Piackutatás

digiház
Forrás: digihouse.com

Több szolgáltatás és előny

A mobiltelefon és a fizetős tévé a háztartások többségében ma már megtalálható, de nem számít ritkának az sem, ha az előbbiek mellett a vezetékes telefon és az internet is jelen van.

A távközlési szolgáltatások ma már a mindennapok részét képezik. Az összesen mintegy 4 millió hazai háztartásból napjainkban már csupán alig több mint 220 ezer olyat találhatunk (ez kevesebb mint 6 százalék), amelyben a távközlési szolgáltatások, azaz a vezetékes telefon, a mobiltelefon, a televíziós szolgáltatás és az internet-hozzáférés közül egyetlenegyet sem vesznek igénybe – derül ki a BellResearch által készített Magyar Infokommunikációs Jelentés szolgáltatáscsomagokkal és távközlési konvergenciával foglalkozó elemzéséből.


Az előzőekben felsoroltak közül egyébként a leginkább tipikus a mobiltelefon és a fizetős tévé, ezekre 2008-ban a háztartások 79, illetve 71 százaléka fizetett elő. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy ugyanebben az időszakban a vezetékes telefon penetrációja 56 százalék, az interneté pedig 36 százalék volt, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy számos háztartásban egyidejűleg kettő, három vagy akár négy távközlési szolgáltatásra is előfizetnek.

Variációk, kombinációk

S mielőtt még azt gondolhatnánk, hogy ez utóbbi igencsak ritka lehet, jó tudni, hogy 860 ezer háztartásban mind a négy szolgáltatáselem megtalálható; sőt összességében ez a kombináció tekinthető a leggyakoribbnak, az otthonok 22 százalékában fordul elő. Érdekességként még érdemes megemlíteni, hogy a második és harmadik helyen a vezetékes telefon–tévé–mobiltelefon összeállítás (14 százalék), valamint tévé–mobiltelefon kombináció (17 százalék) szerepel. Ha csak az imént említett három variációt nézzük is, jól látszik, hogy a fizetős televíziós szolgáltatás, valamint a mobiltelefónia ma már igencsak alapvetőnek számít.

Vannak kivételek

Az, hogy valamely háztartásban több távközlési szolgáltatást is igénybe vesznek – ez az esetek háromnegyedére igaz – persze nem jelenti azt, hogy ezek csak egyetlen „univerzális” szolgáltatóval állnak kapcsolatban, amely minden igényüket kielégíti; még akkor sem, ha a tendenciák lassan ugyan, de ebbe az irányba tolódnak el. Ennek oka, hogy mind több szolgáltató mind vehemensebben kínálja 2play- és 3play-szolgáltatáscsomagjait, jellemzően ugyanazon az infrastruktúrán keresztül.

Vannak persze kivételek, amikor a telefon- és az internetszolgáltatás például réz érpáron, a televíziós szolgáltatás pedig műholdon keresztül fogható, és mindezt ugyanaz a szolgáltató egyetlen csomagként kínálja.

Egy számla, egy partner

ICT-report

Téma: Bundling és konvergencia

Tartalom: távközlési szolgáltatások igénybevétele, szolgáltatói kapcsolatok; szélessávú csomagok, ismeretek és attitűdök, 2play- és 3play-koncepciók fogadtatása; kábeltévé- és adsl-csomagok; fix–mobil helyettesítő és integrált ajánlatok; eszközkonvergencia.

Információk: www.ictreport.hu

A BellResearch elemzői rávilágítanak, hogy a megkérdezettek a kombinált szolgáltatáscsomagok legfontosabb előnyének az átláthatóságot tartják: egy számla, egy partner képes megismerni és kielégíteni a háztartás távközlési és adott esetben informatikai igényeit; kiemelten fontos emellett az egyszerűbb, kényelmesebb ügyintézés is.

Nem elhanyagolható tényező persze az sem, hogy így általában olcsóbban lehet hozzájutni az egyes szolgáltatásokhoz. A konstrukció előnyös a szolgáltatóknak is, hiszen az élesedő versenyben az ügyfelek megtartásának, mind több oldalról történő „magukhoz láncolásának”, a jövőbeli bevételek és az egy ügyfélre jutó átlagos bevétel stabilizálásának lehet ez az eszköze.

Emellett az is nyilvánvaló tény, s relevanciája könnyen tetten érhető a gyakorlatban is, hogy ha egy szolgáltató egy háztartásban már „bent van”, akkor nagyságrenddel könnyebb további szolgáltatásokat értékesítenie, mint ha az adott szolgáltatás mellett még magát is el kellene adnia.