Cégvilág

Vodafone_870px.jpg
Forrás: ITB
#2 Vodafone Magyarország

Egy év az 5G bűvöletében

Borítékolható volt a top 10-es helyezésük, azok után, hogy tavaly a UPC felvásárlásától volt hangos a sajtó. 2019 nyarán sikeresen lezárult a Vodafone Csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, melynek köszönhetően a Vodafone Magyarország lett a UPC Magyarország 100%-os tulajdonosa.

A felvásárlás híre mellett a tavalyi évben szinte minden hónapra jutott valami az IoT, a smart city vagy az egyéb digitalizációs megoldásaikból is. Az elmúlt év legkiemelkedőbb projetjei az 5G az önvezető parkolás és a VR innovációk köré épültek. 2019 májusában a Vodafone Magyarország először a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya avatóján indította el hazánk első, élő, állandó 5G bázisállomását. Néhány nappal később Budapesten is elérhetővé vált a technológia, októberben pedig a cég elindította Magyarország első kereskedelmi 5G hálózatát a Budapesten, ami jelenleg 34 bázisállomással működik a belvárosban. A november az önvezető parkolásról szólt a vállalat hazai szereplőjénél, ami egy skálázható, automata parkolási megoldást mutatott be, ami NB IoT parkolószenzorokkal kommunikálva találja meg a szabad parkolóhelyeket a cég mélygarázsában. Decemberben a Vodafone Digitális Díj győztese egy egyedülálló ötlet volt, az OncoVR, ami a virtuális valóság segítségével javítja a tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekek közérzetét, életminőségét, aminek tesztelését hamarosan több budapesti gyermekkórház onkológiai osztályán is megkezdik.

A Vodafone Magyarország 2018/19-es nettó árbevétele a 2017/18-es nettó 172 000 millió Ft-ról, 192 659 millió forintra emelkedett, a növekedés az alkalmazottak számában is megjelent, a 2019 pénzügyi év végén 1969 fő dolgozott a cégnél, ami az előző évhez képest kb. 20 fővel több.