Ha egy vállalatnak áramra vagy gázra van szüksége, nem áll neki felépíteni saját erõmûvét vagy gázgyárát. Lehetne az informatikáért is csupán a használat mértékében fizetni.
Az erõforrás-kihelyezés (outsourcing) koncepciója mögött álló üzleti megfontolás mindig is ésszerû volt: kiadni külsõ szolgáltatónak a nem alapvetõ funkciókat, ezáltal olyan tõkét és emberi erõforrásokat felszabadítani, amelyeket át lehet irányítani más, stratégiai célok megvalósítására. Elméletben egy ilyen lépés mind a kihelyezett, mind a házon belül tartott stratégiai funkciók minõségét és hatékonyságát is növeli, miközben nettó megtakarítást eredményez. A gyakorlatban azonban az eredmények gyakran nem értek fel a várakozásokkal, különösen, ami az informatikai erõforrás-kihelyezést illeti.
Igényei szerint fizet a vállalat
Ebbõl jelenthet kiutat az informatikai közmû, angol elnevezéssel a „utility vagy on-demand computing”, amely továbbviszi az erõforrás-kihelyezés ötletét. Ebben a mûködési modellben a vállalat az igényeivel egyenes arányban fizet az informatikai szolgáltatásokért. Ahelyett, hogy megvásárolná saját szervereit, felvenné a mûködtetésükhöz szükséges szakembereket, inkább tárterületet, sávszélességet, gépidõt vagy akár üzleti folyamatot, alkalmazást és erõforrást vesz egy erre szakosodott vállalkozástól, amely gondoskodik a háttérben mûködõ infrastruktúra folyamatos üzemeltetésérõl. A szolgáltatásért hasonlóképpen kellene fizetni, mint manapság az áramért: ha a fogyasztás meglódul, megugrik a számla összege is.
Az erõforrás-kihelyezés egyik legfõbb célja mindig is az volt, hogy az állandó költségeket változó költségekkel helyettesítse. Az informatikai közmû rugalmasabb és finomabban kidolgozható módszert jelenthet ennek a célnak az elérésére.
Nem kell felesleges kapacitást venni
Egy ilyen megoldás számos elõnyt tartogat felhasználója számára. Legfontosabb talán a költségcsökkentés. A hagyományos informatikai rendszert mindig a csúcsterhelésre kell méretezni, noha egyértelmû, hogy a csúcsterhelés csak rövid idõszakokra áll fenn – a fennmaradó idõben a megvásárolt és üzemben tartott számítási kapacitás kihasználatlanul áll. Különösen igaz ez a tárolórendszereknél, ahol a kihasználtság gyakran csak 30 százalékos.
A kezdeti beruházás elmaradása vagy csökkentése mellett további elõny, hogy a költségek összhangban vannak az üzletmenet alakulásával: az informatikai közmûtõl ugyanis mindig csak annyi teljesítményt kell vásárolni, amennyire éppen szükség van. Ez különösen fontos lehet olyan iparágakban, ahol jellemzõ a ciklikusság, mint például az olajipar vagy az építõipar, de ettõl függetlenül minden vállalat életében vannak olyan idõszakok – zárás, jelentések készítése –, amikor az átlagosnál nagyobb számítási teljesítményre van szüksége.
Szabott árak – szolgáltatásonként
Ha a vállalat szolgáltatásként vásárolja az informatikát, akkor nincs gondja a technológiaváltásokra vagy integrációs problémákra sem. A katasztrófatûrésrõl, a biztonságról és a napi feladatokkal összefüggõ egyéb tennivalókról mind a szolgáltató cég gondoskodik. Összességében sokkal rugalmasabban alakíthatóvá válik az informatikai környezet (ez lényeges a gyorsan változó üzleti igények kiszolgálásában), az új termékek és szolgáltatások piacra hozatalában, ami pedig végsõ soron a versenyelõny megszerzését és megtartását szolgálja.
Ha megvalósul az elképzelés, a jövõ informatikai számlája olyan lehet, mint a jelenlegi áram- vagy telefonszámla: a szolgáltatásfajtánként (sávszélesség, adatközpont- használat, tárterület) szabott árak és a precízen mért mennyiségek alapján összeálló költség.
Technológiai alapok
Technológiai alapok Természetesen még nem jött el az az idõ, amikor egy informatikai vezetõ felemeli a telefont, és megrendel a szolgáltatójától még néhány tucat MIPS-nyi (millió utasítás/másodperc) számítástechnikai teljesítményt, abban viszont minden szakértõ egyetért, hogy valami már megmozdult a piacon. A kezdeményezés egyik élharcosa az IBM, de két nagy vetélytársa, a HP és a Sun is jelentett be olyan megoldásokat, amelyek az informatikai közmû alapjának részei lehetnek (a részletekrõl lásd keretes írásunkat).
A hardverek terén is megjelent már az ötlet. Több gyártó is kínál olyan szervereket, amelyeket teljes kiépítésben szállít le az ügyfélnek; neki viszont csak annyi processzor és memória után kell fizetnie, amennyire kezdetben szüksége van. Ha késõbb nõnek az igényei, akkor fizet a hardverszállítónak, amely „felszabadítja” a további processzorokat és/vagy memóriát. Ily módon a felhasználó a meglévõ befektetésének megõrzése mellett gyorsan és egyszerûen juthat nagyobb teljesítményû rendszerhez.
Kulcstechnológiák a közmûben
Három olyan kulcstechnológiát emlegetnek a szakértõk, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek az informatikai közmû megvalósításában.
A legfontosabb talán a grid: ez egy olyan architektúrát jelent, amelyben meglévõ számítógépek az interneten keresztül egyetlen szuperszámítógéppé kapcsolhatók össze egy nagyobb feladat végrehajtására. A feladatokat egy gazdagép kezeli (az osztja ki a részfeladatokat és gyûjti be az eredményeket), a többi gép pedig a szabad kapacitását használja ki a számításigényes mûveletek – például szimulációs gyakorlatok – elvégzésére. A gridek már mûködnek a tudományos szférában, és kezdenek megjelenni a kereskedelmi világban is.
A második fontos elemet a webszolgáltatások alkotják: ez teszi lehetõvé, hogy a különféle platformokon mûködõ számítógéprendszerek alkalmazásai gond nélkül tudjanak egymással kommunikálni és adatokat cserélni.
A harmadik összetevõt azok az autonóm rendszerek alkotják, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek felügyelni önmagukat, azaz alkalmasak saját maguk konfigurálására, optimalizálására, hibaelhárítására és védelmére.
Marad a CIO
A felhasználók oldaláról is megmutatkozik már az érdeklõdés. Kifejezetten az informatikai közmûvek irányába mutatnak azok a példák, ahol a meglévõ erõforrás- kihelyezési szolgáltatásokat rugalmas árazású elemekkel egészítik ki. Szakértõk szerint hamarosan a legtöbb erõforráskihelyezési szerzõdés tartalmazni fog ilyenféle elemeket.
Természetesen az informatikai közmûvek használóinak is meg kell változtatniuk szemléletmódjukat, hogy kihasználhassák az új modell elõnyeit. Arról persze szó sincs, hogy a vállalati informatikai osztályok feleslegessé válnának, csupán feladatuk fog átalakulni. Megszabadulnak számos, eddig alapvetõnek hitt feladattól – ezek átkerülnek a szolgáltatóhoz, az így felszabadult kapacitásokat viszont új területeken kamatoztathatják, például kidolgozhatnak olyan webszolgáltatásokat, amelyek iránt más vállalatok érdeklõdnek. Átalakul az informatikai igazgató szerepköre is: sokkal kevesebbet kell foglalkoznia a napi feladatokkal, és több ideje marad a stratégiai célok megfogalmazására, a megvalósítás részleteinek kidolgozására.
Az biztos: a siker végsõ soron az informatikai közmûszolgáltatások minõségén és a szolgáltatóba vetett bizalmon alapul majd. Ha ez a kettõ nem éri el a kívánt szintet, a kezdeményezés nem sok jóra számíthat.
Schopp Attila
