Donald Trump adminisztrációja azt szeretné, ha az iPhone-ok Amerikában készülnének, de az Apple ellátási láncának bonyolultsága világossá teszi, miért is lehetetlen ez a terv. A Motorola már próbálkozott hasonlóval: 2013-ban gyárat nyitott Texasban, ám kevesebb mint egy év múlva bezárta azt a magas költségek és gyenge eladások miatt. Az Apple helyzete ennél is bonyolultabb.
Amikor az iPhone alkatrészeit különválasztjuk, és alaposabban megnézzük, az derül ki, hogy a készülék mintegy 2 700 különböző komponensből áll, amelyeket 28 ország 187 beszállítója gyárt. Bár az üvegborítást, a Face ID lézereit és néhány chipet az Egyesült Államokban készítenek, az alkatrészek kevesebb mint 5 százaléka származik onnan – a többi főként Kínából, Tajvanról, Dél-Koreából és Japánból érkezik. Egy iPhone teljes mértékű amerikai gyártása akár 3 500 dollárba is kerülhetne, ami szinte lehetetlenné tenné a piaci sikerét.
Az Apple sikerének kulcsa a globális ellátási lánc gyorsasága, rugalmassága és mérete. Az olcsó munkaerő miatt kezdődött a kínai gyártás, de ma már a sebesség, a szakértelem és az infrastruktúra miatt maradtak ott. Az összeszerelő partnerek, mint a Foxconn, az Apple igényeihez igazodva hatalmas gyártókomplexumokat építettek ki Kínában, ahol például a Zhengzhou-i iPhone-város 1,5 milliárd dollárba került, és csúcsidőszakban 350 ezer munkást foglalkoztat.
Az alkatrészek szoros földrajzi közelsége is óriási előnyt jelent. Egy iPhone érintőképernyője például az USA-ban készülő üvegborítóból, dél-koreai OLED-kijelzőből és kínai összeszerelésből áll össze. A fémkeretet rendkívül precíz CNC-gépek vágják ki és formálják meg, amelyek szintén csak Kínában érhetők el a szükséges mennyiségben és szakértelemmel. Még a telefon apró csavarjai is Kínából és Indiából érkeznek, kézzel helyezik be őket – ezt a folyamatot sem lehet egyszerűen automatizálni, pláne nem olyan szinten, ami az amerikai bérköltségek mellett is fenntartható lenne.
Bár az Apple fokozatosan diverzifikálja ellátási láncát, az áthelyezés fő nyertese nem az USA, hanem India lesz. Jelenleg az iPhone-ok 16 százalékát állítják össze Indiában, és ezt hamarosan 20 százalékra növelik. India alacsonyabb költségeket, kormányzati támogatásokat és hatalmas belső piacot kínál – nem csoda, hogy az Apple itt látja a jövő egyik kulcsát. Emellett Vietnám és Brazília is fontos alternatívaként jelenik meg, ha az Egyesült Államok további vámokat vetne ki.
A helyzetet tovább bonyolítja az USA és Kína közötti geopolitikai feszültség. A ritkaföldfémek, amelyek kulcsfontosságúak az akkumulátorok és a kijelzők gyártásához, döntően kínai forrásból származnak: a US Geological Survey jelentése szerint az Egyesült Államok az általa importált ritkaföldfém-vegyületek és fémek 70 százalékát Kínából szerzi. A Kína által bevezetett exportkorlátozások tovább nehezíthetik az amerikai gyártást. Még ha az Apple masszív beruházásokkal el is kezdené a hazai gyártás kiépítését, az teljesen új gyártási kultúrát, több évtizednyi fejlesztést és óriási automatizációs áttöréseket igényelne – nem beszélve a több tízezer hiányzó gépészmérnökről.
Összességében tehát nem az akarat hiányzik ahhoz, hogy iPhone készüljön Amerikában, hanem az, hogy a globális gazdasági realitások, a meglévő szaktudás és az infrastruktúra nem helyettesíthetők gyorsan és olcsón. Az iPhone és az egész technológiai ipar a világméretű összefonódások terméke – egy olyan rendszeré, amelyet pár év alatt, egyetlen politikai akarat mentén nem lehet gyökeresen megváltoztatni.
