Highway

52_1.jpg
Forrás: ITB
Rendszerszintű feszültségek

Vagyonőrök új szerepben?

Tavaly májusban, egy ITB Club rendezvényen indítottuk el azt a sorozatunkat, melyben a klasszikus biztonsági és IT-rendszerek „összeolvadásával” foglalkozunk. Jelen írás is ebbe illeszkedik. Ezúttal nem technológiai oldalról, hanem a nem kevésbé fontos emberi erőforrás felől közelítenénk a témához. Külön aktualitást ad ennek, hogy éppen a kiadvány megjelenésének napján kezdődik a biztonságtechnikai szakma legrangosabb seregszemléje az MBF konferencia, amely ráadásul éppen 10. alkalommal kerül megrendezésre Siófokon, az Azúr Hotelben. Ez a rendezvény nem a technológiáról szól elsősorban, hanem a biztonsági szakma szereplőinek ad lehetőséget arra, hogy kicseréljék egymással tapasztalataikat, ápolják és fejlesszék kapcsolataikat és tanuljanak. Az idei konferencián ráadásul nemzetközi előadók és résztvevők is jelen lesznek, ami külön rangot ad az eseménynek.

Bő két évtizede, hogy a biztonságtechnikában alkalmazott eszközök elindultak a digitalizálódás útján. A digitalizáció azonban nem csak annyit jelent, hogy az addigi analóg áramköröket felváltották a digitálisak, hanem az eszközök önálló életre keltek, gyakorlatilag minden ilyen eszköz egy önálló speciális feladatokkal bíró számítógép, legyen az kamera, tűzjelző, vagy egy beléptető eszköz. Ráadásul informatikai hálózatokon keresztül kommunikálnak, annak minden következményével. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a műszaki fejlődés üteme mindig gyorsabb, mint ahogy azt azok a szervezetek, amelyeket ezek a rendszerek szolgálnak, le tudnák követni az emberi erőforrás oldaláról. Lehetnek ezek a szervezetek állami szervek, vagy magáncégek, ebből a szempontból nincs köztük jelentős különbség. Külön kihívást jelentenek azok a folyamatok, melyek révén ezek a rendszerek időközben kiléptek a szigorúan vett biztonságtechnikai alkalmazásokból, és egyre többet használják üzleti, marketing-, közlekedés-, szervezési és a legkülönfélébb elemzési feladatokra. Ezzel pedig az emberierőforrás-oldalon is újabb szereplők kerülnek képbe.

 

Mi okozza a feszültségeket?

Nem kell túl mélyre ásnunk, ha feszültségforrásokat keresünk a témában. Ha csak az eredeti szereplőknél maradunk, azt látjuk, hogy a két szakterület alapvető szemléletmódbeli eltérését fedezhetjük fel.

A biztonsági szakmára jellemző egyfajta zártság, amely talán abban gyökerezik, hogy akire a biztonságunkat bízzuk, abban feltétel nélkül meg kell bíznunk. Ismeri a titkainkat, gyengeségeinket, az ő feladata megvédeni minket a potenciális külső veszélyektől. Éppen ezért a technikai újdonságokat is fenntartásokkal kezelik, sokszor kivárnak, hogy vajon beválik-e egy új eszköz.

Az informatikai szakma éppen ellenkezőleg: élen jár az új technológiák bevezetésében, sokkal nyitottabb, ami gyakran azok személyiségében is tetten érhető, akik ezen a területen dolgoznak. Így tehát teljesen más szemléletű embereket találunk ezekben a pozíciókban.

Ott van aztán az a dilemma, hogy egy új – immáron IP-alapokon nyugvó – rendszer bevezetésénél kié legyen a döntő szó? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe? Melyek élveznek nagyobb prioritást?

Egyre gyakrabban tapasztaljuk például azt, hogy videótechnikai eszközök beszerzésénél az IT-vezető dönt, vagy jelentős befolyása van a döntésre. Ha már beszereztük a rendszerünket bizony üzemeltetni is kell, ami szintén nem kis feladat. Ki fogja majd kezelni? Milyen felkészültséggel? Milyen költséggel? Ki fog beavatkozni? Kinek az utasítására?

A kérdéseket lehetne még tovább sorolni, de talán ennyi is elegendő a problémák érzékeltetéséhez.

 

Mi lesz a megoldás?

Menedzsment szinten több megoldás is kínálkozik. Kellően nagy szervezeteknél elképzelhető olyan szintű vezető beiktatása, aki összefogja az informatikát és a biztonságtechnikát – de akár más területeket is. Kisebb szervezeteknél össze lehet vonni ezeket a funkciókat, de nem könnyű olyan szakembert találni, aki mindkét területhez megfelelő szinten ért.

Megoldás lehet még, hogy az egyik vezetőt a másik fölé helyezzük, a döntésnél mérlegelhető, hogy az adott cég számára melyik terület fontosabb, bár ez sok újabb konfliktus forrása lehet. És elképzelhető az is, hogy minden marad úgy, ahogy van, ám az előzőekből talán sejthető, hogy ezzel be is betonozzuk a problémákat.

Hosszabb távon a szervezetek vélhetően az 1. és 2. megoldás felé fognak elmozdulni. Ez különösen azért tűnik a legjárhatóbb útnak, mert az alkalmazott technikákat a szorosan vett biztonságtechnikán kívül másra is lehet használni.

Magyarországon is elkezdtek terjedni a különféle kiskereskedelmi elemző rendszerek, melyek a marketinget és a kereskedelmet tudják egyre hatékonyabban támogatni. Ettől kezdve pedig természetes igény az adott részlegektől, hogy ők is aktívan részt vegyenek a döntési folyamatokban.

 

A végrehajtó szintekről

Sajnos, a vagyonőri munka presztízse jelenleg nagyon alacsony, így a képzettségük a legtöbb esetben nem elegendő arra, hogy modern technikát kezeljenek. Képzeljük csak el, hogy azokat a szoftvereket kellene ezeknek az embereknek kezelniük, amelyekben a legmodernebb mesterségesintelligencia-technológiák működnek, ráadásul gyakran össze vannak integrálva más, hasonlóan összetett rendszerekkel. Bár a szoftverek fejlesztői igyekeznek úgy kialakítani a kezelői felületeket, hogy azok használata minél egyszerűbb legyen, de olyan sok funkcionalitással rendelkeznek, hogy azokat hatékonyan csak jól képzett vagyonőrök tudnák kezelni. Aki viszont megfelelő informatikai végzettséggel rendelkezik, azt nem tudják megfizetni ilyen pozíciókban.

Ott vannak ezen felül még a jogi kérdések is. Mai GDPR-ral „átitatott” világunkban az olyan érzékeny adatok kezelése, mint a videófelvételek, szintén nem egyszerű feladat. Ha a vagyonőrünket megtanítjuk a technika kezelésére, azzal a lendülettel beírathatjuk egy jogi kurzusra is.

Ráadásul mind a technikára, mind a jogi szabályozásra jellemző, hogy gyorsan és gyakran változnak, azaz az ismereteket napi szinten is kell tartani.

 

És mi a helyzet az informatikusokkal?

Nekik a kezeléssel valószínűleg nem sok gondjuk akadna, azonban ők meg nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, hogy mit kell tenni azokban a helyzetekben, amelyek beavatkozást igényelnek, illetve nincsenek is kiképezve ezekre, és őszintén szólva nem is az ő dolguk.

Egyszóval a megoldás az lenne, hogy a vagyonőröknek kellene speciális képzéseket biztosítani, amelyek felvérteznék őket az elvárt ismeretekkel. De jelenleg nem nagyon vannak ilyen jellegű tanfolyamok. Az is nagy kérdés, hogy ha lennének, hányan lennének alkalmasak közülük ezen ismeretek elsajátítására.

Látjuk tehát, hogy emberierőforrás-oldalról komoly kihívásokkal állunk szemben. Természetesen sok aspektusa van még a témának és sok szakmai vita fog még ezekről a kérdésekről lezajlani, amíg kialakulnak a jó gyakorlatok.

Reméljük, ez minél hamarabb bekövetkezik, mert mindkét (három, négy, öt…) szakmának érdeke, hogy rend legyen ezen a területen. Amelyen mind az ITB&T, mind az MBF sokat tehetne vitafórumok, konferenciák szervezésével.