Cégvilág

ecomexpo
Forrás: bpa.hu
Másfél ezer látogató

Lezajlott az első, hazai e-kereskedelmi kiállítás

Telt házas volt a rendezvény, öt teremben 60 előadást hallgathatott meg az az 1500 ember, aki ellátogatott az eseményre. A 46 kiállító között találtunk többek között fizetési szolgáltatókat, futárcégeket, szoftvergyártó vállalatokat, jogi tanácsadókat, de még fotóstúdiót vagy üzleti könyvkiadót is.


Az előadások hat témakört fedtek le: logisztikai, fizetés és jogi ismeretek, technológia, marketing, és konverzióoptimalizálás. Az előadók között pedig olyan nagy vállalatok képviselőit köszönthettük, mint az MPL, Google, MasterCard, PayPal, Extreme Digital vagy a Bónusz Brigád.

A rendezvény résztvevői megtudhatták, hogyan érdemes webáruházat indítani, milyen sikeres stratégiák lehetnek egy piac meghódítására, milyen jogi tudnivalókat kell ismernie egy e-kereskedőnek és még hosszasan lehetne sorolni a különböző témákat.

A szervezők célja az volt, hogy betöltsék azt az e-kereskedelem területén ezidáig meglévő űrt, amit egy ilyen átfogó rendezvény hiánya okozott. A KSH adatai szerint ugyanis a kiskereskedelmi forgalom 2015-ben 5,5%-kal nőtt. Ezen belül az e-kereskedelem - mint ahogy az azt megelőző 2 évben is - tavaly több mint 20 százalékkal bővült. Így minden kétséget kizáróan az egyik legdinamikusabban növekvő ágazatról van szó, és bár már külföldön megszokottak az ilyen rendezvények, ezidáig itthon még nem találkozhattunk vele.

Az Ecommerce Expo volt az első olyan KKV-esemény, ahol az e-kereskedelmi piac összes szereplője (logisztika, pénzügy, marketing, jog, IT stb.) képviseltette magát, mindezt ráadásul az ilyen rendezvényeken megszokott nagyobb résztvevői létszám mellett. A szervezők ígérete szerint jövőre ismét megrendezésre kerül az Ecommerce Expo, amelyet a későbbiek folyamán fel szeretnének tenni a nemzetközi e-kereskedelmi térképre is.