Cégvilág

Tai_Jeng_Foxconn
Forrás: Reuters
Élesedik az iPad

A jófiú tajvani beszállt a japán képernyőgyárba

Február óta tartó vívódás után megszületett a Foxconn és a Sharp megállapodása. Előbbi 3,5 milliárd dollárért kétharmados többséget szerzett az utóbbi vállalkozásban. A lépés fő indokának a fejlett képernyőgyártási know-how tűnik. 

Miért iPad? Azért, mert a nevezett okoskészülék csúcsfinomságú megjelenítőjét eddig is a Sharp gyártotta. Miért jófiú? Mert a Foxconn sokat javított a munkásai körülményein, amikor szélesebb nyilvánosságra került az, hogy milyen körülmények között születnek az Apple-termékek – amelyek legfőbb előállítója a Foxconn, kínaiul „Hon Hai”.

A bejelentés óta a Sharp jövője az eddiginél lényegesen biztatóbbnak látszik. Bár a vonatkozó sajtóeseményen a Foxconn vezérigazgatója, Terry Gou kitért a kérdés elől, hogy „Mikor lesz nyereséges a Sharp?”, hosszan ecsetelte, hogy szerinte nem az OLED, hanem az energiatakarékosabb IGZO technológiájú kijelző lesz a nyerő, amelyet a Sharp talált ki és gyárt, konkrétan az utóbbi részaránya 60 százalékosra nő a portfólióban, a kisebbség marad OLED.

Február végén már majdnem megszületett a megállapodás, de a Foxconn az utolsó pillanatban nem írta alá, egyes értesülések szerint azért, mert nem ismerte pontosan bizonyos bankhitelek részleteit. Akkor még 5,3 milliárd dollárról volt szó… A mostani megállapodás azonban végleges, ha nem is találkozik a japán kormány elképzelésével, amely szerint a Sharpot inkább az állami tulajdonban levő Innovation Network Corp. of Japanak (INCJ-nek) kellett volna megvennie.

Terry Gou elismerte, hogy nem lesz könnyű nyereségessé tenni a Sharpot, és bár nem közölt részleteket, szilárdan kijelentette, hogy konkrét tervek vannak. „Tudatában vagyok, hogy ha nem lesz fordulat a Sharpnál, a versenytársaink élve megesznek” – mondta. Az aggódókat megnyugtatta, hogy nem lesznek elbocsátások, de megjegyezte, hogy a Foxconn évente 3-5 százaléknyi, a legkevésbé jól teljesítő dolgozótól válik meg.

A Sharp egyéb üzletágairól a bejelentés nem szólt. A címképen Tai Jeng, a Hon Hai Precision Industries alelnöke látható a sajtóeseményen.