Hírháttér

09_epson_proj_420
Forrás: -

Egyetértésben

Közel két éve írta alá a magyar kormány és az Intel azt az egyetértési nyilatkozatot, amelyben a felek együttműködésben állapodtak meg a magyarországi e-befogadás, valamint a köz- és felsőoktatás digitalizálása, modernizációja támogatásáról.


 

 

Mivel az NFM infokommunikációs államtitkársága és az Intel közös nyilatkozatának hatálya az év végén lejár, az amerikai vállalat alelnöke ismét Budapestre jött megtárgyalni a továbbiakat. Ebből az alkalomból John Davies és a Fidesz infokommunikációs munkacsoportja áttekintették az elmúlt két esztendőt.

A jövő

John Davies szerint a következő két évben még nagyobb sebességre kell kapcsolni az oktatás modernizációja terén, ez minden magyar ember érdeke. A Fidesz ügyvivője szerint ennek fényében tervben van egy Intel-kompetenciaközpont létrehozása is az Egri Főiskolán fél éven belül. Az iskolai infrastruktúra fejlesztése pedig uniós forrásokból fog megtörténni, közbeszerzés keretében.

A közös célok között szerepelt a chipgyártó képzési módszereinek átvétele, terjesztése mind a diákok, mind a tanárok, illetve a tanárokat képző mestertanárok vonatkozásában. Az interaktív tanulás-tanítás keretében a diákok nem hagyományos módszerekkel, hanem digitális eszközökkel: noteszgépekkel, digitális táblákkal sajátítják el a tananyagot. Erre a módszerre meg kell tanítani a tanárokat is. A kormány lokalizálta és akkreditálta az Intel oktatási keretprogramját, így az már a felsőoktatásban is elérhető. „Eddig negyven tanárt képeztek ki, s egy budapesti általános iskolában már oktatnak is ezzel a módszerrel” – mondta el Oroján Sándor, az együttműködés projektmenedzsere, a Fidesz infokommunikációs munkacsoportjának ügyvivője.

Egy másik program azoknak a polgároknak is segítséget nyújt, akik most ismerkednek a számítógép-használat alapjaival, illetve azok a vállalkozások is profitálhatnak belőle, amelyek például webáruház nyitásán gondolkodnak.