Utánajártunk

58_abu-dhabi-skyscraers_420
Forrás: -
Multinacionális 2015 Q1

Felhőben erősödnek

Erős dollár, mobilitás, felhő – a leggyakrabban használt kifejezések között szerepeltek ezek a szavak a világ meghatározó technológiai cégeinek a január-márciusi időszakra vonatkozó beszámolóiban. Az Apple és a nagy webes vállalatok folytatták szárnyalásukat az első negyedévben.

Tradicionálisan a gyengébb időszakok közé tartozik az év első három hónapja a technológiai szektorban. Ennek megfelelően viszonylag kevés cég számolt be kiugró eredményekről, és az is jól érződött, hogy az iparág nagy szereplői egyelőre nehezen birkóznak meg azzal a feladattal, amelyet a részvényesek bevétel- és profitvárakozásai, illetve a változó környezethez való alkalmazkodásból adódó fejlesztési kényszer jelent számukra.

 


 

 

Dollárhatástól szenvedtek

Szinte nem is akadt olyan a technológiai ipar nagy amerikai vállalatai között, amelyik 2015 első három hónapja kapcsán kiadott jelentésében nem emelte ki, hogy az időszakban folyamatosan erősödő dollár igencsak rányomta bélyegét az árbevételükre. Legalábbis részben az árfolyamhatással indokolták az IBM-nél is, hogy a január-márciusi időszakban 12 százalékkal, csökkent az egy évvel korábbihoz képest az árbevétel és 19,6 milliárd dollár volt. Ebben a változásban ugyanakkor meghatározó szerepet játszott az is, hogy a társaság megvált x86 szerver üzletágától, ami azt eredményezte, hogy a társaság hardvergyártó részlegének forgalma közel negyedével esett vissza. Ezen két hatást nem számítva közel harmadával bővült volna a vállalat bevétele.

Az erős dollár és a zuhanó személyiszámítógép-piac megnehezítette az Intel dolgát is, igaz, a világ legnagyobb lapkagyártója kis mértékben ugyan, de növelni tudta forgalmát az első negyedévben. Ez részben igen intenzív mobilstratégiájuknak volt köszönhető, a cég ugyanis alaposan felpörgette a táblagépekbe szánt lapkák értékesítését. De legalább ekkora szerepet játszott a stabil eredmény elérésében, hogy alaposan megnőtt az igény az adatközponti szerverek iránt. Az Intel ezt a szegmenst kiszolgáló üzletága 3,7 milliárd dolláros bevételt ért el az első három hónapban – ez a teljes forgalom közel 30 százaléka – amely nagyjából ötödével haladta meg az egy évvel korábbit.

 

Felhőben a jövő

Az adatközponti szerverek iránti kereslet felfutása szoros összefüggésben áll a felhőmegoldások egyre gyorsabb elterjedésével. A Microsoft az első három hónapban éves összevetésben 6 százalékkal, 21,73 milliárd dollárra tudta növelni bevételét, és az előzetesen vártnál kedvezőbb eredményben az is szerepet játszott, hogy több részleg látványosan megerősödött, a felhő üzletág egyenesen megduplázta forgalmát. A világ legnagyobb szoftvergyártója negyedéves beszámolójában kiemelte, hogy a dollár erősödése a többi meghatározó devizához képest jelentős hatással volt mind a forgalmukra, mind az eredményükre. A 2014 eleji árfolyammal számolva például az árbevétel 9 százalékkal nőtt volna.

Kiszállnak a gázbizniszből

Nem annyira az üzleti eredmények, hanem a jövőre vonatkozó tervek miatt volt izgalmas a legnagyobb hazai távközlési cég, a Magyar Telekom első negyedéves beszámolója. A társaság ugyanis ebben jelentette be, hogy július 31-ével megszünteti a lakossági földgáz-felhasználóknak nyújtott gázszolgáltatást. Emellett az üzleti ügyfelek energia-szolgáltatásokkal való kiszolgálására 2015 második felében vegyesvállalatot alapítanak, így ennek a tevékenységnek az eredményeit a jövőben nem konszolidálják majd, azok nem kerülnek be az árbevétel- és nyereségadatokba.

A Magyar Telekom 157 milliárd forintos bevételt ért el az első negyedévben, ami 3,3 százalékos bővülést jelentett éves összevetésben. A fejlődés elsősorban a mobilüzletágnak, illetve az energiaszolgáltatásoknak volt köszönhető. A beszámoló szerint a cég EBITDA eredménye 4,8 százalékkal, 42,5 milliárd forintra bővült, míg a részvényesekre jutó eredmény 2,5 milliárd forint volt az első három hónapban.

 

De nem csak a világ, hanem Európa legnagyobb szoftvercége, az SAP is egyre inkább támaszkodik a felhőmegoldásokra. A német cég 22 százalékkal, 4,5 milliárd euróra tudta bővíteni bevételét az első három hónapban 2014 hasonló időszakához képest. A vállalat felhőszolgáltatásokból származó forgalma átlépte a félmilliárd eurót ebben az időszakban, ami 129 százalékos növekedést jelentett 2014 hasonló időszakához képest. A társaság forgalmának megugrásában szerepet játszott a viszonylag gyenge euró is, illetve több piacon is váratlanul intenzív költésbe kezdett az üzleti szektor például az Egyesült Királyságban és Japánban. Az árbevétel alakulása alapján az SAP sikeresen mozdult el az új technológiák irányába, azonban az ehhez szükséges erőforrások és fejlesztések meglátszanak a cég eredményességén. A társaság az első három hónapban 638 millió eurós üzemi szintű eredményt ért el, 12 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennél jobban visszaesett a nyereség, a 413 millió eurós profit majdnem negyedével kevesebb.

 

Nagyra nőtt az alma

Negyedévről-negyedévre újabb rekordokat dönt meg az Apple az iPhone-oknak köszönhetően, a társaságnak például még soha nem sikerült olyan jól a január-márciusi időszak, mint idén. A cég 58 milliárd dolláros bevételt ért el a márciusban zárult második üzleti negyedévében, több mint negyedével többet, mint egy évvel korábban. A társaság nyeresége még gyorsabban bővült, a vállalat 13,6 milliárd dolláros adózott eredményről számolt be az első három hónapban, ami 30 százalékot meghaladó növekedést jelent. A kiugró eredményekben meghatározó szerepet játszott az iPhone-ok iránti hatalmas kereslet. Az Apple okostelefonjaiból ugyan nem tudtak annyit eladni, mint a karácsonyi szezon által alaposan felpörgetett október-decemberi időszakban, azonban a 61,2 milliós értékesítés negyven százalékos fejlődést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

Jóval gyengébben sikerült az első negyedév az Apple nagy riválisának, a Samsungnak. A dél-koreai cég 44,2 milliárd dolláros bevételt ért el, 12 százalékkal kevesebbet, mint az egy évvel korábban. A társaság üzemi eredménye még nagyobb mértékben, 30 százalékkal, míg nyeresége közel 40 százalékkal zuhant. A márciusban zárult három hónap volt sorban a hatodik, amikor csökkent a vállalat profitja.

 

Mobilizált közösség

Több mint negyven százalékkal nőtt a Facebook bevétele az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a társaság 3,54 milliárd dolláros forgalomról számolt be. A fejlődés főként a mobileszközökre szánt hirdetéseknek köszönhető, amelyek részesedése a reklámbevételből az első negyedévben elérte a 73 százalékot, míg egy évvel korábban ez az arány még csak 59 százalék volt. A közösségi oldal havi aktív felhasználószáma 13 százalékkal, 1,44 milliárdra nőtt. A szolgáltatást mobileszközről használók számában lényegesen nagyobb fejlődés volt tapasztalható, okostelefonról és táblagépről összesen 1,25 milliárdan jelentkeztek be a Facebookra márciusban. A cég profitja ugyanakkor nagyot esett, ami arra vezethető vissza, hogy a működési költségeik az egy évvel korábbihoz képest 83 százalékkal, 2,61 milliárd dollárra emelkedtek.

Nem volt okuk panaszra a világ meghatározó e-kereskedelmi cégeinek az első negyedévben, és az eredményekkel a befektetőik is elégedettek voltak. Az eBay papírjainak értéke 5, míg az Amazon részvényeinek árfolyama 12 százalékkal emelkedett az első három hónapra vonatkozó üzleti adatok publikálását követően. Az eBay esetében főként az adhatott okot az örömre, hogy ismét nyereséget tudott termelni a cég, emellett tovább nőtt az online fizetési üzletág, a PayPal részesedése a forgalomban. Az Amazonnál a 15 százalékos bevételnövekedés, valamint az üzemi eredmény több mint 70 százalékos javulása állt a háttérben.

 


Meghatározó technológiai cégek bevétele
(millió dollár, március végén zárult negyedév)

 

2014

2015

Apple

45646

58010

Amazon

19741

22717

Microsoft

20403

21729

IBM

22236

19590

SAP (*)

3698

4497

eBay

4262

4448

Facebook

2502

3543

(*) millió euró