Cégvilág

Linczényi Aladin a 4iG általános vezérigazgató-helyettese és Barcsa Lajos debreceni alpolgármester megnyitja a 4iG debreceni telephelyét
Forrás: 4iG
Új 4iG telephely Debrecenben

Keletre fel!

Újabb hazai informatikai vállalat nyitott telephelyet Debrecenben, bízva a régió további fejlődésében és az ottani szakemberbázis bővülésében.

Első pillantásra szokatlannak tűnhet, hogy miközben a vírushelyzet nyomán számos nagyvállalatnál még mindig az otthoni munka a meghatározó, egy informatikai cég éppen most nyit vidéki irodát. A 4iG debreceni régiós központját viszont – amely Székesfehérvár és Szeged után a harmadik vidéki iroda –  kimondottan a távmunkára gondolva alakították ki.

Az új központra azért is szükség van, mert a regionális gazdaságba szervesen integrálódni csak helyi jelenléttel lehet, mondta az ünnepélyes megnyitón Linczényi Aladin, a 4iG általános vezérigazgató-helyettese. A vállalatnak pedig fontos a dinamikusan fejlődő kelet-magyarországi régió, az ottani vállalkozások megszólítása és kiszolgálása, a szolgáltatások bemutatása pedig könnyebben megy egy helyi központból. Debrecen mellett szólt még a helyi felsőoktatás is: Barcsa Lajos alpolgármester szerint jelenleg 70 ezer diák tanul a városban, de a Debrecen 2030 program keretében még szeretnék növelni ezt a létszámot.

Az iroda egyelőre húsz fővel működik, de ezt néhány éven belül szeretnék felfuttatni 80-100 főre. A 4iG nem fél a városban működő többi infokommunikációs vagy elektronikai cég – mint a korábban ITSH-ként ismert Deutsche Telekom IT Solutions, a National Instruments vagy a British Telecom – konkurenciájától, mondta el kérdésünkre Megyesi Szilveszter, a debreceni iroda vezetője. „Több cég is versenyez a jó munkaerőért, de ezt mi nem hátrányként, hanem lehetőségként éljük meg. Színesítjük a város és a régió munkahely-kínálatát, és reményeink szerint vonzó alternatívái leszünk a már itt lévő vállalatoknak”, fogalmazott.

A 240 négyzetméteres (de a későbbiekben bővíthető) irodaterületet a shared desk és a távmunka szempontjainak figyelembe vételével alakították ki. Mintegy 25 munkaállomást alakítottak ki, amelyeket a kollégák a vállalat belső rendszerén keresztül tudnak lefoglalni arra az időre, amikor az irodában kívánnak dolgozni. A munkatársaknak csupán csatlakoztatniuk kell notebookjukat a kialakított végponthoz, és bejelentkezés után már dolgozhatnak is, elérik az összes belső rendszert és dokumentumot. (Ugyanez igaz egyébként azokra is, akik mondjuk Budapestről jönnek le a debreceni irodába.) Ha heti 2-3 irodában töltött nappal számolunk, a mostani infrastruktúra elegendő a későbbre tervezett 80-100 fős létszámra is.

Megyesi Szilveszter elmondta, hogy a debreceni központ nem fog specializálódni, a 4iG szerteágazó portfóliójának minden eleme elérhető lesz helyben. A látókörük pedig nemcsak Magyarországra terjed ki, hanem a határ túloldalán is igyekeznek majd ügyfeleket szerezni.