Piackutatás

Hétből egynek nincs pc-je sem

Hardverszámok

Egyre nagyobb kihívás az elzárkózók bevonása. a pc-állományon belül viszont töretlenül növekszik a hordozható eszközök aránya.

Tovább lassult a hazai cégek pc-ellátottságának növekedési üteme az elmúlt évben. A Magyar Infokommunikációs Jelentés legutóbbi eredményei alapján a legalább egy főt foglalkoztató hazai cégek 88 százaléka használ személyi számítógépet: a BellResearch kutatássorozata szerint egy éve nem változott.

 


 

 

Mindenki szereti hordozni

Az üzleti szegmensek a vállalatok méretétől függően eltérő utat jártak-járnak be a pc-penetráció fejlődése tekintetében – mutatnak rá a kutatók. Legelőször a 250 fő feletti nagyvállalati kör ellátottsága érte el a száz százalékot, majd a középvállalatok után az évtized elejére már a 10–49 fős kisvállalatok is felzárkóztak ehhez a szinthez. A mikrovállalkozások pc-ellátottsága azonban még ma sem teljes, hetedük nem használ számítógépet. Még aggasztóbb, hogy az elmúlt évek egyre mérséklődő növekedési üteme mára végképp lelassult, a penetrációs mutató 86 százalékon gyakorlatilag stagnál, bővülés alig mérhető.

Tehát a digitális szakadék az üzleti szegmensben is ott tátong, a számítógépet és az internetet nélkülöző, lemaradó, vállalkozások pedig üzleti szempontból is egyre inkább hátrányba kerülnek, versenyképességük romlik. A felzárkóz(tat)ás egyre nagyobb kihívást jelent: a korlátok elsősorban szemléletbeliek, semmint anyagiak, az elzárkózók túlnyomó többsége a cége működésében a hasznát sem látja az infokommunikációnak.

A pc-t használó vállalatok körében tovább nő a hordozható eszközök penetrációja és a gépparkon belüli aránya. Az elterjedtségi mutató vállalatméret szerint erősen differenciált: itt is a nagyvállalatok felé húz, azonban az elmúlt évihez képest valamennyi szegmensben – a mikrovállalatoknál is – emelkedett. Utóbbi körben a legnagyobb (már 40 százalékra rúg) a hordozható pc-k állományon belüli hányada is. A viszonylag új kategóriát képviselő érintőképernyős laptopok elterjedtsége is mérhető már (nem ide sorolva természetesen a tableteket), noha a penetráció egyelőre a nagy- és a középvállalati körben tekinthető jelentősnek.

 

Ki hinné: Microsoft-uralom van…

ICT-report

Téma: Hardvereszközök

Tartalom: Asztali és hordozható pc-k, netbook, érintőképernyős laptop; okostelefonok és tabletek, okoseszközök vállalati integrációja; szerverek, hálózatok; ismeretek, penetráció, állomány, beszerzések, költések, selejtezések, állományváltozások, üzemeltetés.

Információk: www.ictreport.hu

A kliensoldali operációs rendszereket tekintve töretlen a Microsoft dominanciája. Szinte az összes vizsgált vállalat a Windows valamely verzióját futtatja a gépein, a különböző Linux-disztribúciók sem az elterjedtség, sem a gépparkon mért részesedés alapján nem jutnak számottevő szerephez. A verziók tekintetében az elmúlt évek jelentős változásokat hoztak: a Windows 7 elterjedtsége a legnagyobb (és feljövőben van a 8-as kiadás is), azonban sok cégnél fut még XP a gépeken, ami üzemeltetési és biztonsági szempontból egyaránt számos kockázatot vet fel.

Számítógépeit a 10 fő feletti hazai vállalatok több mint háromnegyede kapcsolja hálózatba, nagyrészt szerver-kliens architektúrában. A mikrovállalatok körében a lan-penetráció jóval alacsonyabb, a legalább két pc-s cégeknél is csak 40 százalék körül alakul; ebben a körben gyakori a peer-to-peer kiépítés is. A 10+ fős cégek saját menedzselésű szerverein szintén a Microsoft operációs rendszerei dominálnak, azonban a piac a kliensoldallal ellentétben nem „egypólusú”, és kevésbé homogén.