B2B-körkép

Ocskay Szilárd, NEXON
Ocskay Szilárd, NEXON
Forrás: ITB
Bérelt szobától a saját irodaházig

Értékteremtőnek és mértékadónak maradni

Harminc év telt el az alapítása óta, a kezdeti 20 fős álmok mára 300 munkatársat takarnak. Hogyan vált a NEXON a piac meghatározó, tisztán magyar tulajdonú, bér- és humánügyviteli szoftverek fejlesztésével, valamint HR-szolgáltatásokkal foglalkozó társaságává? Ocskay Szilárd alapítóval és ügyvezető igazgatóval idéztünk múltat.

– Nagy távlat a harminc év; milyen érzésekkel tekint vissza a kezdetekre?

– Nem csak a fiatalságunk kötődik a céghez: indulásakor különleges időszakot élhettünk meg hazánkban. Történelmi pillanatok voltak, hogy vállalkozni lehetett. A piaci környezet pezsgő és optimista volt, a kihívásokat természetesnek vettük és örömmel oldottuk meg. A mi történetünkben a cégalapítást megelőzte egy hároméves időszak, amikor szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozva kifejlesztettem azt a bérprogramot, amely később a NEXON működésének alapja lett.

– Említette a kihívásokat, mire gondolt pontosan?

– Például arra, hogy semmilyen infrastruktúra nem állt rendelkezésünkre. Magunknak kellett megteremtenünk óriási munka, nehézségek és költségek árán. Ma már kevesen emlékeznek rá és elképzelhetetlen is, hogy akkor még egy telefonvonal megszerzése is szinte lehetetlen feladatnak számított. De említhetném az irodabérlés problematikáját is, hiszen irodapiac akkor még nem létezett, az IT-eszközök, a számítógépek pedig irreálisan magas áron voltak elérhetőek a jövedelmekhez képest. Visszagondolva mégis szép és hősies időszaknak tartom, a rendszerváltás bizakodó, perspektivikus időszakot jelentett mind az ország, mind a számítástechnika, mind a mi számunkra.

– Milyen állomásai voltak a növekedésüknek?

– Továbbfejlesztettük és bővítettük azt a programot, amit korábban fejlesztettem, illetve megteremtettük az ügyfélkiszolgálás feltételeit. A nagy váltás 1992-ben jött el, amikor elkészült a szoftverünk második generációs változata, amely a hazai piacon elsőként kezelte integráltan a bér- és táppénzszámfejtést, valamint a munkaügyi feladatokat. Ez nem csak annak idején volt unikum, még ma sincs olyan mértékű integráltsága a rendszereknek, mint amilyen nekünk már ekkor volt. Nagy ugrásnak számított, a cég pedig gyors növekedésbe kezdett.

A közvetkező állomás a fejlesztésben a Windows-os korszak beköszöntével érkezett el, az erre való migráció – több ezer ügyfélnél – nagy feladatot jelentett. A kezdeti munkaügyi és személyzeti nyilvántartásból korszerű humánerőforrás-gazdálkodási rendszert, a munkaidő kézi vezetése helyett pedig integrált beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszert fejlesztettünk. 2004-ben megújultak a termékeink és elkészült az új NEXONbér, amely 20 év szakmai tapasztalatait összegezte. Így már teljes körű megoldást nyújtottunk a dolgozói életút kezelésére, a kiválasztástól kezdve egészen a nyugdíjba vonulásig. 2012-ben megkezdtük a negyedik generációs rendszerünk fejlesztését, és az innováció azóta sem állt meg.

– Szolgáltatási oldalról nézve az outsourcing tevékenységben is „early bird”-nek számítottak.

– Gyakorlatilag több mint 20 éve, már 1996-ban elindítottuk bérszámfejtési outsourcing szolgáltatásunkat, amely mára olyannyira erős üzletággá vált cégen belül, hogy az árbevételünk felét jeleni. De ha a mérföldkövekről beszélünk, az infrastruktúra kialakítását is ide sorolnám, vagyis azt, ahogyan egy szerény bérelt szobából ide, az új, nyolcemeletes irodaházunkig jutottunk.

Az évtizedek során növekedett munkatársaink létszáma is: míg annak idején úgy gondoltuk, 20 főnél megáll majd a cég mérete, most már közel 300 fővel dolgozunk.

– Milyen terveik vannak a közeljövőre nézve?

– Egyrészt ambiciózus éves növekedési tervet szeretnénk realizálni, másrészt a közeljövőben elsősorban a külföldi terjeszkedést szeretnénk megvalósítani. Jelenleg sikeres előkészítő lépéseket tettünk, hogy néhány év múlva regionális szolgáltatóvá válhassunk.

– Mire a legbüszkébb?

– Nehéz csupán egyetlen dolgot kiemelni, nagyon büszkén emlékszem rá, amikor 2002-ben megkaptuk a legjobb munkahelynek járó elismerést, amely dolgozói értékelésen alapult. És ugyancsak büszke vagyok ügyfeleinkre, hogy a legnevesebb hazai és multinacionális cégekkel dolgozhatunk együtt. Örömmel és felelősséggel tölt el, hogy szakterületünkön trendalkotó és piacvezető cég vagyunk.

– Hogyan maradhat talpon és lehet sikeres egy hazai vállalkozás több évtizeden keresztül? Mi a „titok”?

– Kihívásokkal teli területen dolgozunk, a bér-humánügyvitel hihetetlenül gyorsan változik, évente átlagosan négyszázszor módosulnak az ide vonatkozó jogszabályok, amelyekre azonnal reagálnunk kell. Nincs titok, csak rengeteg munka és szaktudás, amit a cégbe fektetünk. Valamint annak a hármas célnak a folyamatos szem előtt tartása, amit megfogalmaztunk magunknak: az ügyfeleink számára a legjobb termékeket, szolgáltatásokat nyújtó cég legyünk; a társadalom számára mértékadó, értékteremtő magyar vállalatként legyünk jelen; munkatársaink számára stabil, ösztönző, szakmai fejlődést nyújtó munkáltató maradjunk.