Top 25

72_Sass Katalin_420
Forrás: ITB
Corvo rarior albo

Top25 10.: Ritka, mint a fehér holló

Ritka pillanat, mikor a „gyengébbik” nem képviselőinek sikereiről számolhatunk be toplistánkon. Igaz, az első, azaz 2011-ben publikált listán mindjárt két sikeres üzletasszony is szerepelt, azóta viszont senki, holott számos hazai vállalatot vezet egy erőskezű nő.

Sass Katalin
Sass Katalin
Most végre gyengül a trend, nem is akármilyen módon, hiszen az éppen idén 25 éves NEXON egyik alapítója s jelenlegi ügyvezetője a rendkívül előkelő tizedik helyen végzett. Sass Katalin irányítja a NEXON operatív tevékenységét: a termékfejlesztést, szolgáltatást, értékesítést. Mindenről tud, ami a vállalatnál történik és mindenre oda is figyel. Sokféle szerepkörben szolgálja a cég érdekeit: üzletasszony, tárgyalópartner, vezető, munkatárs. És családanya – a szó hétköznapi és vállalati-közösségi értelmében is. Ezek után talán nem meglepő, hogy Katalin munkájának legnagyobb sikere a NEXON. A vállalat megalakulása, fejlődése, hogy transzparens, tisztességes, szabálykövető munkahely. Közreműködésével a NEXON hazai és nemzetközi díjak és elismerések egész sorát érdemelte ki. A teljesség igénye nélkül: a cég többször szerepelt Magyarország legjobb munkahelyei közt, elnyerte a Közép-európai Környezeti Oklevelet, többszörös Magyar Brands- és Business Superbrands díjazott. Megfelel az ISO 27001 szerinti it biztonsági kritériumoknak, NATO beszállító és IVSZ Minősített Informatikai vállalkozás. Kiérdemelte a Zöld Iroda program oklevelét és a CSR Hungary díj I. helyét.

Az elmúlt év legnagyobb eredménye Sass Katalin részéről a cég szervezeti átalakítása, a felsővezetői gárda újrastrukturálása, erős leader teammé kovácsolása. A fejlesztés célja, hogy a cég tovább erősítse meghatározó piaci pozícióját, és növelje üzleti eredményét. Kifinomult érzékkel és tapasztalattal veszi észre az üzleti élet esetleges buktatóit, és érez rá az innováció hasznos irányaira, a jövő piaci igényeire.

Karrier

– 1989– NEXON, alapító ügyvezető

– –1989 szabad foglalkozású programfejlesztő