Egy jól szervezett
konferenciánál elvárás, hogy a helyszínen olyan információkat osszon meg a
résztvevőkkel, amelyek üzletileg minimum elgondolkodtatják, megmozgatják őket.
Az ITB eseményei erre jó példák, nem volt ez másként az idei Human Hungary-n
sem. A téma a szervezetfejlesztés volt, és nyitó előadása annak viselkedés
alapú megközelítéséről szólt. A sok új információ között talán a legmegrázóbb
az volt, hogy a különböző személyiségtípusú vezetők milyen szervezeti
hibafaktorokkal dolgoznak a mindennapokban, és erre hogyan hat egy szervezeti
átalakítás.
Az ábrák egyértelműen
mutatják, hogy szervezetfejlesztés alkalmával bizony tipizálhatunk, a szervezet
irányítójának embertípusa alapján. Ha csak a legfontosabb sarokszámokat nézzük:
egy emberközpontú cégvezető esetében akár
34 százalékos is lehet a felesleges humán erőforrás kapacitás a cégen belül,
ami akár 38 százalékos felesleges költségképződést eredményez az üzletben.
Az ict-területen nem lehet legyinteni
Ezek a felismerések
bármely gazdasági szektorban igen nagy jelentőséggel bírnak, de az
ict-világban, ahol a költségek 70-80 százalékát is kitehetik a jövedelmek, igen
nagy óvatosságra inti a vezetőket. Amíg az fmcg vagy jármű-kereskedelem
területén játszhatunk patópálosdit, az it világában ezért kőkeményen fizetnünk
kell, akár már rövid távon is! Nagyon nehéz a felismerés, hiszen a világszinten
is igen közkedvelt hazai startupoknál például gyakori jelenség, hogy egy kiváló
koponyájú technológiai ember vezeti a céget, aki viszont a szervezetfejlesztéstől
és a tágabb értelemben felfogott üzletfejlesztés világától igen messze van. De
pont e cégek esetében fordul elő legtöbbször a hirtelen növekedés, az ötlet
piaci megtapadását követően szükségessé váló szervezeti bővítés, amelynél igen
óvatosan kell eljárni.
Miért van az, hogy…?
Hogyan lehet tipizálni
azt, hogy egy adott személyiségtípussal megáldott cégvezető, milyen
szervezetfelépítési hibákat követ el? Honnan indul ez az egész ideológia? Ha
van pszichológiai ismeretünk, és azt rendszerbe tesszük, akkor nem olyan nehéz
falat ez!
Az üzletben minden ember
nagyjából tisztában van az előnyös és hátrányos tulajdonságaival. Nem
feltétlenül veri ezeket nagydobra persze, de tapasztalat szerint az önkritika
legalább otthon, a tükör előtt működik. Ha megvannak a gyenge pontok, ezeket
mindennap támadási felületként, hibaforrásként élik meg az üzlet emberek, és az
okosabbak ennek kiküszöbölésére megkeresik önmaguk ellentettjét az üzletben.
Olyan szakembereket, akikben minden megvan, ami bennük nincs! Ez rendben is
van, ennek így kell működnie.
A probléma ott kezdődik,
amikor a hiánypótlást kereső menedzser a saját szemszögéből értékeli másokban,
saját énjéből hiányzó jellemzőket. Ebből már bajok lehetnek.
Konkrét példa: az
önmegvalósító ember alapvető hiányossága – hangsúlyozottan igen sok pozitív
tulajdonsága mellett –, hogy nincs rendszerszemlélete, még ha akarna, akkor sem
tud szabályokat alkotni, azokat keretbe foglalni és betartatni. Meg is akarja
találni az erre megfelelő embert egy professzionalista személyében. De egy
igazi önmegvalósítónak, ha a 3B rendszer értékei alapján nézzük, a
professzionalista értékei gyakran konkrétan 0-át mutatnak egy 10-es skálán.
Ugyancsak a 3B értékrendje alapján ahhoz, hogy egyáltalán valamennyire is
professzionalistának mondjunk egy személyiséget, legalább 5 egységgel kell
rendelkeznie a professzionalizmusból.
Nos, a gond ott kezdődik,
amikor a 0 professzionalista értékkel megáldott önmegvalósító meglát egy 4-es
professzionalista értékkel rendelkező, hozzá képest valóban professzionalista,
de a valóságban közel sem annak mondható szakembert. És úgy gondolja, hogy
megvan a hiánypótlás, végre megtalálta azt az embert, aki őt kiegészíti. A
másik oldal pedig nyilván – munkalehetőségek hiánya okán, vagy épp egy jó
fizetésért – nem áll ellen a ráaggatott új tulajdonságnak és elkezdi magára
húzni azt az álarcot, eredeti személyiségét eldobva magától.
Mert utálom!
De miért van az, hogy így
félrenyúlnak a cégvezetők? Miért van az, hogy nem mennek tovább, és nem hozzák
be a valóban professzionalista embert a képbe? Ez már egy másik pszichológiai
alaptényre mutat rá: utáljuk a velünk ellentétes személyiségtípust markánsan
képviselő embereket.
Nem tudjuk magunkat
megértetni velük és nem is vagyunk hajlandók elfogadni alapban a
gondolkodásmódjukat. Ez ilyen egyszerű! Mi vagyunk a kerékkötők! Pedig, a 3B
skálájánál maradva egy igazi önmegvalósító szakember minimum 6-os önmegvalósító
értékű, és egy igazi professzionalista minimum 6-ot mutat a
professzionalizmusban. Ez pedig a tűz és víz esete.
Minek vállalnék fel
konfliktusokat akkor, ha már a 4-es is jónak tűnik számomra? Hát, többek között
azért, mert egy álarccal rendelkező vezető gyenge, álarcos embereket fog maga
alá építeni, hiszen örül, hogy ráaggatott tulajdonságai által jó karriert fut,
és ezzel nem is kíván felhagyni az esetek többségében. Aztán meg az ő szemében
az önmegvalósító cégvezető is sokkal professzionalistábbnak tűnik, mint egy
igazi professzionalista gondolja azt. Így hát egymás önbizalmát erősítve
szépnek tűnő mindennapokat lehet ám élni az üzletben! Mindaddig, amíg nem üt be
a krach. Amíg jönnek a megrendelések, amíg zakatol az üzlet, attól függetlenül,
hogy a cégvezetőnek és a cégnek mekkora szerepe van ebben a sikerben.
Fogadjuk el, de akkor valóban fogadjuk el!
Mi a recept? A jó
cégvezető valamiért cégvezető lett. Valamely képessége azzá tette, még ha ezen
sokan vitatkoznak is esetleg. A jó vezető általában intuitív, és még
szervezetfejlesztés alkalmával is igen nehéz olyat mondani számára, ami
teljesen megdöbbentené.
Persze, vannak olyan
információk, amelyeket ismert ő valamikor, csak szerette volna elfelejteni, és
a felejtés harmadik stádiumában tart már. Nem elég megfogalmazni saját
személyiségünket, nem elég azzal szembesülni, hanem azt rögzíteni is kell
magunkban! Nem szabad csak a jó tulajdonságokat kikapkodni jellemzőink közül,
sőt,
leginkább a gyengeségeinkre kell koncentrálnunk, hiszen ott vagyunk támadhatók.
Ha ezeket a gyenge
pontokat rögzítettük, akkor legyünk tisztában azzal, hogy aki ezeket pótolni
tudja, az egy számunkra kiállhatatlan ember lesz, tehát akivel nem emberileg,
hanem üzletileg kell megtanulnunk „szeretni” egymást. Ha pedig már ez megvan,
akkor ne engedjük befolyásolni magunkat az általunk választott, bennünket
körülvevő, esetleg gyenge emberek által. Ne higgyünk a hízelgésnek, még ha oly
jól is esik néha. Helyezzük el személyiségtípusunkat egy megfelelő
koordinátarendszerbe, és ahhoz válogassuk üzleti partnereinket,
munkatársainkat, akkor nagy baj nem történhet!