Piackutatás

Fiber optics
Forrás: fiber.com

Egyre többen egyre többet

2006 óta megduplázódott a négy távközlési szolgáltatásra előfizető háztartások aránya. Mind több szolgáltató kínálatában bukkan fel a mobilinternet – a nem mobilos cégeknél általában szigorúan kiegészítő jelleggel.

Egyre fogynak azok a háztartások – arányuk Magyarországon ma már 5 százalék alatti –, amelyek távközlési szempontból még „érintetlennek” számítanak, azaz amelyekben ne használnának legalább egy távközlési szolgáltatást – derül ki a BellResearch kutatássorozatának, a Magyar Infokommunikációs Jelentésnek az eredményeiből. A nagy többség (közel 60 százalék) azonban legalább három különböző szolgáltatásra fizet elő. A tapasztalatok szerint az emberek számára különösen fontos a tévé, a jelenlegi csomagok 85 százaléka e szolgáltatás köré rendeződik.


A mai világban szinte már el sem tudjuk képzelni az életünket telekommunikációs szolgáltatások nélkül. Természetessé vált a mobiltelefon és az internet használata, ha gyorsan információhoz szeretnénk jutni, legyen szó friss hírekről, időjárásról vagy közösségi oldalakon megosztott tartalmakról. De ugyanilyen általánosnak és természetesnek számítanak a sokcsatornás televíziós csomagok is a szórakozás és a kikapcsolódás tárházaként.

ICT-report

Téma: Lakossági bundling és konvergencia

Tartalom: fix- és mobiltelefónia, internet, fizetős televíziószolgáltatás, szolgáltatói kapcsolatok, háztartásprofilok; 2play, 3play és 4play; árérzékenység és kereslet, igények, csomagolási lehetőségek; digitális televízió, multimédiás és ip alapú szolgáltatások.

Információk: www.ictreport.hu

 

A kutatók szerint a lakossági távközlési piac összességében szaturál, telítődik. Egyedül a mobilinternet piaca mutatott dinamikus fejlődést az utóbbi egy évben. A vezetékes platformokon szolgáltatást nyújtó operátorok számára ezért kulcsfontosságúvá vált, hogy megjelenjenek ezen a piacon is, kombinált vezetékes és mobilinternet-szolgáltatást is biztosító csomagokkal. A hangpiaci bevételek csökkennek, a vezetékes internetben és a fizetős tévészolgáltatásokban azonban még van némi potenciál.

Ebben a környezetben a szolgáltatók egyre inkább csak a versenytársak rovására képesek növekedni, aminek elsődleges eszköze – és így a legfontosabb lakossági távközlési piaci jelenség – a még erőteljesebb elmozdulás a szolgáltatáscsomagok irányába.

Reflexió

„A UPC Magyarország már 2004 óta a triple play, illetve a bundling-szolgáltatás köré pozicionálja magát, elsőként kínálva teljes körű megoldást a háztartásoknak. Ez a stratégia sikeresnek bizonyult, amit azóta más távközlési vállalatok is igyekeznek követni.

Kutatásaink szerint az előfizetők valóban az elérhető árkedvezmény miatt választanak több terméket azonos szolgáltatótól, azonban nem kevésbé fontos számukra a kényelem, az egyetlen számla és a meglévő szolgáltatóval való elégedettség sem.

Nem egészen értünk egyet azzal, hogy a helyhez kötött piac telítődött. Noha az adsl-szolgáltatások valóban stagnálnak, kábelen növekedett az internet-előfizetés az elmúlt években. Ahol nagy sebességű kábeles internet elérhető, ott a mobilinternet inkább csak kiegészítő termékként jelenik meg. Mivel a hazai internetpenetráció várhatóan a következő években tovább növekszik, a triple play koncepció jelentősége sem csökken” – mondja Grósz Judit, a UPC Magyarország marketing- és tartalomszolgáltatási vezetője.

 

A „csomagolás” részben tehát szolgáltatóoldali kényszer, de egyben keresletoldali elvárás is – mutatnak rá a BellResearch elemzői. A legfőbb érv a költségcsökkentés és az egyszerűbb, átláthatóbb számlázás iránti igény. A jövőben azok a szolgáltatói modellek lehetnek sikeresek, amelyek képesek a szolgáltatásokat összecsomagolni, nyilvánvalóan a felhasználói igényeket figyelembe véve. Az utóbbi időben mind több kedvező példát láthatunk arra, hogy milyen módon egészíthetik ki egymást az eltérő szolgáltatói kompetenciák.