Cégvilág

Ericsson
Forrás: theglobeandmail.com

Elkelt az Ericsson mobil üzletága

Sikerült megegyezésre jutnia közös leányvállalatának sorsáról a Sonynak és az Ericssonnak. A közel tíz éve alapított közös cég teljes egészében a Sony tulajdonába kerül.

Hónapok óta sejteni lehetett, hogy valami történni fog Sony Ericssonnal, melynek két tulajdonosa jó ideje kereste a megoldást arra, hogy a cég sikeresen vehesse fel a versenyt vetélytársaival az okostelefon piacon. Nyílt titoknak számított, hogy a japán Sony igyekszik kivásárolni svéd üzlettársát a tíz évvel ezelőtt alapított közös vállalatból, csupán idő kérdése volt, hogy mindezt milyen feltételek mellet sikerül nyélbeütni. A kezdetekben sikeres cég mostanra mindkét fél számára csak nyűg volt, a hálózati kommunikációra összpontosító Ericsson szabadulni szeretett volna energiáit és erőforrásait lekötő mobil üzletágától, míg a Sony szerette volna saját szórakoztatóelektronikai megoldásait integrálni a telefonokba.

Továbbviszik
Továbbviszik

A két cég alapvető problémája az ár volt, hiszen annak ellenére, hogy a közös vállalat nem szerepelt túlságosan jól az utóbbi időszakban, a benne rejlő potenciál és a cég által birtokolt szabadalmak miatt nem lehetett pontosan meghatározni értékét. Ezt a problémát segítette a Nortel és a Motorola akvizíció, így a felek nagyjából meg tudták állapítani a Sony Ericsson értékét. A két cég bejelentése szerint a közös vállalat részvényeinek 50 százaléka 1,05 milliárd euróért kerül a japán cég tulajdonába. A megegyezés és a békés elválás hírére mindkét cég részvényeinek árfolyama emelkedni kezdett a tőzsdéken. Sir Howard Stringer, a Sony vezérigazgatója nyilatkozatában elmondta, a cég végre teljesen saját kezébe veszi az eszközök fejlesztését, célja, hogy azt a Sony többi termékével összhangba hozva átfogó termékpalettát alakíthasson ki.

A Sony azonban nem a hardvergyártásban és fejlesztésben lehet ellenfele a piac többi szereplőjének, hanem a tartalomszolgáltatásban. A japán cég ezen a téren minden okostelefongyártó előtt jár, hiszen saját tulajdonában lévő tartalmakkal nagyon vonzóvá tudja tenni készülékeit. A cég nemrégiben jelentette be, hogy játék- zene- és filmkiadással foglalkozó részlegeit a Sony Entertainment Network név alatt egyesíti ezzel a lépéssel átjárást nyújtva a különböző platformok között. Sokak szerint a Sony számára a kivásárlással végre valódi lehetőség nyílik arra, hogy komoly részesedést szerezzen az egyébként telített okostelefon piacon. Az Google mobil operációs rendszerét 2008-ban adaptáló cég saját adatai szerint jelenleg az Android piac 11 százalékát birtokolja Xperia termékcsaládján keresztül. A Sony tervei szerint rövid ideig még Sony Ericsson márkanév alatt gyárt és forgalmaz termékeket, arról, hogy mi lesz a saját telefon neve egyelőre nem nyilatkoztak. A felek megegyezése szerint az adásvétel véglegesítésére 2012 januárjában kerül sor, ha a versenyfelügyeleti hatóságok is jóváhagyják azt.