Amikor Hszi Csin-ping 2018 májusában összehívta Kína vezető tudósait a pekingi Népi Nagycsarnokba, már látszottak az első viharfelhők: az Egyesült Államok egyre szigorúbb technológiai exportkorlátozásokkal vette célba Kínát. A kínai elnök világossá tette: az országnak nem szabad másokra szorulnia a technológiai fejlődésben, mert a gazdasági biztonság csak önellátással garantálható. Azóta Peking példátlan tempóban építi ki saját alternatíváit – a mesterséges intelligenciától az űrtechnológiáig.
Az elmúlt években Kína számos stratégiai ágazatban zárkózott fel, sőt több területen utol is érte a nyugati vetélytársakat. A kínai elektromosautó-gyártók a világ élvonalába kerültek, az MI–startupok pedig már nemcsak követik, hanem egyesek szerint meg is előzik az olyan amerikai óriásokat, mint az OpenAI vagy a Google. A kínai biotechnológia új utakat keres a gyógyszerkutatásban, miközben a gyártósorokat ipari robotokkal szerelik fel – sokszor már sötétben is működő, ember nélküli gyárakban.
A tengeri szállítást kínai gyártású teherszállító hajók uralják, az ország pedig saját műholdflottáját építve kémleli a Föld minden pontját – akár napi 40 alkalommal. Az élelmezés- és energiabiztonság érdekében Kína hatalmas készleteket halmozott fel kukoricából, olajból és fémekből. Mindeközben a hadsereg modernizációja is zajlik: a kínai haditengerészet ma már több hajóval rendelkezik, mint bármely más országé.
Mindez azonban nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai válasz is: Hszi szerint az Egyesült Államok és szövetségesei „teljes körű elnyomást” alkalmaznak Kína ellen. Ezért a Párt számára az önellátás nem csupán cél, hanem védekezés is – politikai biztosítás egy elhúzódó globális konfliktus esetére.
A „Made in China 2025” program már 2015-ben kijelölte a prioritásokat: robotika, űrtechnológia, elektromos járművek. A járvány és a kereskedelmi háború pedig még inkább megerősítette az irányvonalat. Miközben a nyugati országok félvezetőkre és MI-modellekre vonatkozó korlátozásokat vezettek be, Peking több mint 500 milliárd dollárt fektetett kutatás-fejlesztésbe 2023-ban – ez vásárlóerő-paritáson számolva már megközelíti az amerikai szintet.
Az állami tőkealapok 2000 és 2023 között közel 200 milliárd dollárt öntöttek több mint 9600 kínai MI-cégbe, olyan startupokat támogatva, mint a Zhipu AI. A piaci verseny sem állt le: a BAT-trió (Baidu, Alibaba, Tencent) saját fejlesztésekbe fektet, az újgenerációs humanoid robotok már közösen dolgoznak EV-gyárakban. A robotikai piac is átalakul: míg korábban a berendezések háromnegyede importból származott, mára a kínai gyártók a hazai piac közel felét lefedik.
A félvezetők továbbra is neuralgikus pontot jelentenek. Az USA próbálja korlátozni Kína hozzáférését a legfejlettebb csipekhez, de Huawei tavaly piacra dobott egy hazai fejlesztésű csúcskategóriás processzort, idén pedig már az Nvidia H100 vetélytársán dolgozik. A Morgan Stanley becslése szerint 2027-re Kína grafikusprocesszor-önellátottsága elérheti a 82 százalékot – 2021-ben még csak 11 százalék volt.
Az űriparban Kína már 117 távérzékelő műholdat állított pályára, és kereskedelmi cégei világszinten is elismertek. A Chang Guang Satellite Technology például a világ legnagyobb távoli érzékelésű flottáját építi, amely akár az USA legújabb lopakodó bombázóját is meg tudja figyelni a Mojave-sivatagban.
A kínai állam nemcsak támogat, hanem irányít is: az atomerőművi fejlesztések például már túlléptek az amerikai licencen. A Sanmen erőműben a legújabb reaktorok már teljesen kínai fejlesztésűek – az így csökkentett importkitettség stratégiai jelentőségű.
Az önellátás ára viszont nem elhanyagolható. A piaci zavarok, túlburjánzó állami támogatások és a korrupció súlyos problémákat okoznak. Több száz elektromosautó-gyártóból mára alig néhány maradt talpon, és azok is jellemzően veszteségesek. A kínai gazdaság termelékenységi növekedése lelassult, az IMF szerint 2031–2040 között mindössze évi 2,8 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani – szemben az elmúlt évtized 6 százalékos átlagával.
A kínai vezetés szerint azonban az önellátás nem választás kérdése, hanem túlélési stratégia. A kérdés már nem az, hogy Kína képes lesz-e függetlenedni – hanem az, hogy az ehhez szükséges eszközök hosszú távon előreviszik-e, vagy épp visszahúzzák majd az országot.
