Highway

40_1.jpg
Forrás: ITB
Átformált folyamatok

Évente átlagosan 60 százalékos növekedés jöhet az RPA-piacon

Az ügyfélszolgálatokon vagy a bankfiókokban dolgozók lassan már megbarátkoznak azzal a gondolattal, hogy algoritmusok veszik át a helyüket, de az üzleti folyamatok automatizálása miatt a biztosítóknál dolgozó elemzők vagy akár a brókerek is kezdhetnek izgulni, de még a gyógyszeripari kutatásoknál is jól jönnek a robotok.

Amikor hosszabb útra indulunk, ismeretlen helyre, eszünkbe sem jut, hogy papírtérképen tájékozódjunk az útvonalról, hiszen egy mobilalkalmazás nem csupán megtervezi helyettünk a leggyorsabb, a legrövidebb, vagy éppen a legolcsóbb utat, de folyamatosan segít is, hogy ne tévedjünk el. A turisták kezében is egyre ritkábban látni útikönyvet, az okostelefon és vele a Wikipedia vagy valamilyen turisztikai applikáció váltotta fel a hagyományos megoldást. Ahogyan a hétköznapi életben, a vállalatoknál is számos területen cserélték le a digitális rendszerek a klasszikus, papír alapú feladatvégzést, elég csak arra gondolni, hogy régen a logisztikai cégek még a szakértők tapasztalatára támaszkodva, papíron tervezték meg a kamionok útvonalait, ma pedig már fejlett rendszerek automatikusan választják ki az üzleti igényeknek leginkább megfelelő utat.

Az elmúlt évtizedekben számos üzleti folyamat esetében váltották fel a szoftverek az embereket, vagy nyújtottak nekik komoly segítséget, a könyvelőktől kezdve a HR-osztályok dolgozóin át a banki ügyintézőkig. Sőt, az új technológiák megjelenése egészen izgalmas megoldásokat eredményezett már most is, hiszen még akár 10 évvel ezelőtt is egészen futurisztikusnak hatott egy olyan ügyfélszolgálat, ahol egyáltalán nem dolgozik ember, ma pedig már egyre több vállalatnál találkozunk chatbotokkal, és a legtöbbször észre sem vesszük, amikor írásban feltett kérdéseinkre nem ember válaszol.

Ahogyan az ipari tevékenységeknél, úgy az üzleti folyamatok esetében is a gyakran ismétlődő, monoton, szigorú szabályrendszert követő, szabványosított feladatokat érdemes automatizálni, azonban ez korántsem csak az alacsony presztízsű és fizetéssel járó munkakörök esetében jelentheti azt, hogy akár egy szoftver is kiválthatja az emberi tényezőt. Becslések szerint ugyanis a tevékenységek 45 százaléka automatizálható, beleértve a pénzügyi menedzserek, az orvosok vagy a vezérigazgatók feladatait is.

 

Váltásra készülhetnek

A Forbes magazin szakértőket kérdezett meg arról, hogyan látják, milyen területeken vehetik át a robotok a szellemi munkavállalók feladatait és néhány igen meglepő jóslat is született. A napjainkban is megfigyelhető trendek alapján az már nem lep meg senkit, hogy pénzügyi területen óriási változásokat hoz a digitalizáció, az azonban már érdekesebb, hogy például a biztosítótársaságok esetében a rengeteg adat összevetését igénylő kockázatelemzés és trendanalízis, illetve az ügyfél megfelelőségének értékelése is elvégezhető akár algoritmusok segítségével. Sőt, a rendelkezésre álló adatmennyiség növekedésével, illetve az egyre jobb társalgási képességgel bíró mesterséges intelligencia megoldásoknak köszönhetően a szakértők azt várják, hogy a biztosítók egyre több ügyfele egyáltalán nem kerül majd kapcsolatba emberi ügyintézővel az biztosítás megkötésekor.


Hasonló helyzetre számítanak a banki szolgáltatások jelentős részénél, de ami talán még érdekesebb, a világ értéktőzsdéiről szóló, brókerek izgatott tömegét mutató beszámolók is eltűnhetnek a jövőben. Sőt, ez már nem is annyira a jövő, a Bloomberg ugyanis már 2015 végén arról írt, hogy a tőzsdei részvény-kereskedelem mindössze 10 százaléka volt emberekhez köthető, a többit algoritmusok intézték. 

Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a magasszintű szaktudást igénylő munkakörökben a robotok nem helyettesíthetik az embert, bizonyos szintű automatizációra még ilyen környezetben is van lehetőség. A Forbes összeállítása szerint még a gyógyszeripari kutatásokba is bevonhatók az algoritmusok, például a kísérletekhez szükséges összetevők kiválasztásába, vagy a releváns tudományos adatok kiszűrésébe, amivel jóval hatékonyabbá válhat a kutatási folyamat és végeredményben gyorsabban kerülhetnek piacra az új gyógyszerek.

De könnyen előfordulhat, hogy a piackutatással, illetve az új termékek fejlesztését megelőző adatgyűjtéssel járó feladatokat is hamarosan átveszik majd a digitális megoldások, igaz attól egyelőre nem kell tartani, hogy az ezeken alapuló döntéseket is gépek hozzák majd meg a termékfejlesztési, marketinges és értékesítési szakemberek helyett. A hirdetések kapcsán ugyanakkor már most hódít az automatizált megoldás és a szakértők várakozásai szerint ez a jövőben nem csak az online térben lesz igaz, de még a helyi televíziók piacán is bevezetik ezt a rendkívül gyors és hatékony rendszert. A programozott reklámelhelyezés ugyanis elképesztő módon felgyorsítja a folyamatot, átláthatóvá teszi a tranzakciókat és ezáltal mind a hirdetők, mind a médiumok szakemberei arra koncentrálhatnak, hogy minél jobb kampányokat dolgozzanak ki.

 

IT-s esély

Az üzleti folyamatok automatizálása nem számít új történetnek és egyes szegmensekben látványos fejlődés várható a következő években. A robotizált folyamatautomatizálási (RPA) piac például évente átlagosan 60 százalékkal bővül 2018 és 2024 között a Grand View research előrejelzése alapján, igaz még így is egy viszonylag szűk piacról beszélhetünk, hiszen a vizsgált időszak végére is egy éves szinten 8,75 milliárd dolláros szektorról van szó. Az RPA keretében szoftvereket vetnek be különböző üzleti folyamatok automatizálására, tranzakciók feldolgozására, az adatok elemzésére, még olyan dolgokra is, mint például az e-mailek megválaszolása. A robotizált folyamat automatizálás esetében hasonlóan az ipari robotokhoz az ismétlődő feladatokat tudják átvenni a gépek az embertől.

Intelligens jövő

Bár egyre gyakrabban hallani az intelligens folyamatautomatizálásról (Intelligent Process Automationről, IPA-ról), komoly meglepetést jelentene, ha a következő néhány évben széleskörűen megjelenne ez a megközelítés. Az IPA lényege ugyanis az, hogy az egyes feladatokat nem egyszerűen gépekre bízzuk, hanem több technológia együttes alkalmazásával drámai mértékben megnöveljük a kapacitást is. Ehhez az RPA-t, az okos feladatkezelést, a gépi tanulást, a beszédgenerálást és a tanulni képes gépi asszisztenseket egyaránt be kell vetni, viszont ez az erőfeszítés azt eredményezi, hogy a vállalkozások jóval nagyobb mértékben és sokkal nagyobb eredménnyel tudják megvalósítani az automatizálást. Tény ugyanakkor, hogy a cégek túlnyomó többsége még nem áll készen az ilyen szintű átalakulásra, aminek nem csupán látásmódbeli, de egészen pragmatikus okai is vannak. Elég arra gondolni, hogy becslések szerint 3,5 havonta megduplázódik az a számítási kapacitásigény, amely az igazán fejlett MI-megoldások alkalmazásához szükséges.

A Reports and Data elemzése szerint 2018-ban a globális IPA-piac 8,1 milliárd dolláros volt, és egyelőre nem is nő túl gyorsan, évente átlagosan 11,5 százalékos bővülést prognosztizálnak ezen a területen, így 2026-ban 20,7 milliárd dollár körül alakulhat az intelligens folyamatautomatizálásra költött összeg.

Bár a Forrester Research becslése szerint az RPA 230 millió szellemi munkavállaló megélhetését fenyegeti – a teljes globális munkaerő 9 százalékát –, emellett új munkahelyeket is teremt, miközben átalakítja a meglévőket. A McKinsey elemzése szerint ugyanis a nem fizikai munkakörök mindössze 5 százaléka váltható ki teljesen szoftverekkel, MI-vel vagy gépi tanulással, ugyanakkor 60 százalékukat legalább részben lehet automatizálni.

Az RPA térhódítása jó hír az informatikai szakemberek számára, ugyanis komoly karrierlehetőséget kínál ez a trend az ilyen technológiákkal foglalkozóknak, ráadásul meglehetősen jó fizetéssel. A SimplyHired.com elemzése szerint az RPA-területen dolgozó IT-szakemberek átlagos éves fizetése közel 74 ezer dollár az Egyesült Államokban. Ebben ugyanakkor benne vannak a teljesen kezdők és a már komoly tapasztalattal rendelkezők is. A szakma csúcsát jelentő 10 százalék átlagosan évente 141 ezer dollárt visz haza.

 

Aggódó munkatársak

A robotok térhódítása és az automatizáció ugyanakkor számos kérdést vet fel és óriási kihívást tartogat. A Brookings Institution elemzése már 2016-ban azzal az eredménnyel járt, hogy az amerikai munkahelyek 25 százaléka számára jelent magas szintű kockázatot az automatizáció, azonban az előrejelzésük alapján ez az arány 2030-ra akár 39 százalékra is nőhet. A PwC felmérése pedig arra mutatott rá, hogy a munkavállalók tisztában vannak a kockázatokkal, 37 százalékuk aggódik, hogy elveszítheti állását az automatizáció miatt, míg 2014-ben még mindössze 3 százalék volt ez az arány.


További elgondolkodtató adat, hogy a World Economic Forum szerint 2022-re a mostanihoz képest 13 százalékponttal csökken az emberek részesedése a teljes, munkavégzéssel töltött időn belül. A szervezet becslése szerint akkor a munkával kapcsolatos feladatokra szánt idő 58 százaléka jut emberekre, a fennmaradó rész gépekre. Az elemzés szerint ebben a változásban meghatározó szerepet játszanak a fejlett algoritmusok, amelyek olyan feladatokat vesznek majd át, mint az információ és adatfeldolgozás, de a szervezés, kommunikáció, sőt, a döntéshozás egyes aspektusainál is igénybe veszik majd őket.

Az automatizáció kínálta lehetőségekre mutat rá az International Federation of Robotics kutatása, melynek során a megkérdezett munkavállalók 70 százaléka jelezte, hogy úgy vélik azzal, hogy a gépek átveszik részben, vagy teljesen a jelenlegi feladataikat, megnyílik számukra a lehetőség arra, hogy továbbképezzék magukat és magasabb szaktudást igénylő pozícióban helyezkedjenek el.

 

Akadályozó tényezők

Az tény, hogy a nagymértékű automatizáció alapjaiban formálja át a társadalmat, ugyanakkor az még erősen kérdéses, hogy mikor történik meg. A Forrester egyik elemzése ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy komoly akadályok is vannak a további automatizálás előtt, amelyek elsősorban nem is a technológiai korlátokból adódnak. A kutatócég tanulmánya szerint ugyanis a vállalkozások negyede nem rendelkezik átfogó stratégiai vízióval arra vonatkozóan, hogyan is valósítsa meg ezt a folyamatot, szintén ilyen arányban vannak azok a cégek, amelyeknél egyelőre a szervezeti struktúra, a beosztottak és maguk a vezetők sincsenek felkészülve az automatizációra. A felmérés arra is rámutatott, hogy a társaságok 26 százalékánál a változás kulturális hatásainak kezelésére sincs megfelelő szaktudás. A Forrester elemzése szerint célszerű lenne az automatizálást komolyan gondoló vállalatoknak egy, erre a feladatra dedikált csapatot létrehozniuk, ami szorosan együttműködne az informatikai részleggel, illetve a legfontosabb üzleti területekkel, és a stratégia megalkotása, valamint a tervezési folyamat mellett az ő felelősségük lenne az átalakulás szükségességének és lényegének bemutatása is a munkatársak számára.