynek hatalmas szüksége van infrastruktúrájának bővítésére, amire a legkézenfekvőbb megoldás egy már kiépített hálózat felvásárlása volt.

Talán később
Talán később

Az egyesülésnek számos ellenfele akadt, a trösztellenes csoportoktól a szakszervezetekig, ám egy ideig úgy tűnt az AT&T-nek sikerül meggyőznie a hatóságokat az ügylet előnyeiről. Az egyesülést felülvizsgáló és jóváhagyó kormányügynökség összetétele azonban az elmúlt néhány hónapban a cég számára kedvezőtlenül változott, ezzel nehezítve a folyamatot. Az FCC-ben bekövetkezett változások mellett a két cég egyesülését az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma is megtámadta a bíróságon, pert indítva az AT&T ellen. A trösztellenes eljárás miatt kétfrontos harcra kényszerített cégek most úgy döntöttek, visszavonják egyesülési kérelmüket a telekommunikációs cégeket felügyelő szövetségi hatóságtól és energiáikat a perre koncentrálják.

A kérelem visszavonása nem jelenti automatikusan az ügylet semmisségét, mindkét cég vezetői úgy nyilatkoztak, nem állnak el szándékuktól ám szeretnék először a bíróság előtt tisztázni magukat. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyesülés valószínűleg akkor sem jön létre a kitűzött időpontig, ha a cégek megnyerik az ellenük lefolytatott pert. Az eredeti elképzelés szerint az egyesülésnek 2012 harmadik negyedévéig le kell zárulnia, amennyiben ez nem történik meg az AT&T 4 milliárd dolláros kötbért fizet német partnerének, valamit kedvezőbb roamingdíjakat nyújt hálózatán. Az AT&T egyetlen esélye a per megnyerésére jelenleg az, ha vállalja, hogy a T-Mobile USA vagyonának nagy részét eladja, ezzel csökkentve a cég értékét. Miután az AT&T-nek leginkább a hálózati infrastruktúrára van szüksége elképzelhető, hogy egyéb üzletágakat elárverez, feltéve, ha akad rá érdeklődő. Eddig azonban úgy tűnik az egyesülés nem jöhet létre, legalábbis az eredetileg kitűzött 2012-es időpontig, erre utal az is, hogy az AT&T már elkülönítette költségvetésében a Deutsche Telekom számára kifizetendő 4 milliárdos kötbért.