Center

58_bankrendszer.jpg
Forrás: ITB
Katalizátorként működött a járvány

Önmagához képest sokat lépett előre a digitalizációban a hazai bankrendszer

Katalizátorként hatott a vírusjárvány a bankszektor digitalizációjára, felgyorsította a már korábban elindult folyamatokat – mutatott rá Hegedüs Éva. A Gránit Bank elnök-vezérigazgatója az ITBUSINESS-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen szerepet játszottak a folyamatban a fintech-cégek, illetve mennyire érettek digitálisan a hazai bankok.

– Az elmúlt 1-2 évben több jelentős informatikai fejlesztés volt a hazai bankszektorban, igaz ezek főként a háttérrendszereket érintették. Hogyan látja, mennyire érett digitálisan a bankrendszerünk?

– Az elmúlt évek fejlesztései valóban inkább a háttérrendszerekre vonatkoztak, elég csak az azonnali fizetésre gondolni, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy például ennek a megvalósítása lehetőséget teremtett sok olyan fejlesztésre, amelyek a frontend-rendszereket érintik, vagyis az ügyfelek közvetlenül is találkoznak velük. Azt kell mondjam, nagyon nehéz arra válaszolni, hogy mennyire érett digitálisan a hazai bankrendszer. Az MNB rendszeres, összehasonlító elemzései szerint nemzetközi összevetésben még bőven van tennivaló. Az MNB stabilitási jelentései alapján pedig azt lehet megállapítani, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások területén már egészen jól állunk a digitalizációban, ugyanakkor a komplexebb banki szolgáltatások, például a hitelezés esetében már korántsem ennyire kedvező a helyzet. Fontos azonban megjegyezni, hogy a jelentős előrelépéshez nemcsak a bankok informatikai fejlesztéseire van szükség, hanem a jogszabályi környezet módosítására is. Elég csak arra gondolni, hogy a jelenleg érvényes törvényi szabályozás szerint a fogyasztóknak biztosított jelzáloghitelek esetében kötelező írásban, papíralapon megkötni a szerződést, miközben már vannak olyan platformok és megoldások, amelyek révén digitálisan is biztonságosan és kényelmesen meg lehetne kötni a szerződéseket, ráadásul ez a mostani járványhelyzetben komoly előnyt jelentene. Fontosnak tartom azonban azt is elmondani, hogy ha önmagához hasonlítjuk a hazai bankszférát, akkor azt mondhatjuk, hogy az elmúlt tíz évben igen jelentős előrelépés történt a digitalizációban, a változó ügyféligények kikényszerítik a fejlesztéseket mindenkitől, aki növekedni akar, profitot akar elérni.

– Ha már említette a változó ügyféligényeket, a fintechek megjelenése érezhető változást hozott a szemléletben, az ügyfélkiszolgálás és ügyfélélmény már a virtuális térben is egyre nagyobb szerepet kap. Véleménye szerint mennyire tudnak alkalmazkodni a hazai bankok a megváltozott körülményekhez?

Hegedűs Éva, Gránit Bank
Hegedűs Éva, Gránit Bank
– Több mint tíz éve jelentek meg a fintech-cégek a piacon a technológiai fejlődés eredményeként, ezek a vállalkozások jellemzően egy-egy réspiacra összpontosítottak. A banküzem a bizalomra épül, a komplex banki szolgáltatásokhoz az kell, hogy az ügyfelek megbízzanak a szolgáltatójukban. Ez pedig egyértelműen a bankok javára billenti a mérleget, hiszen nagyszámú ügyfélkapcsolattal rendelkeznek, és szigorú felügyelet mellett működnek. Az elmúlt időszak tapasztalatai is azt mutatják, hogy a fintech-cégek egy része együttműködik a bankokkal, vagy felvásárolták őket. Akadnak köztük olyanok is, amelyek kiváltják a banki licenceket, ettől kezdve pedig rájuk is ugyanazok a szigorú előírások vonatkoznak. A fintech-vállalkozások megjelenése hozzájárult a bankrendszer szolgáltatási színvonalának emeléséhez, az ügyfélélmény javításához, és felpörgette az amúgy is elkezdett fejlesztési folyamatot. Az is egyértelmű, hogy akik hosszú távon is a piacon akarnak maradni, azoknak nagyon sok innovációt kell végrehajtaniuk.

– A Gránit Bank digitális bankként határozza meg magát és ezt a koncepciót igazolta a mostani járványhelyzet. Milyen változásokat hozott a COVID-19 a működésükben?

– Mivel ügyfeleinket korábban is digitális csatornákon értük el, a járvány a mi esetünkben nem hozott változást a velük való kapcsolattartásban. Saját működésünkben pedig sikerült gyorsan átállni otthoni munkavégzésre. Úttörők voltunk a digitalizációban, hiszen mi tíz éve elindultunk ebbe az irányba, amikor még a digitális megoldásokban nem igazán hittek sokan, vagy legalábbis fenntartásaik voltak velük kapcsolatban. Több mint 70 ezer bankszámlát kezelünk és digitalizáltuk a folyamatok jelentős részét. Számos innovációt vezettünk be elsőként a hazai piacon, de európai és globális szinten is élen jártunk több esetben is. A videóbank megoldásunk például már 2012-ben elindult, 2016-ban pedig olyan, új generációs fizetési megoldással léptünk piacra, amely androidos mobilalkalmazásba integrálva tette lehetővé a mobiltelefonnal történő fizetést, vagyis lényegében beköltözött telefonba a bankkártya.

– Véleménye szerint a COVID-19 járvány milyen hatással lesz hosszabb távon a banki digitalizációra, mennyire fogja azt felgyorsítani, játszhat-e katalizátor szerepet?

– Az első hullám idején, amikor néhány hétig szinte mindenki az otthonába szorult, felértékelődtek a digitális megoldások, nemcsak a pénzügyek, de az élet egyéb területein is a bevásárlástól az oktatáson át az egészségügyig. A járvány felgyorsította a digitális affinitás erősödését, és azt gondolom, hogy katalizátor szerepet töltött be a digitalizációban, igaz, a folyamat enélkül is elindult már.

– Milyen digitális fejlesztéseket valósított meg a közelmúltban a Gránit Bank és milyen fejlesztési terveik vannak?

– Október utolsó hetében mutattuk be egyik újításunkat, a Gránit Digital kártyaszolgáltatásunkat. Lényege, hogy az ezt igénylő ügyfél a számlanyitás másnapján már tudja használni a kártyafunkciót a mobiljára letöltött alkalmazással, nem kell várnia, amíg megkapja a műanyag kártyát. Szintén októberben tettük lehetővé a szelfi számlanyitást, amellyel egy NFC-képes telefon segítségével bárki önállóan, ügyintéző közreműködése nélkül teljes értékű, korlátozások nélküli számlát tud nyitni bárhonnan. A jövő kapcsán azt tudom mondani, hogy a meghirdetett stratégiánk alapján élen akarunk járni a digitális megoldások bevezetésében, és folyamatosan bővítjük az internetes csatornákon kínált, teljes értékű pénzügyi szolgáltatások körét.