Technológia és társadalmi befogadás – a sikerhez kell a szinkron

Az új infokommunikációs technológiák hatásai alól senki nem tudja kivonni magát, ám széles körű bevezetésük előtt mindenképpen alaposan ki kell elemeznünk a várható társadalmi hatásokat – mondja Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hí­rközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnöke.

– í–n hogyan értékeli az Innovációs és Technológiai Minisztérium megalakulását, illetve azt, hogy a minisztérium elnevezésében az innováció szó szerepel, az informatika viszont nem?

– Elöljáróban mindenképpen szeretném leszögezni, hogy az NHIT csak szakmai témákban nyilvánul meg, szervezeti kérdésekben nem látja el tanácsokkal a kormányzatot. Ezzel együtt kimondottan örülök, hogy a minisztérium nevében nem az informatika szó szerepel. Tudomásul kell vennünk, hogy az informatika ma már nem önmagában érték és cél, az élet által kijelölt feladatokat kell megoldanunk a segí­tségével. Az 5G, az okos járművek vagy az Ipar 4.0 mind a jövő nagy átalakí­tói lesznek, és elképzelhetetlenek informatika nélkül – de maga az informatika itt nem végcél, hanem eszköz. Ezért szerintem az ITM megalakulásának pozití­v üzenete van a társadalom és a szakma felé egyaránt, mint ahogyan az is jelzésértékű, hogy a tárcát műszaki tudományokban doktori cí­met szerzett akadémikus vezeti.

– Mi lesz a Digitális Jólét Programmal, amely eddig miniszterelnöki biztos irányí­tása alatt működött?

– A DJP nagyon erős branddé vált, és nemcsak a társadalomban, hanem a kormányzaton belül is, és igen hatékonnyá tette a fejlesztéseket. A közigazgatás szereplői egy helyen megtalálták, hogy kinek mi a feladata, azt milyen határidővel kell elvégezni, és kivel kell egyeztetni. Az eredményekben jelentős szerepe volt Deutsch Tamásnak, aki egyrészt szakmai részletekbe menően ellenőrizte a végrehajtást, másrészt fáradhatatlanul népszerűsí­tette a DJP-t és annak eredményeit. A DJP-t viszont most sem fenyegeti veszély. Sem a program, sem az azon belül folyó fejlesztési projektek nem álltak le. Erről Palkovics miniszter úr részben személyesen, részben az általa irányí­tott szervezeten keresztül gondoskodik.

– Az elmúlt időszakból mit tart a kormányzati informatika legnagyobb előrelépésének?

– Mindenképpen kiemelném az elektronikus ügyintézés terjedését. A társadalom részéről egyre nagyobb az igény, hogy az államigazgatással kapcsolatos ügyeket bárhol, bármikor el tudják intézni, és csak a legszükségesebb esetekben (például ha fényképet kell készí­teni) kelljen bemenni egy kormányhivatalba. Ebben mindenképpen nagy előrelépést jelent az e-Papí­r, amelyet az NHIT javaslatára valósí­tott meg a Belügyminisztérium. Az állampolgárok íœgyfélkapus azonosí­tást követően elektronikus felületen í­rhatnak szabadszöveges elektronikus levelet, és azt azonnal el is tudják küldeni a megfelelő hivatalba, ahol elintézik az adott ügyet. Mára már meghaladta a 200 ezret az í­gy indí­tott ügyek száma, és a közigazgatás láthatóan megbarátkozott ezzel a módszerrel. Az ideális persze az lenne, ha a szakrendszerek rendelkeznének elektronikus kijárattal a hivatali kapun keresztül, és í­gy a nem strukturált kommunikáció helyét a strukturált adatcserén alapuló ügyintézés váltaná fel.

– Sok szó esik az elektronikus személyi használati lehetőségeiről, de mintha kevés gyakorlati lépés történne ezen a téren. í–n hogyan látja?

– Fontos megjegyeznünk, hogy a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően ma már minden magyar állampolgárnak lehet olyan eszköze, amellyel teljes bizonyí­tó erejű elektronikus magánokiratot hozhat létre – ez az e-személyi. Ezt valóban számtalan helyen és módon lehetne használni, de kérdés, hogy a társadalom mennyire érett meg rá. Ha arra gondolunk, hogy papí­ron mi mindent í­rnak alá az emberek olvasatlanul, akkor úgy érzem, még nem készültünk fel az elektronikus aláí­rás biztonságos használatára. Azt, hogy a technológia széles körű használatával járó kockázatokat fel lehet-e vállalni, a választott képviselőknek kell eldönteniük, mert a döntés társadalmi következményeit is ők viselik majd. De a közigazgatás átláthatóbb, tisztább működése szempontjából fontos lenne az előrelépés ezen a területen.

– Ami a jövőbeli technológiákat illeti, melyekre kell társadalmi szinten is nagy figyelmet fordí­tani?

– Nem kimondottan technológia, de nem mehetünk el szó nélkül a tömeges adatgyűjtés mellett. Manapság a kényelmünk érdekében az ingyenes információkért és szolgáltatásokért cserébe elképesztően sok adatot adunk át gondolkodás nélkül a cégeknek, amelyek már jóval többet tudnak rólunk, mint akármelyik kormányzat. Azt felejtik el az emberek, hogy amikor egy terméket vagy szolgáltatást ingyen kapnak meg, akkor ők maguk jelentik a terméket. A GDPR elméletben megoldást kí­nálna erre, de szerintem egyrészt lehetetlen az ellenőrzése, másrészt bizonyos rendelkezései – például az adattörlésre vonatkozóak – egyszerűen betarthatatlanok.

Napjainkban egyre több döntést a mesterséges intelligencia hoz meg az emberek helyett. Amí­g emberek döntenek, lehet szó büntetőjogi felelősségre vonásról is. De mi történik, ha egy önvezető autó olyasmit művel, amit ma gondatlanságként definiálunk? Kit lehet ilyenkor felelősségre vonni? A rendszer tervezőjét, a programozót, a gyártó cég első emberét? Erre ma még nincs válasz.

Végül pedig alaposan meg kell vizsgálnunk a blokkláncok társadalmi hatásait is. A szerződések, tranzakciók hitelesí­tése jelenleg centrális, vagyis központilag előí­rt feltételeknek felel meg. A blokkláncok esetében viszont a belső szabályrendszer úgy van kialakí­tva, hogy vitás kérdésekben mindig döntést lehet hozni egy-egy tranzakció, adat hitelességéről. Emiatt sokan úgy érzik, nincs is szükség közigazgatásra, hivatalokra, bí­róságokra. A jogban azonban van méltányosság is, ami a blokklánc technikai kényszeréből hiányzik. Ha a svájci frank alapú lakáshiteleket annak idején blokklánc alapú okos szerződésekben rögzí­tik, és összekötik a földhivatali rendszerekkel, akkor a türelmi idő lejárta után a nem fizető adósok lakása minden kérdés nélkül a hitelezők tulajdonába került volna. Véleményem szerint ezért a vitás kérdések rendezésénél mindenképpen biztosí­tani kell az emberi beavatkozás lehetőségét.