Idén is összeállította az év legsikeresebb ICT-menedzsereinek TOP 25-ös listáját az ITBUSINESS, amit hagyományosan az INSIDE ITB szezonnyitó rendezvény díjátadó estjén hozott nyilvánosságra. Nem is kérdés, hogy a konferencia legjobban várt pillanata, amikor kiderül, ki lett az év legsikeresebb ICT-mendzsere. Nos, az idei toplista első helyezettje Balogh Péter, akit a legtöbben az NNG alapítójaként ismernek. Tizenegy éven keresztül építette a startupot, amit végül több mint ezer főt foglalkoztató vállalatként hagyott ott. A startup világ igazi példaképévé, idoljává vált a fiatalok szemében.

 


Egy 2014-ben alapított, de rakétagyorsasággal fejlődő hazai startup társalapítója és ügyvezető igazgatója, Birmacher Barnabás lett Az év menedzsere. A Bitrise vezetőjének szakmai karrierje 2009-ben a Canecomnál indult, ahonnan 2011-ben váltott: a Bitfall CEO-jaként pedig 2015-ig dolgozott a cégnél. Vezetésével a Bitrise az egyik legdinamikusabban fejlődő hazai startup lett, Budapesten kívül Londonban és San Franciscóban is rendelkeznek irodával. Az IVSZ 1997 óta díjazza a hazai piac kiválóságait és reménységeit, 2001 óta pedig Gyurós Tibor-díj néven adja át az elismeréseket.

 


A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla döntése alapján idén a Generali Biztosító Stratégiai Igazgatóságának projektmenedzsere, Borbényi Katalin vehette át az Év Projektmenedzsere Díjat, aki az ERGO Biztosító akvizíciójának projektjét vezette a vállalatnál. A Szegedi Tudományegyetemen végzett szakember karrierje a Lombard Lízingnél indult 2006-ban, ezt követően a CIB Lízing Csoportnál dolgozott 2008–2009 között, és 2011 óta erősíti a Generali csapatát. A hazai szakmai díjjal jogot szerzett arra, hogy induljon az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén is.

 


A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság életműdíjjal ismerte el Kertészné Gérecz Eszter hosszú évtizedek óta tartó kiváló szakmai munkásságát. A szakember, aki beosztott programozóként kezdett el számítástechnikával foglalkozni a KSH Számítástechnikai Laboratóriumában, Magyarország informatikai hőskorának csaknem minden jelentős számítástechnikai laborjában vezető pozíciót töltött be a már említett KSH-tól kezdve az INFELOR-on át a Számalkig, de külföldön is kamatoztatta tapasztalatait. Pályája a női informatikusok sikereire is felhívja a figyelmet.

 


Sikeres startupperé lett idén a Braun Péter-díj. A 35 év alatti informatikai vezetőknek járó díjat a VISZ elnöksége Kovács Dávidnak, a Supercharge nevű, a nemzetközi piacon is sikeres startup technológiai vezetőjének ítélte oda a zsűri javaslata alapján. Kovács Dávid még egyetemi évei alatt, 2010-ben alapította négy barátjával a vállalkozást, amely ma már több európai országban és az USA-ban is jelen van megoldásaival, és az első magyar cég, amely felkerült a Financial Times azon listájára tavaly, amelyen az ezer leggyorsabban növekvő európai vállalkozást rangsorolják.

 


Társadalmi felelősséget is vállaló újítóként ugyancsak életműdíjjal ismerte el a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Kürti Jánost, az adatmentéssel foglalkozó, nemzetközi szinten is ismert Kürt társalapítóját, aki 2009-ben a Tabello nevű ingyenes nyelvoktató rendszert is kifejlesztette. Testvérével, Kürti Sándorral 1989-ben indította útjára azt a sikertörténetet, amely magyar tulajdonban lévő vállalkozásból nemzetközi vállalatcsoporttá nőtte ki magát vezetésükkel. 1997-ben az Év Informatikai Menedzsere lett.

 

 


A hagyományokhoz híven idén is a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) éves konferenciáján, az INFOhajón adták át az Év Informatikai Vezetője-díjat. A VISZ elnöksége Lendvay Lászlónak, a Libri Bookline informatikai vezetőjének ítélte oda az elismerést. A szakember 2014-ben a Libri és a Shopline egyesülése után csatlakozott a céghez, ahol első jelentős feladata az egyesített informatikai szolgáltatások stabilizálása volt, ami nagyban hozzájárult a vállalat üzleti sikereihez is. Munkája színvonalát jelzi, hogy vezetése alatt látványosan nőtt a kritikus rendszerek rendelkezésre állási mutatója.

 


A távközlés nemzetközi világnapja alkalmából a győri Széchenyi István Egyetemen tartott rendezvényen Karas Monika, az NMHH elnöke átadta a Dr. Magyari Endre-díjat, amelyben 2015 óta részesülhetnek olyan elhivatott szakemberek, akik a magyar hírközlési szektorban végeznek kiemelkedő, több évtizedes munkát. Az idei díjazott Pados László lett, aki aktív szerepet vállalt a STIR frekvenciagazdálkodási szoftverrendszer kidolgozásában, ő irányította a digitális műsorszórás bevezetésekor a teljes engedélyezési folyamatot, és hatékonyan képviselte hazánk érdekeit a nemzetközi távközlési szervezetekben.

 


A zsűri javaslatára a VISZ elnöksége különdíjjal ismerte el Popovics Lászlónak, az OTP innovációs részlege és az elosztott rendszerek fejlesztéséért felelős csoportja igazgatójának szakmai munkáját. A zsűri értékelése szerint Popovics László egy hagyományosan konzervatív környezetben hozott létre olyan innovatív IT-szervezetet, amely folyamatosan kutatja a legfrissebb technológiák – például a blockchain vagy a mesterséges intelligencia – üzleti alkalmazásának lehetőségeit. A szakember 13 éve erősíti az OTP Bank csapatát.

 

 


Idén is büszkék lehettünk: a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) bírálóbizottsága az év informatikai újságírójának járó Kovács Attila-díjjal Schopp Attilát, az ITBUSINESS újságíróját jutalmazta, méltatva, hogy írásaival technológiailag pontosan, mégis közérthető módon tud elmagyarázni akár bonyolult ICT-szakma, szakpolitikai témákat is. Schopp Attila az ITBUSINESS kezdeteitől oszlopos tagja a szerkesztőségnek.

 

 


Mindig öröm számunkra, ha munkatársaink sikereiről adhatunk hírt – így történt ez májusban is. A korábbi évekhez hasonlóan ugyanis a Siemens idén is meghirdette regionális pályázatát, amelyre immár 14 országból, köztük hazánkból is jelentkezhettek az újságírók. A szakmai zsűri döntése alapján a Siemens Press Award hazai versenyét és így fődíját az ITBUSINESS újságírója, Vass Enikő nyerte meg „Szorgalmas terminátorok veszik el a munkánkat?” című írásával, így ő képviselhette hazánkat a nagyvállalat regionális sajtóversenyének júniusi döntőjében.

 

 


Van valami szemfelnyitó tény abban, hogy az alapvetően a hazai ICT-cégek rangsoráról szóló TOP 52-es szavazásunk győztese idén egy programozóiskola lett. Köszönhető ez annak is, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan olvashattunk munkásságukról, idén pedig bombahírként robbant a sajtóban, hogy februárban 3,5 millió euró kockázati tőke befogadásáról írtak alá megállapodást. A korábbi befektetőik ismét bizalmat szavaztak a cég által képviselt üzleti modellnek, és új szereplőként a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. is támogatja a társaság további növekedését, új campusok nyitását és nemzetközi terjeszkedését.