Mindegyik neves nyomtatógyártó az üzleti célú készülékek, sőt, nyomtatási szolgáltatások felé fordult az utóbbi években. Ugyanis a végfelhasználói nyomtatás felett elszállt az idő.
A HP, aki a vízforralós, tintasugaras technikát kitalálta, már évek óta inkább üzleti készülékeket terjeszt, mint végfelhasználóit. Az Epson, aki a piezós technikát kitalálta, az „Engineered for Business” jelszóval nyomul 2011 eleje óta. Ami azért nem akadályozta meg, hogy azóta kihozzon egy sor otthoni multifunkciós készüléket. A Canon ugyan műveli a PIXMA márkát és készülékcsaládot, de nagy erőket bevetve élénkíti tevékenységét a nyomtatási megoldások nyújtásának területén.
A fényképeket ugyanis már nem kell kinyomtatni. Többségüket összesen jó, ha három alkalommal nézzük meg. Van néhány, amelyet többször, és igazán kevés, amelyet eredetiben vagy nagyítva sokszor szeretnénk látni, vagy ajándékba adni. Ezek kinyomtatásához viszont nem kell nyomtató, szolgáltatást lehet igénybe venni. Ezzel tehát a papírkép-előállítás visszatért a klasszikus üzleti modellhez, csak nem tekercsben, hanem USB-tárolón visszük be a képeket, vagy még inkább feltöltjük a szolgáltatókhoz, csak a nyomatokért fáradunk el a másolószalonba. Amely pont azért az árért, amennyibe nekünk kerülne, kinyomtatja bármelyik fényképünket – egy fejlett árnyalatképzésű, nagy sebességű, üzleti nyomtatón jóval olcsóbban, viszont helyiségbérletet és adót is kell fizetnie.
Azok a használók, akik meg iratokat, leckét, levelet akarnak otthon nyomtatni, vesznek egy 13–16 ezer forintos, egyszer használatos lézernyomtatót. Azért egyszer használatos, mert ha kifogy a toner, akkor nem azt pótolja 8–16 ezerért, hanem vesz új nyomtatót. Amíg még lesz ilyen, mert ez az igény is szűkül: átkerül az online világba e-ügyintézés, e-learning és közösségi háló formájában.
|
Miért nem kell fényképet nyomtatni? |
|---|
|
Amióta a mobilok képernyője 75 mm-esnél nagyobb átlójúra növekedett, és QVGA (320×240 pixeles) vagy finomabb lett, azóta alkalmas a fényképélmény nyújtására. Ezzel egy időben elterjedtek a 75 cm-es sőt inkább nagyobb, és mostanában már szinte kizárólag 1920×1080 képpontos tévék – amelyek aztán tényleg kifogástalanul jelenítik meg a fényképeket. (Feltéve, hogy csak fekvő felvételeket készítünk…) Az irányzatot erősíti az online fotómegosztók háztartási szolgáltatássá válása – és az internetböngésző beköltözése az így „smart”-tá váló tévébe. |
A tintacseppek kálváriája
A tintasugaras (ts-) nyomtató üzleti modellje szerint a készülék olcsó, a tinta drága. Ez kitermelt egy ördögi kört: hamisították a tintát, csökkent az eredeti gyártó bevétele, ezért emelte a tinta árát, mire még jobban megérte hamisítani, és így tovább. A készülékek árát a gyártók versenye még tovább, a műszaki tartalomhoz képest nevetségesen alacsonyra süllyesztette. (A ts-nyomtatók evolúciója során kiemelkedő kreativitás- és alapkutatás-tartalmú megoldások keletkeztek.)
Ma ott tartunk, hogy az „alternatív kellékanyag iparág” mérete összemérhetővé vált a nyomtatógyártáséval – mert az alternatív anyagok iránti kereslet, Magyarországon biztosan, meghaladta az eredeti termékek irántit. Az eredeti gyártók lassan abbahagyják az utántöltés és „hamisítás” kriminalizálását – a vásárlók többségét nem lehet bűnözőnek tekinteni (ahogy a zene- és a filmiparban sem).
Meg lehet változtatni viszont az üzleti modellt. A HP nyomtatási szolgáltatás keretében kínálja üzleti tintasugaras készülékeit, a szerződött szolgáltató pedig csak nem fog utángyártott tintát hekkelni az általa karbantartott készülékbe?! Az Epson pedig legújabb, nagy kapacitású, helyszínen utántölthető ts-nyomtatóit, az Lxxx családot egyrészt olyan módon terjeszti, hogy ne alakulhasson ki alternatív kellékanyag-ökoszisztéma, másrészt olyan alacsony áron, hogy ne érje meg a hamisítás. Konkrétan: egy töltet festék, amely elvileg több ezer oldalra elegendő, 2–3 ezer forintba kerül.
Kenczler Mihály
