Cégvilág

4iG_hq.jpg
Forrás: ITB
Növekvő eredményesség, szerződésállomány és a munkavállalói létszám

Kiemelkedően teljesített a 4iG az első félévében

A társaság közzétette gyorsjelentését a Budapesti Értéktőzsdén első félévi teljesítményéről. A vállalat a megváltozott gazdasági klíma ellenére is kiemelkedő eredményről számolt be. A 4iG IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 20,2 milliárd forint volt, amely 39 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a vállalat EBITDA-ja pedig 1.360 millió forintra növekedett, amely 34,8 százalékkal haladta meg a 2019. első félévi pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti eredményét. A menedzsment pozitív várakozásokkal tekint a vállalat előtt álló időszakra és továbbra is fenntartja a korábban meghatározott növekedési célkitűzéseit.

Sikeres első félévről számolt be a 4iG annak köszönhetően, hogy az ICT szektor fejlődése a társaság stratégiai szegmenseiben töretlen maradt. A cégcsoport eredményeit többek között az új piaci (pl. ServiceNow, e-aláírás), valamint a távmunkához és digitális átálláshoz kapcsolódó (kiberbiztonság, távoli rendszerfelügyelet és elérés, szerviz) szolgáltatások mellett, a megrendelők megnövekedett hardver igénye is felfelé húzta. A társaság emellett bővíteni tudta a folyamatos megbízásokból származó szolgáltatási bevételeit – egy év alatt ez az arány 10-ről 16 százalékra növekedett – és jelentősen javult a tanácsadásból, egyéb termék vagy szolgáltatásból származó megbízások aránya is, amely 16 százalékról 36 százalékra emelkedett.

Mindezek jóvoltából a 4iG Nyrt. IFRS szerinti konszolidált pénzügyi eredménye jelentősen meghaladja az előző év hasonló időszakát: a társaság 39 százalékkal növelte árbevételét (14,5 mrd forintról 20,19 mrd forintra) és 34,8 százalékkal EBITDA-ját (1 mrd forintról 1,36 mrd forintra), miközben csoport konszolidált adózott eredménye 33,8 százalékkal 774 millió forintra növekedett. A járványhelyzet ellenére a cégcsoport munkavállalói állománya is megugrott, június 30-án a foglalkoztatottak száma elérte a 644 főt.

A 4iG jelentésében a 20,19 milliárdos árbevétel mellett további 20,8 milliárd forintnyi megrendelésállományról is beszámolt, amelyek teljesítése még az idei évben esedékes. A cégcsoport bevételei így várhatóan jelentősen meghaladják majd a tavaly egész évben elért 41 milliárd forintot.

Az eredményes félév és a vállalat tartalékai okán a cégcsoport gazdasági helyzete továbbra is stabil. Az iparág sajátossága, hogy az informatikai és ICT vállalatok jellemzően a harmadik és negyedik negyedévben realizálják bevételeiket, ennek megfelelően a 4iG menedzsmentje a második félévben a társaság üzleti teljesítményének további növekedésére számít. A menedzsment várakozásait a londoni székhelyű elemzőház, az Edison Group prognózisa is erősíti. A 4iG elemzésével megbízott társaság szerint a cégcsoport a 2020-2022 közötti időszakban a magyarországi informatikai piac első számú integrátorvállalatává léphet elő, a társaság organikus, illetve akvizíciókkal támogatott növekedését pedig a világjárvány informatikai piacra gyakorolt hatásai is katalizálhatják majd.