Technológia

36_www.wallpaperawesome.com.jpg
Forrás: ITB
Gyorsan változó környezet

Haragos vizeken kell haladni

A technológiai szektorban zajló alapvető változások éreztették hatásukat az ágazat meghatározó cégeinek első negyedéves eredményein, az IBM és a Yahoo bevétele csökkent, az Intel hatalmas leépítésre készül, az Alphabetnél és a Microsoftnál pedig lassabb lett a fejlődés.

Az éves magyar GDP felének megfelelő összeggel, 60 milliárd dollárral (16510,2 milliárd forinttal) csökkent egy nap alatt a technológiai szektor két meghatározó szereplőjének, a Google anyacégének, az Alphabetnek és a Microsoftnak a piaci értéke. A jelentős változás hátterében a vállalatok január–márciusi időszakra vonatkozó üzleti eredményeinek nyilvánosságra hozása áll, az adatok ugyanis finoman szólva sem kápráztatták el a befektetőket. A negatív fogadtatást jól mutatja, hogy a bejelentést követő napon az Alphabet részvények árfolyama 5,32 százalékkal, míg a Microsoft papíroké 7,17 százalékkal zuhant.

 

Költséges kísérletezé

Pedig ha csak a január-márciusi eredményeket vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy mindkét vállalat olyan eredményeket produkált, amelyekről a legtöbb iparágban csak álmodhatnak. Az Alphabet esetében például minden megtermelt dollárra 20,8 dollárcent nyereség jutott, míg a Microsoftnál 18,3 dollárcent volt ez az érték, vagyis meglehetősen nyereségesen végezte mindkét cég a dolgát. Az Alphabetnél a befektetői elégedetlenség hátterében elsősorban az áll, hogy a társaság nem hozta az előzetesen várt növekedési számokat. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a fő bevételi forrásnak számító online hirdetési piac fejlődési üteme csökken, míg a nyereségességre negatívan hat az Other Bets nevű, a Google-on kívüli tevékenységeket összefogó üzletág vesztesége. A többek között okosotthon megoldásokat fejlesztő, internetszolgáltatást nyújtó részleg az első negyedévben üzemi szinten több mint 600 millió dolláros veszteséget hozott össze.

 

Felhőben erősítettek

A Microsoft nyeresége éves összevetésben nagyot zuhant, a cég március végén zárult harmadik üzleti negyedévében közel negyedével maradt el az egy évvel korábbitól. Ebben ugyanakkor meghatározó szerepet játszott, hogy nőtt a magasabb adótartalmú tevékenységek aránya a bevételen belül. Vagyis egyrészt jó hír számukra, hogy egyre nagyobb a felhőrészleg forgalma, ugyanakkor adózási szempontból ez jelent némi kihívást számukra. Persze a váltásra szükség van, a személyi számítógép piac drámai zuhanásával együtt ugyanis a fő termék, a Windows bevétele is esik. Ráadásul a mobilkaland sem úgy sikerült eddig, ahogy a redmondi főhadiszálláson tervezhették, az okostelefonokból származó bevétel ugyanis majdnem felével zuhant a január–márciusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest.

Az egyes üzletágak tevékenységét vizsgálva jól látszik, hogy gőzerővel dolgoznak a piaci változásokhoz igazodó szolgáltatások fejlesztésén, az Azure felhőszolgáltatás forgalma például több mint duplájára bővült, és 18 százalékos növekedést értek el a keresésekhez kapcsolódó hirdetések területén is. Sőt, a hardvergyártásnak is van olyan szegmense, ahol sikereket könyvelhettek el, a Microsoft által fejlesztett Surface termékek ugyanis 61 százalékkal többet hoztak a harmadik üzleti negyedévben, mint egy évvel korábban.

 

Menniük kell

A PC-piacon zajló folyamatos zuhanás nem csak a Microsoftot érinti kellemetlenül, a technológiai szektor egy másik fontos szereplőjének még nagyobb gondokat okoz a folyamat, mint a szoftvergyártónak. Az Intel ugyanis 12 ezer fős létszámleépítést jelentett be az első negyedéves üzleti eredményeinek nyilvánosságra hozásával egy időben, amit egyértelműen a számítógépek iránti csökkenő kereslet és ezzel párhuzamosan az általuk gyártott termékek iránti igény visszaesése indokolt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a társaság alkalmazottainak 11 százalékát érintő intézkedés kiket érint majd, a vállalat közlése szerint az érintettek többsége a következő két hónapban értesül majd a leépítésről. A bejelentéskor annyit közöltek, hogy világszerte lehet számítani elbocsátásokra, ami valószínűleg főként a termelést érinti majd, de bizonyos programok újraértékeléséről is írtak közleményükben.

Az Intel azt is egyértelművé tette, hogy az adatközponti, valamint az IoT-megoldások kapnak kiemelt figyelmet a jövőben. A létszámcsökkentés főleg idén valósul meg, de lehetnek olyan pozíciók, amelyek majd csak a jövő év közepén szűnnek meg. Ebben az évben 750 millió dolláros megtakarítást várnak az intézkedéstől, 2017-től pedig éves szinten 1,4 milliárd dollárosat. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az átszervezés 1,2 milliárd dolláros költséggel jár. Az Intel számára a PC-piac zsugorodása mellett komoly problémát jelent, hogy egyelőre nem sikerült olyan mértékben megvetni lábát a mobileszközök piacán, mint szerették volna. Az okostelefonok gyártói mások lapkáit részesítik előnyben, csak a felső kategóriás, hibrid készülékekben találkozhatunk az Intel mikroprocesszoraival.

 

Átszervezés alatt

Folytatódik az IBM átszervezése is, az egykor a világ meghatározó számítástechnikai hardvergyártójának számító cégnél már évek óta új stratégiával dolgoznak. Ennek is köszönhető, hogy miközben a vállalat teljes forgalma az első negyedévben öt százalékkal csökkent az egy évvel korábbival összevetve, a felhőalapú megoldásoknál, az elemző, valamint a mesterséges intelligencia rendszereknél lényegesen jobb eredményt értek ez. Ezek az innovatív üzletágak 7 milliárd dollárt hoztak az első negyedévben a társaságnak, ami 14 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A globális trendeket követve gyorsan nő a felhőszolgáltatásokból származó bevétel, az első három hónapban 2,6 milliárd dollár volt a szegmens forgalma, ami 34 százalékkal volt több, mint 2015 első negyedévében.

Míg az IBM-nél úgy tűnik, kezd működni a stratégiaváltás, az internetes szektorban még tíz éve is meghatározó szerepet játszó Yahoo-n a jelek szerint semmi nem segít. A vállalat irányítását 2012 nyarán átvevő Marissa Mayer hiába próbálkozott főleg leépítésben megnyilvánuló költségcsökkentéssel, új vállalat megszerzésével, nem sikerült növekedési pályára állítani a céget. Sőt, az első negyedév eredményei újabb indokot adtak a tervezett értékesítésre, amelyhez az első ajánlatokat már meg is kapták. A vállalat bevétele az egy évvel korábbihoz képest több mint 11 százalékkal csökkent, és a társaság eredményessége is romlott, míg 2015 első három hónapjában még 21 millió dolláros profitról számoltak be, addig idén a január-márciusi időszak 99 millió dolláros veszteséget hozott.

 


 

Technológiai cégek árbevétele

(január–márciusi időszak, milliárd dollár)


20152016
Microsoft 21,73 20,53
Alphabet 17,26 20,26
IBM 19,59 18,68
Intel 12,78 13,70
Yahoo 1,23 1,09