A magánegészségügyi szolgáltatók sok tekintetben jobban állnak a digitalizáció terén, mint az állami ellátás, bár a kép korántsem egységes, mondja Dr. Kóka János, a Doktor24 alapítója és ügyvezető igazgatója. Óriási lehetőség lenne a betegadatok elemzésében, de azt egyelőre több tényező is gátolja. Addig is a technológiát ki lehetne használni a jobb betegút-menedzsment biztosítására.
◼︎ Digitalizáció egy magánszolgáltató szemével
– Az ön szemszögéből nézve milyen a magyar egészségügy digitalizáltsága?
– Erre nem lehet egyetlen mondattal válaszolni. Ha a szektor egészét nézzük, akkor az egészségügy még mindig erősen le van maradva a lehetőségekhez képest. Olyan problémákkal küzdenek a szolgáltatók, az állami és a magánszektorban egyaránt, amelyeket más iparágak már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megoldottak. Hogy csak egy példát mondjak: Magyarországon ma nincs egyetlen épkézláb rendszer sem, amely integráltan lenne képes ügyviteli, CRM- és medikai funkciókkal ellátni a szolgáltatókat. Persze minden szállító azt mondja, hogy ő megoldása ilyen, de valójában nem az.
A másik oldalról viszont itt van a EESZT, amely egy rendkívül hasznos és előremutató rendszer. Az egészségügyi adatok egységes nyilvántartása sokkal jobb, mint az európai országok többségében.
– A magánszolgáltatók sem állnak jobban ezen a téren?
– Nagyon fragmentált piacról van szó, ezért nem lehet általános választ adni erre a kérdésre. A négy legnagyobb szolgáltató is legfeljebb a teljes piac 10-15 százalékát fedi le, és rendkívül sok a kicsi, egy-két szakmás rendelő, magánpraxis. A vezető szolgáltatók rendkívül jól digitalizáltak – bár náluk is lehetnek, vannak hiányosságok –, miközben a kisebbeknél nincs pénz, lehetőség és szakértelem a jól digitalizált rendszerek létrehozására. Ebből a szempontból az egészségügy mit sem különbözik a többi szektortól, ahol szintén a nagyobbak járnak az élen a digitalizációban.
– Mi lehet ennek a lemaradásnak az oka?
– Többféle okot is fel tudunk hozni, de ettől még az egészet tekintve nem találunk megnyugtató választ. Az első, hogy az egészségügy, az orvostudomány gyors fejlődése ellenére, meglehetősen konzervatív ágazat, igyekszik ellenállni a változásoknak. Hozzájárul az is, hogy többnyire szenzitív, különösen bizalmas adatokkal kell foglalkozni – de hát ez máshol is jellemző. Azt lehetne mondani, hogy amennyire a magyar egészségügy a szolgáltatói szemléletben elmarad a nyugati szakmától, szolgáltatóktól, ugyanannyira marad el digitalizációban is.
– Milyen rétegei és elemei vannak az egészségügy digitalizációjának, akár rendszerszinten, akár az egyes szolgáltatók szempontjából?
– Először minden szolgáltató a saját háttérfolyamatait, a back-office-t teszi rendbe, hiszen az első pillanattól kell számlázni, munkabért fizetni, könyvelni. Ezen a téren az egészségügyi szolgáltatók nem különböznek semmilyen más vállalkozástól.
A következő szint az ügyfelek információval való ellátása, a jó felhasználói élmény biztosítása. Ebbe beletartozik az időpontfoglalás biztosítása, a vizsgálati eredmények biztonságos elérhetővé tétele, a CRM-funkciók, a kapcsolattartás hírlevelek és más módszerek révén.
Össztársadalmi szinten óriási jelentősége lenne annak, hogy egyszerűen használható módon megbízható információkkal lássuk el a pácienseket. Lenne egy megbízható, ellenőrzött tudásbázis, amelyhez a kérdéseikkel fordulhatnának, hogy választ kapjanak a tüneteikkel, problémáikkal kapcsolatos kérdésekre, hogy gyorsabban gyógyulhassanak vagy megőrizhessék az egészségüket. Ehhez képest a többség most Dr. Google-t kérdezi és kap esetleges válaszokat.
| MI és egészségügy
Természetesen az egészségügyi szolgáltatások világa sem maradhat ki a mesterséges intelligencia forradalmából. Dr. Kóka János három olyan területet is említett, ahol fontos szerepet játszik az MI. Az első a betegtájékoztatás. A generatív MI révén nem a páciensnek kell megtanulnia és értelmeznie az orvosi szakzsargont, hanem egyszerűbb kifejezéseket használva is precíz, pontos és érthető válaszokat kaphat kérdéseire. A második nagy terület az adatelemzés: az MI-eszközök szinte korlátlan mennyiségű és diverzitású adatot képesek egy platformon szintetizálni, majd minden érintett fél – beteg, orvos, intézmény, szakpolitika, egészségbiztosító – számára megfelelő módon tálalni. Végül pedig talán a legfontosabb, hogy méretezhetővé teszi a bonyolultabb ellátásokat is. A hatékony egészséges életmód programokhoz számos szakorvosnak kellene folyamatosan a páciens rendelkezésére állni, hogy gyorsan tudjanak választ adni a kérdésekre. Az MI ebben a skálázhatóságban tud teljesen újat nyújtani. |
– Ha már információk: az EESZT-ben rengeteg orvosi adat gyűlt össze és gyűlik folyamatosan. Ezeket hogyan hasznosítja az egészségügy, akár társadalmi, akár intézményi szinten?
– Sajnos szinte semmilyen módon nem használjuk. Valóban óriási mennyiségű laboreredmény, szakorvosi ambuláns lap és egyéb betegadat kerül fel nap mint nap az egészségügyi szolgáltatási térbe, de ezek jelenleg statikus információként tárolódnak ott. Rendkívül érdekes és hasznos társadalmi elemzések lennének készíthetők régiók, szakmák, korcsoportok vagy bármi más szerint, de nem tudok arról, hogy ilyenek készülnének.
De igaz ez intézményi szinten is. Az orvosaink egyszerre csak egyetlen beteg egyetlen eredményét kérdezhetik le. Képzeljük el, hogy mondjuk egy ChatGPT-szerű felületen feltehetnénk a kérdést, hogy miként alakult a beteg vérnyomása az elmúlt 10 évben, a rendszer pedig feldobna egy grafikont, amelyen látszanak az eredmények. Az pedig csak hab lenne a tortán, ha ehhez hozzárendelhetnénk az egyéb eseményeket, vizsgálatokat, gyógyszerezéseket. Ezekből az adatokból az orvos sokkal pontosabb diagnózist tudna felállítani, másrészt a trendeket látva a predikcióban is segítene, meg tudnánk mondani, hogy a páciens mikor és milyen jellegű betegségre lenne fogékony. Ugyanez egyébként igaz a gyógyszerezési adatokra is. Igen sok információt lehetne ebből kinyerni, következtetéseket levonni, ha bányászkodnánk ezekben az adatokban.
– Ezt a lehetőséget az államnak kellene biztosítania?
– Nem azt mondom, hogy az államnak kellene végrehajtania, de a szabályozásban mindenképpen szerepet kell vállalnia, és lehetővé tenni ezeket az elemzéseket. A magánszolgáltatók aggregált módon nem férhetnek hozzá az EESZT-ben tárolt adatokhoz, csak az egyes kezelőorvosok egy egyes páciensek adataihoz. Ha megvannak a szabályok, új partnerséget kellene kötnie az államnak a magánszolgáltatókkal, hiszen tíz magyar felnőttből hat valamilyen módon már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást, ezek fele pedig rendszeres ügyfél.
– Ha társadalmi szinten nem készülnek ilyen elemzések, akkor az egyes szolgáltatók miért nem állnak neki a náluk felhalmozódott adatmennyiség kiaknázásának?
– Ehhez nem pusztán az erőforrás, a tőke, a menedzsment- és informatikai szakértelem hiányzik a szolgáltatók többségénél, hanem egyszerűen nem fér bele az üzleti modelljükbe. Vegyünk példának egy olyan szolgáltatót, amely nem is a legkisebbek közé tartozik: van tíz rendelője, azokban naponta hat-hat orvos dolgozik. A különféle díjak és költségek levonása után naponta nagyjából 1 millió forint marad; ha évente 200 nappal számolunk, az 200 millió forint bevétel, amiből fizetni kell az ingatlant, a gépek amortizációját és a beruházásokat. Ebbe egyszerűen nem fér bele, hogy informatikust fizessenek, hogy nekiálljanak adatbányászkodni vagy MI-alapú elemzőrendszert vásároljanak. Nem lustaságból vagy nemtörődömségből nem foglalkoznak ezzel, hanem az ő szintjükön ez nem valósítható meg.
– Az információelemzésen túl milyen szintjei lehetnek még az egészségügyi digitalizációnak?
– Rendkívül fontos lenne a betegút, a betegellátás menedzsmentje, vagyis annak biztosítása, hogy a páciens a lehető legrövidebb időn belül hozzájusson a megfelelő diagnosztikai vizsgálatokhoz majd a terápiához, és mindezt nem csak intézményen belül, hanem intézmények között is.
Ez, a betegutak szakmai és gazdasági szempontú optimalizálása az, ami fájóan hiányzik a magyar egészségügyi rendszerekből, nem csak az állami, hanem többnyire a magánszektorban is.
A következő szint az orvosi döntéshozatal támogatása. Egy lelkiismeretes orvos karrierje során legfeljebb pár tízezer szakcikket, tanulmányt tud átnézni, és kérdés, hogy mennyire emlékszik ezekből. Egy gépi döntéstámogató rendszerben tanulmányok milliói szerepelhetnek, ezekből elemzéseket tudna készíteni, amelyeket az orvos felhasználhatna a terápiás döntések meghozatala során. De ide sorolnám az AR/VR technológiákat és a robotikát is, ahol a gépek precizitásával sokszorozhatjuk meg az orvosok manuális képességeit és tolhatjuk ki kézügyességük határait a végtelenbe. Szerencsére már ez a terület is megjelent Magyarországon.
– Ön szerint a digitalizáció terén mit tanulhatna leginkább az állami egészségügy a magánszolgáltatóktól?
– Azt, hogy miképp kell az infokommunikációs technológiákat a hatékony működés és az ügyfélkiszolgálás szolgálatába állítani, majd ezek segítségével megvalósítani a szolgáltatói szemléletet. Az állami és a magánegészségügy között nem az a különbség, hogy az utóbbiban jobb orvosok és ápolók dolgoznak vagy az egyikben jobb a labordiagnosztika, mint a másikban. A legnagyobb különbség a betegút-menedzsmentben, a felhasználói élményben rejlik, abban a szolgáltatói szemléletben, ami miatt a páciens valódi ügyfélnek érezheti magát és nem a társadalombiztosítás kárhányadának.
Ez a szemlélet nem az embertől, hanem a rendszertől függ, hiszen többnyire ugyanazok a szakemberek dolgoznak mind a két szektorban. Az államiban viszont az orvos szétszakad az adminisztratív túlterheltségtől, a szervezetlenségtől, az információhiánytól, ezért ideges, kapkod, és a beteggel sem beszél szépen. Ugyanő megérkezik hozzánk, tudjuk, hogy a jobb vagy a bal kezénél szeretné látni a kedvenc teáját, az asszisztensnő ott van, hogy a legmodernebb informatikai eszközökben rögzítse az adatokat. Profi időpontfoglaló rendszer gondoskodik arról, hogy a betegek határidőben érkezzenek; a beteg tudja, mikor és hová kell mennie – egyszerűen működik a rendszer, miközben az orvos ugyanaz. Vagyis a gyógyítás környezetét kell megváltoztatni, hatékonyabbá tenni, az informatika és a szolgáltatási szemlélet révén.
Ennek pedig már a következő lépcsőfoka, amikor az egészségügy nem „session-based” szemléletben működik, vagyis nem csak azt a bajt akarja elhárítani, amivel a beteg hozzá fordul, hanem hosszú távon gondoskodik az ellátásról és a prevencióról. Szól, hogy az életkor, a hajlamok és a korábbi diagnózisok alapján milyen vizsgálatok javasoltak, életmód-tanácsokkal és egyéb információkkal látja el az ügyfelet. Ettől lesz minőségileg más a páciens és az egészségügy kapcsolata, mindenki előnyére.
