Karrier

business
Forrás: screamable.com

A Top 25 menedzser (8. rész)

Christopher Mattheisen a kütyük világában, Veres Zsolt a „darálóban”, György László pedig otthon is képes a maximumot nyújtani.

Christopher Mattheisen
Christopher Mattheisen
„Okosan” a technológiával

Rengeteg kihívást kínál továbbra is a hazai távközlési piac; ezekre igyekszik sikeresen reagálni a Magyar Telekom (MT) – véli Christopher Mattheisen, a vállalat vezérigazgatója. „Társaságunk életében idén is nagy hangsúlyt kapnak az innovatív szolgáltatások” – mondta, hozzátéve, hogy az év elején első hazai szolgáltatóként vezették be a 4g/lte mobilnet szolgáltatást. Az interaktív televíziózás terén is dinamikus fejlődés tapasztalható, mivel az újszerű, hibrid technológiai megoldás, az interaktív Sat tv segítségével is országos elérhetőségűvé vált. A T-Home interaktív tévéje már négymillió háztartás számára elérhető, funkcióinak száma pedig folyamatosan nő. Szintén idén vált országosan is elérhetővé a MT energiaszolgáltatása is.

Az új trendek és innovációk folyamatos figyelemmel kísérése és az innovatív eszközök is beépülnek a vállalat első számú emberének életébe, és nem csak munkájában, de magánéletében is jelen vannak. Szabadidejében okosan és módjával használja a technológiát: minden létező sportos applikációt kipróbál.

 

György László
György László
Otthonról naprakészen

Nem altatta el a tavalyi Top 25-ös listában való szereplés György Lászlót, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatóját, folyamatosan figyelemmel követi a gazdaság és az informatika trendjeit. Szerinte jó látni, hogy egyre inkább „minden mindennel” összefügg és kapcsolatban áll, azaz az informatikai hálózatokkal átszőtt világé a jövő. „Cégünk az emear (emea + Oroszország – a szerk.) régióhoz csatlakozva kezdte meg múlt év augusztusában az új üzleti évet. Sokkal komfortosabb érzés volt a céget egy hasonló értékekre épülő gazdasági és kulturális környezetben vezetni” – mondta lapunknak. Elmondása szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben ezeknek a közös pontoknak a megtalálására kellene sokkal több energiát fordítani.

A Cisco regionális Inclusion&Diversity munkacsoportjának nemrég kinevezett vezetője megjegyezte: öröm volt észrevenni, hogy a térerő hiánya napokig fel sem tűnt erdélyi kalandja során. Esetében a videóra épülő kommunikáció szerepe nagyobb az átlagosnál, és az otthoni munkát preferálja. Szeretné, ha a következő Top 25-be több 25 év alatti menedzser kerülne be.

 

Veres Zsolt
Veres Zsolt
Darálóban

Rengeteg a munka az IBM Magyarországnál, ezért Veres Zsoltnak, a vállalat vezérigazgatójának is sokat kell dolgoznia. Az informatikai vezető a magyar it-piac elmúlt egy évét kemény darálóhoz hasonlította, amely a legtöbb cégnél elsősorban nem a kreativitásról és az innovatív megoldásokról, hanem a nehéz piaci helyzethez való alkalmazkodásról szólt. „Válságos időszakot élünk, a gazdasági fellendülésnek egyelőre nyoma sincs. Ennek ellenére úgy érzem, hogy képesek voltunk növelni az aktivitásunkat és a láthatóságunkat” – mondta az itbusinessnek Veres Zsolt.

Kifejtette, hogy az IBM-hez nyolc esztendő után visszatérve már más szemüvegen keresztül látja cége és saját helyzetét, sokkal objektívebb látásmóddal tudja ellátni új feladatkörét. „Első számú vezetőként új kihívásokkal kellett szembenéznem, mint korábban. Ez fontos állomása a karrieremnek” – mondta.

Praktikus embernek tartja magát, nem kütyüfüggő. A munkájától nehezen szigetelődik el szabadidejében, de igyekszik megtartani az egyensúlyt. A következő Top 25-ben olyan tehetséges menedzsereket szeretne látni, akik a jövő emberei lehetnek a magyar informatika világában.