Anno 2012

ev_04_Szabo_Zsolt_Sharp_420
Forrás: -

A megújulás éve jön

Mélypont után emelkedésben a Sharp. Stabilizálta helyzetét és a szükséges források is rendelkezésre állnak már, megalapozva a jövőt.

Szabó Zsolt, a Sharp Magyarország ügyvezető igazgatója
Szabó Zsolt, a Sharp Magyarország ügyvezető igazgatója
Száz éve, 1912. szeptember 15-én indította vállalkozását Tokuji Hayakawa úr – a Sharp alapítója. A patinás cég centenáriumi éve nem a tervek szerint alakult, ez az év a vállalkozás történetének eddigi legnehezebb időszaka. A 2011. márciusi japán földrengés és következményei, valamint a jen erősödése meggyengítette a vállalat helyzetét.

A 2012-es üzleti év elején a Sharp, az Apple iPhone kijelzők kiemelt beszállítója megállapodott a gyártóval, a tajvani Foxconnal arról, hogy a Foxconn részt vásárol a Sharpból. Az üzlet megvalósulásának csúszása miatt alternatív megoldásokat kellett keresni. Együttműködési megállapodás jött létre a Dell, az Intel és a Qualcomm cégekkel, olyan gyümölcsöző partneri kapcsolatokat létrehozva, amelyet a piac is pozitívan értékelt; a Sharp részvényárfolyama néhány hét alatt közel megduplázódott.

A külső források bevonásával egyidejűleg belső megújulás is történik: 2011 októberében megkezdődött a cég teljes átszervezése, az oszakai Sharp-központtól egészen az európai egységekig terjedően új szervezeti struktúra kialakítása folyik.

Aktív támogatója a sporteseményeknek is a Sharp: a 2012-es lengyel–ukrán futball Európa-bajnokság kijelzőit és videófalait biztosította, a mérkőzéseken jól láthatóan megjelent a cég. Szponzori megállapodást írt alá továbbá a Team Garminnal, a világ egyik vezető kerékpároscsapatával. A Slipstream Sports által birtokolt és irányított csapat a 2012. június 30-án kezdődött Tour de France versenyen már Garmin-Sharp néven indult.

A Sharp magyar irodája jövőre lesz ötéves. A csökkenő hazai irodatechnikai piacon sikerült megtartani a tavalyi év eredményeit, sőt, 9 százalékos növekedést tudott elérni az iroda. Ezzel piaci részesedése 10 százalékra nőtt az A3-as lézermásoló termékkörben. A magyar irodatechnikai piacon a Sharp Magyarország teljesítményével stabilan a negyedik helyen áll. 2012-ben egyre inkább előtérbe kerültek a vizuáltechnológiai megoldások, és növekvő igény mutatkozott a Sharp nagyméretű, professzionális, érintőképernyős monitoraira.