Legyen szó akár otthoni, akár céges felhasználóknak szánt internet-hozzáférésekről, a szolgáltatók egyre gyorsabb kapcsolatokat ígérnek, egyre kedvezőbb áron. Tényleg azt kapjuk, amiért fizetünk?
Az akkor még Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nevet viselő intézmény 2008 decemberében előírta a szolgáltatók számára, hogy ne csupán az elérhető maximális le-, illetve feltöltési sebességet tűzzék zászlajukra, hanem azokat a sebességadatokat is kommunikálják, amelyeket valóban garantálnak – az azonban nem kötelező, hogy ezeket emeljék is ki a senki által el nem olvasott, „kisbetűs részből”. A dolog ott hibádzik, hogy arra semmilyen szabályozás sincs, hogy a garantált sebesség mennyivel lehet kevesebb, mint a meghirdetett. Ha körülnézünk a szolgáltatóknál, akkor mindenhol azt látjuk, hogy ennek a szabályozásnak eleget is tesznek, de a szolgáltatási csomagokban szereplő és a valóságban sávszélesség-maximumot jelentő, meghirdetett adatok mellett döbbenetesen alacsony garantált adatok szerepelnek. Sokszor az általunk elvárt – hiszen a szolgáltató ezekkel a számokkal hirdeti csomagjait – sávszélesség töredékével is be kell érnünk, mert ha ezek a nevetségesen alacsony, gyakran a még telefonvonalon működő, analóg, betárcsázós modemes időket idéző számok megvannak, akkor nem reklamálhatunk. Tényleg nem reklamálhatunk, mert aláírtuk, ott van a szerződésünkben! Arról is érdemes lenne vitázni, hogy ilyen feltételek mellett az egy-két éves hűségszerződések mennyire és melyik fél érdekeit szolgálják.
Mértünk
Valamiért a hatóság ebben az ügyben a mesebeli okos lányra emlékeztet, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is. Előírja a szolgáltatóknak, hogy mondják meg, mennyivel térhetnek el a meghirdetett sebességadatoktól, de ezzel csak látszólag védi a fogyasztók érdekeit, hiszen nem határozza meg, hogy hány százalékos eltérés tolerálható. Eltérés márpedig van! Ha csak abból indulunk ki, hogy a szolgáltatók mennyire alacsonyra teszik saját maguknak a mércét a szolgáltatás még elfogadható szintjét tekintve, illetve hogy az NHH kötelezi őket ennek kommunikálására, akkor logikusan juthatunk arra a következtetésre, hogy ennek valamilyen oka van.
A táblázat innen letölthető.
Éppen ezért mértünk. Lapunk munkatársai közül azok, akik valamifajta fixen telepített, telefonvonalon (adsl) vagy kábeltévés hálózaton keresztüli internetelérést használunk otthon, a http://www.speedtest.net/ segítségével megvizsgáltuk, milyen sebességadatokat teljesít hozzáférésünk, amiért mint hétköznapi fogyasztók, csakúgy, mint bárki más, havonta becsülettel fizetünk. Természetesen szó sincs arról, hogy improvizált felmérésünk reprezentatív lenne. Teljesen véletlenszerű abban a tekintetben, hogy hol lakunk, milyen szolgáltatót és milyen közvetítőközeget választottunk. Viszont remekül reprezentáljuk a hétköznapi fogyasztók csoportját, akiket pont úgy szolgál ki internetszolgáltatójuk, mint minket.
|
A szolgáltató sem feltétlenül örül |
|---|
|
Az elmúlt egy évtizedben jóformán csak a sávszélesség változott, amit a szolgáltatások minősége nem követett azonos ütemben. Így aztán nem meglepő, hogy a fogyasztók nem minden esetben azt a szolgáltatást kapják, amire szükségük lenne, mindezt azonban egyre alacsonyabb áron, hiszen a piaci szereplők mindeközben óriási árharcot vívnak. A végfelhasználókat az ígért sávszélesség hiánya, a le- és feltöltési sebesség közötti markáns különbség foglalkoztatja, amely egyszerűen orvosolható lenne, ha ma már minden internetszolgáltató magasabb sávszélesség-garanciát vagy igény esetén szimmetrikus sávszélességet biztosítana. A sávszélesség-garancia szolgáltatónként és csomagonként is változik. Egyes adsl-előfizetéseknél nem meglepő, hogy a fogyasztó a kiajánlott maximális sebességnek csupán töredékét kapja. Ráadásul a feltöltési sebesség jóval elmarad a letöltési sebességtől, ami különösen azoknak a felhasználóknak okoz nehézségeket, akik munkájuk során nagyobb adatállományokkal dolgoznak.” |
Arra gondosan ügyeltünk, hogy egy kiválasztott hét, öt munkanapja közül, a BIX forgalmi adatai szerinti, az otthoni előfizetők körében jellemző, esti csúcsidőben (19–21 között) mérjünk. Tapasztalatainkat táblázatba foglaltuk és nemcsak azt tüntettük fel, hogy a meghirdetett maximum sávszélességhez képest milyen eltérést tapasztaltunk százalékban kifejezve, hanem azt is, hogy mik a garantált adatátviteli sebességek. Természetesen tudjuk, hogy az általunk mért számok afféle pillanatfelvételt jelentenek az adott régióban éppen érvényes helyzetről.
(Nem igazán) csodálkoztunk
Azzal is tisztában vagyunk, hogy a szolgáltatók folyamatosan fejlesztik kapacitásukat ott, ahol azt szükségesnek látják, ezért nem szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni abból, amiket tapasztaltunk. Sőt, inkább azt könyveltük el, hogy érdemes odafigyelni arra, milyen és meddig érvényes szerződés köt egy szolgáltatóhoz, mert két kollégánk is olyan hozzáférést használ, amely már nem létezik az adott szolgáltatónál, esetleg hasonló áron gyorsabb hozzáférést kínál, így érdemes díjcsomagot váltani, ha arra a hűségszerződés lehetőséget nyújt. Egy dolgot azonban kijelenthetünk: az internetelérések meghirdetett sebességadatai és a valós szolgáltatott sávszélesség közötti eltérés megengedett mértéke valamiféle fogyasztóvédelmi szabályozás után kiált! Nyilvánvalóan a piaci versenynek is jót tenne, ha nem csak az szabna valódi mértéket a plakátokra írt számoknak, hogy mit bír el a papír.
Samu József
