Top 25

71_Bodrogkozi_Laszlo_420
Forrás: ITB
Aquila non captat muscas

Top25 9.: A sas nem vadászik legyekre

Már a tavalyi listánkon is szerepelt, akkor a 18. helyen, ezt idén jócskán sikerült megjavítania. Az eltökélt programozó matematikus a Debrecen–Miskolc–Nyíregyháza háromszögben építette ki Neuron Szoftver nevű cégét.

Bodrogközi László
Bodrogközi László
Együttműködve a városok oktatási intézményeivel, saját üzleti elemzési iskolát is nyitott. A Neuron most már 16. éve fejlődik szépen, elsősorban a UPC és a UPC DTH it front-end megoldásait szállították.  Az igen sok fejlesztési megbízásuknak köszönhetően jelentős szakmai fejlődést tudhatnak magukénak,  egy rendkívül jelentős tudásbázis  alakult ki a cégnél, amellyel az elmúlt két évben kifejlesztették nemzetközi szinten is egyedülálló, sales fókuszú it-megoldásaikat. Bodrogközi László ennek a munkának a vezéralakja, aki it-szakmai tanulmányai után igen korán váltott az üzleti oldalra. Vagyis ő egy személyben it-fókuszú és üzletember, ami a megrendelőknek nagy biztonságot nyújt, hiszen érti az üzletüket, megoldásaik így kiemelten felhasználóbarátok.

2014 fontos év a szakember számára: céges stratégiát váltottak és megszületett a Sculptech Solution, amely viselkedés alapú elemekre épül, és első kész termékük az Eaglement, a modern üzleti kontrolling mobilra alkalmazott eszköze. Lehetővé teszi, hogy a tulajdonos, menedzser bárhonnan, bármikor ránézzen az eredményekre, sőt lássa, ha a tervezettől olyan mértékű az eltérés, hogy be kell avatkoznia. Személyes meggyőződése, hogy ez ma az üzlet egyik legnagyobb kihívása.

Érdeklődési köréhez és életstílusához igazodik a célcsoportjuk, a prémium menedzsereket szólítják meg prémium it-megoldásokkal. László több fejlesztési projektben külső szakértő, nem egy fókuszban lévő ember, inkább a szakmai oldalt részesíti előnyben. Jól jelzi ezt, hogy egészen idén tavaszig nem adott interjút az it-telco fókuszú média területén. Akkor viszont az új stratégiával kapcsolatban nyilatkozott egyik magazinunknak. Közvetlen, barátságos főnök, aki hosszan is képes folyamatosan beszélni.

Karrier

1996-1998 Melo-Diák Debrecen Informatikai ágazatvezető

1998-2005 Szinapszis Kft. - informatikai igazgató (alapitó)

2008- Expert Training Kft. - vezető partner

 

1998- Neuron Software Ltd. - ügyvezető igazgató (alapitó)