Cégvilág

S&T_logo_870px.jpg
Forrás: ITB
#4 S&T Consulting Hungary Kft.

Mérföldkő az ipari digitalizáció oktatásában

Dübörög az IT piac és dübörög az ipari digitalizáció, méghozzá teljes joggal. A több mint két étvizede szakértő IT megoldásszállítóként jelen lévő S&T 2018-ban mintegy 1 milliárd Euro árbevételt ért el, itthon pedig nem csak az árbevétel, hanem az alkalmazottak száma is növekedésnek indult, így közel 300-an dolgoznak a magyar S&T-nél.

A cég a tavalyi évben komoly elköteleződéről tett tanúbizonyságot az S&T University 4.0 Program elindításával. A hazai szinten egyedülálló kezdeményezés keretein belül ipari áron számolva több milliárd forint értékű ipari digitalizációs szoftvercsomagot adtak át több magyar egyetemnek, aminek köszönhetően a hallgatók a legmodernebb szoftvereken tanulva képezhetik magukat és kézzel fogható gyakorlati tudással felvértezve léphetnek a munkaerőpiacra. A program elsődleges célja ugyanis, hogy a negyedik ipari forradalom technológiáinak üzemeltetésére alkalmas mérnököket kinevelje. Szintén elsőként vált tanúsító központtá Közép Európában az S&T. A Moldex3D választása alapján Közép-Európában az S&T lett az első Moldex3D Authorized Certification Center, ami azt jelenti, hogy a cég telephelyén lesz lehetőség letenni a certifikációs vizsgát, amely elismeri és validálja a szakértők Moldex3D megoldásokhoz kapcsolódó képességeit és tudását.