Focus

doqsys logo
Forrás: ITB

Folyamatautomatizálás tudásmegosztással (x)

Beszerzési számláink kezelését a hatékonyság érdekében célszerű teljesen automatizált folyamatrendszerre bízni. S hogy ezt a döntéshozók is megértsék, a DoqSys tudásportált hozott létre számukra.

Miután beérkezik egy szállítói számla – legyen az papír alapú vagy elektronikus – nem biztos, hogy a megfelelő folyamatokon megy át. Ráadásul a folyamat egyes műveletei sok vállalatnál még manuálisak. Ahol papír számla érkezik be, ott ily módon is hagyják jóvá, de ahol már fogadnak e-számlát, ott is kézzel kattintgatva vezetik végig a vállalatirányítási rendszeren. Annak érdekében, hogy az automatikus beszerzés- és számlafeldolgozás a lehető legtöbb cégnél elterjedjen, s az érintettek ennek lényegét elsajátítsák, a DoqSys Kft. tudásmegosztó portált hozott létre – tájékoztat Gergely Ákos ügyvezető igazgató.

A 2013.szamlafeldolgozas.hu című oldal a DoqSys elmúlt hét évének projekttapasztalatát gyűjti össze s kovácsolja egybe. Május közepéig 3+1 alkalommal oszt meg az érdeklődőkkel elméleti és gyakorlati ismereteket a beszerzéstől a kifizetésig tartó folyamat automatizálásáról, a döntéshozók (első számú vezető, pénzügyi igazgató, it-vezető, beszerzési igazgató) számára is érthető formában. Sorra veszi a folyamat három legfontosabb fázisát (problémafelvetés, megoldás, megvalósított esettanulmány), megvizsgálja a vállalat profitabilitására és az érdeklődő munkájának megítélésére kifejtett hatását, s ezek alapján bemutatja a világszerte és itthon bevált legjobb gyakorlatot. A programsorozat moduljai: az e-beszerzés és az e-számlázás kapcsolata; a szállítói számlák iktatása, adatrögzítése; a szállítói számlák jóváhagyása, könyvelése.

Mindeme tudás megszerzése díjmentes. Ám hogy csak ténylegesen azok sajátítsák el, akik fel is tudják és akarják használni, a programban való részvétel regisztrációhoz kötött. Az így kialakuló közösség tagjai később interaktív szakmai rendezvényeken is részt vehetnek (ez a +1 alkalom), ezzel is gyarapítva tudásukat, illetve növelve saját értéküket. (X)