Piackutatás

Toshiba noteszgép
Forrás: ITB
Ha a cégvezető nem akarja...

Vállalati gépek

Vannak és lesznek pc-tlen mikrovállalatok. a többiek viszont jellemzően hordozható gépeket használnak.


 

A mutatókat tekintve az elmúlt egy évben keveset mozdult előre a hazai cégek pc-ellátottsága – állapítja meg a Magyar Infokommunikációs Jelentés, amely immár tizenharmadik éve ad képet a piac alakulásáról. A BellResearch kutatási eredményei azt mutatják, hogy a nagyvállalatok és az intézmények száz százalékos ellátottságához a 10-49 fős kkv-k már fél évtizede felzárkóztak. Az ennél kisebb vállalkozások azonban továbbra is hátrányban vannak, és a trendeket látva úgy tűnik, a lemaradást csak nagyon lassan fogják ledolgozni. Az ellátottsági mutató egy év alatt alig egy százalékkal emelkedett; az 1-9 fős cégek közel hetede továbbra sem használ számítógépet.

A lemaradók – szinte kizárólag mikrovállalkozások, e szegmensből is főként a legkisebb, pár fős cégek – tartózkodása mögött sok esetben a cégvezető személyes elzárkózása áll, ami így a vállalkozást is „elvágja” a számítógéptől, az internettől és ezek minden előnyétől és lehetőségétől – világítják meg a kutatók. Az okok között az igény hiánya dominál, magas árra elenyésző arányban hivatkoztak a megkérdezettek. A fejlődés – a lakossági digitális írástudás terjedésével együtt – lassú ütemben folytatódik, a jelenlegi tartózkodók túlnyomó többsége a közeljövőben sem tervezi pc alkalmazását.

ICT-report

Téma: Hardvereszközök

Tartalom: Asztali és hordozható pc-k, netbook, érintőképernyős laptop; okostelefonok és tabletek, okoseszközök vállalati integrációja; szerverek, hálózatok; ismeretek, penetráció, állomány, beszerzések, költések, selejtezések, állományváltozások, üzemeltetés.

Információk: www.ictreport.hu

A szokásos menet

A számítógépet használó cégek eszközparkjára tekintve az elmúlt időszak trendjeinek folytatódását látjuk, amelynek egyik fontos mozgatórugója a mobilitás iránti igény. Valamennyi vállalati szegmensben növekedett a hordozható számítógépek penetrációja; a legnagyobb mértékben a mikrovállalkozások körében. A teljes üzleti pc-állomány az intézmények eszközeivel együtt mára meghaladja a kétmillió darabot – olvashatjuk a BellResearch jelentésében. A géppark egyre kisebb hányadát teszik ki az asztali pc-k, a legnagyobb arányban – szintén – a mikrovállalatok használnak hordozható gépeket; az utóbbi körben a mobilitási megfontolások mellett sok esetben szerepet kaphat a vállalkozás eszközének párhuzamos privát használata.

A vállalati és intézményi pc-ken futó operációs rendszerek területén a Microsoft továbbra is egyeduralkodó, a gépeken egy-két százalék kivétellel valamely Windows-verziót találjuk. A cégek korábban meglehetősen konzervatív verziókövetési gyakorlata az elmúlt egy évben változott: a Windows 7 penetráció tekintetében „befogta” az idén áprilistól a gyártó által már nem támogatott XP-t, amely az elmúlt években fölényesen vezette a mezőnyt.

Irodai szoftverek

A pc-ken használt alkalmazások között az általános irodai szoftvercsomagok a legelterjedtebbek, ezek valamelyikét a vállalatok több mint 90 százaléka használja – ismertetik a BellResearch szakemberei. A vezető hely ezen a téren is a Microsofté, a LibreOffice (régebben: OpenOffice) elterjedtsége messze elmarad ettől. A webes, felhőalapú megoldások elterjedtsége már mérhető, de egyelőre alacsony szintű. A cégek és intézmények túlnyomó többsége (szegmensenként jó 70-80 százaléka) csak egyetlen irodai szoftvercsomagot használ, a vállalatméret növekedésével együtt emelkedik a párhuzamos, vegyes használat, azonban csökken azok aránya, akik teljesen mellőzik a Microsoft Office-t.