Egyre érettebbek az adatvesztés-ellenes termékek.
Az adatvesztés elleni védekezés a szervezeteknél a hosszú távú kockázatkezelő stratégia része – vagy annak kellene lennie. A dlp- (data loss prevention – adatvesztés-megelőző) megoldások célja pontosan ennek a támogatása.
Noha ezeknek az eszközöknek a piaci szegmense csak 70 millió dolláros forgalmat bonyolít, egyre jobban előtérbe kerülnek a szellemi javak védelme és a törvényi megfelelőség kényszere miatt. Nem kell mindent elhinni a fejlesztői reklámoknak, de mindenképpen elgondolkoztató, hogy 2007-ben a Symantec, a McAfee és az EMC együtt a piaci forgalmat jóval meghaladó értékben vásárolt fel dlp-eszközöket fejlesztő vállalkozásokat – csak a Symantec érdemesnek tartott 350 millió dollárt letenni a Vontu akvizíciójakor.
Adatokat védenek
A hálózat peremét védő hagyományos biztonsági megoldásokkal ellentétben a dlp-eszközök a szervezeti információkészlet magvára, magukra az adatokra koncentrálnak. Egyelőre még sok a kérdés az információközpontú biztonsági modell körül, de annyi bizonyos, hogy már most teljes jogú szereplője a szervezeti védelmi rendszernek, és ezt a dlp-rendszerek elfogadottsága is tükrözi.
A kérdőjelek egyik oka az elnevezés körüli bizonytalanságban keresendő, hiszen a kategóriának kezdetben több meghatározása is volt. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhány angol kifejezést: „data loss prevention”, „data leak protection”, „information loss prevention”, „extrusion prevention”, „content monitoring and filtering”. Az elemzők ma már többé-kevésbé egységesen a dlp rövidítést használják, emellett egyetértenek abban, hogy névtől függetlenül olyan megoldásokról van szó, amelyek adatokat védenek. Az egyetértés a képességek megítélésében is teljesnek mondható. A dlp-eszközök olyan központi szabályok alapján működő megoldások, amelyek azonosítják, monitorozzák a három kulcsterületen lévő, azaz a nyugvó, a mozgás és használat fázisában lévő adatokat.
Uralható problémák
A szakértők szerint a piacon egyelőre kevés olyan termék van, amely maradéktalanul megfelel a felsorolt kritériumoknak. További gondot okoz, hogy különösen a nagyméretű szervezetekben meglehetősen költséges és időigényes folyamat a dlp-rendszerek kiépítése. Már az olyan egyszerű kérdések megválaszolása sem mindig könnyű, hogy milyen szabályokkal és mit kell megvédeni, továbbá a nem megfelelő beállítások nemcsak a hamis pozitív találatok számát növelik, hanem a termelékenységet is rontják. Ezen segíthet az a törekvés, hogy a dlp-termékeket olyan intelligens képességekkel ruházzák fel fejlesztőik, amelyek révén automatikusan érzékelik az érzékeny tárolt, mozgatott és használt tartalmakat, és ennek alapján valamiféle javaslatot tesznek a megfelelő szabályrendszer felállítására.
Az elemzők megjegyzik, hogy kezdetben ez az intelligencia is számos probléma forrása volt, de ma már egyrészt a termékek is jobbak, másrészt a szervezetek is több tapasztalatra tettek szert az adatszivárgás- ellenes szabályrendszerek felállításának terén.
Gyors és egyszerű orvosság
A dlp rövid távú haszna a törvényi megfelelőség segítése, bár ez valójában más kategóriájú biztonsági megoldásokkal is elérhető. Hosszú távon viszont az információközpontú védelmi – azon belül is kockázatkezelő – stratégia mint eszköz, illetve az üzleti érdek mint cél jelenthet motivációt. Taktikai megfontolások miatt a legtöbb szervezet használ valamilyen törvényi megfelelőséget támogató megoldást és védelmi technológiát a fogyasztói adatok védelmére, de stratégiai szempontból az a fontos, hogy a szervezet saját szellemi javai is biztonságban legyenek, hiszen ezek képezik az üzlet szempontjából értékes információkészletet. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére nem a dlp az egyedüli – még csak nem is kizárólagos – eszköz, viszont gyors és egyszerű orvosság lehet az olyan problémákra, mint például az usb-memóriára vagy e-mailekbe kerülő bizalmas információk ellenőrzése.
A tartalom kontrollja egyébként is egyre nagyobb szervezeti igény, különösen a pontosan meg nem határozott és a strukturálatlan információk tekintetében. A dlp ezen a területen olyan eszköz szerepét is betölti, amely segít megérteni a bizalmas adatok szervezeten belüli áramlásának mikéntjét. Persze mindenre van alternatív eszköz, hiszen ott van például a titkosítás vagy az adatbázisok aktivitásának monitorozása, mint lehetőség; ráadásul az a rossz hír, hogy ezeket nem könnyű közös nevezőre hozni a dlp-vel. A jó hír viszont az, hogy a fejlesztők és a biztonsági szakértők sokasága töri a fejét azon, hogy ezt a problémát feloldja, azaz az információközpontú biztonsági modellt beillessze a hagyományos védelmi struktúrába.
Kelemen László
