Cégvilág

Startup_Inkubator.jpg
Forrás: spellbrand.com
Lezárult a „Startup Factory”

Több mint kétmilliárd forintos támogatásban részesülnek a startup-inkubátorok

Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével kiírt „Startup Factory” pályázat, a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását támogató programban hét pályázó részesült egyenként 300 millió forintos támogatásban.

A programra tíz pályázat érkezett, végül hét inkubátor nyert egyenként 300 millió forintot. A forrást hazai startupok közvetlen támogatására fordíthatják Budapest mellett négy vidéki helyszínen, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben is.


„A technológiai inkubátorok megfelelő piaci-szakmai jártassággal, professzionális módszertannal és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, igénybevételük hatékony eszköze a startupok támogatásának”, mondta Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára. „A korábbi programok tapasztalatai kedvezőek, a 120-nál is több cég csaknem fele már árbevételt termel, a további - részben külföldi - tőkebefektetések összege meghaladta az állami ráfordítás összegét”, tette hozzá.

A felhívásra a korábbi pályázatokon nyertes vagy a kiválasztás utolsó köréig eljutott, legalább háromévnyi inkubációs tevékenységgel rendelkező technológiai inkubátorok jelentkezhettek. A „Startup Factory” pályázat a korábbi működés eredményességét mérő objektív kritériumok és üzleti tervek alapján legsikeresebbnek bizonyult inkubátoroknak biztosít lehetőséget tevékenységük folytatására, lehetőséget ad a felhalmozott tapasztalatok megőrzésére, további hasznosulására.

A startup-vállalkozások fejlődéséhez, nemzetközi piacra lépéséhez elengedhetetlen az innovációt serkentő szakmai támogató környezet, a globális kapcsolati háló és vállalati infrastruktúra kialakításához szükséges segítség. A „Startup Factory” pályázat szakmai koncepcióját az ITM együttműködésével és javaslatai alapján, a korábbi pályázatok tapasztalatai és a legjobb nemzetközi gyakorlatok figyelembevételével alakította ki az NKFIH.

2013-2016 között 14 technológiai inkubátor kapott közvetlen állami támogatást, elsősorban az élettudományok, a mesterséges intelligencia, a Big Data és a Fintech (pénzügyi technológia) témakörében. A támogatott startupok között előfordultak sport- és oktatási technológiát, digitális médiát vagy robotikát érintő megoldások szállítói is. A pályázaton az inkubátoroknak végig kell kísérniük a startupok fejlődési útját, az ötlet fázistól a prototípusfejlesztésen át egészen a piacra lépésig. Fontos elvárás a fenntartható üzleti modell kialakítása és a második körös befektetésre való alkalmasság elérése.

Az ITM a társbefektetői források felhasználásával kívánja fokozni az inkubátorok kockázatvállalási hajlandóságát, ezzel is segítve a gyors növekedésre képes induló vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeinek piaci hasznosulását. A támogatások erősítik a hazai startup ökoszisztéma növekedési képességét, ösztönzik az innovatív ötletek felszínre kerülését és megvalósítását - olvasható a tárca közleményében.