Több mint egy éve szerepel a processzorok megnevezésében a „kétmagos” kifejezés. Talán nem haszontalan kicsit részletesebben ismertetni, mit is jelent.
Elvileg nem bonyolult: arról van szó, hogy a PC központi egységének egyetlen lapkáján két (vagy több!) komplett processzort alakítanak ki.
A megoldás az első jele annak, hogy a méretcsökkentés a fizikai lehetőségek határán jár: ugyanis a többmagos processzorok már 65 nanométeres technológiával készülnek, és egy-egy lapkára több száz millió tranzisztort integrálnak. (Két vezető sáv a lapkán 65 milliomod milliméterre lehet egymástól. Core Duo processzorainak bevezetésével az Intel már most több CPU-t állít elő 65 nanométeres technológiával, mint 90-essel.)
Stratégiai termékcsoportok
A másik hasonló jel, hogy az új processzorok órajel-frekvenciája alacsonyabb, mint az előző generáció csúcsai, mert a hűtés súlyos problémákat okozott a két stratégiai fontosságú (értsd: a PC-nél lényegesen magasabb haszonkulcsú) termékcsoportban: a noteszgépeknél és a pengeszerverekben.
Ahhoz tehát, hogy a Moore-törvényt beteljesítsék, tehát hogy az új processzorgenerációk teljesítménye nőhessen, más módszereket kellett bevetni. Az egyik, hogy egy „tokba” több processzort tesznek, ettől lettek két- vagy többmagosak. A másik, hogy ismét átdolgozták a mikroprogramozást, azt, ahogy a CPU az utasításokat végrehajtja.
Két mag nem jelent kétszerezést, mert az együttműködés megszervezéséhez is kellenek órajelciklusok. Jó esetben a kétmagos processzor 1,6–1,7-szer nagyobb teljesítményű, mint az azonos sebességű egymagos. A jelen esetben a növekedés még kisebb lenne, mert ugye az új gene-ráció órajele alacsonyabb, mint az elődö-ké – ezt ellensúlyozza a mikrokód és az architektúra fejlesztése, amelynek eredményeképpen azért az új processzorokkal épített gépek teljesítménye mégiscsak 1,2–1,4-szerese a korábbi generációénak – bizonyos további körülmények esetén (lásd alább).
Nagy eredmény, hogy csökkent a fogyasztás. Nem kell ipari szintre fejleszteni a vízhűtést, amit a szenvedélyes otthoni tuningolók immár elengedhetetlenként alkalmaznak. Életszerűek lesznek (illetve már azok, mert megjelentek) az új noteszgépek, és ugyanazokba a szerelőszekrényekbe elférnek a nagyobb teljesítményű szerverek, egyrészt, mert nem termelnek több meleget, másrészt, mert a tápegységek is elegendőek hozzájuk.
Érvényesek maradnak azonban a többprocesszorosság hátrányai. A régi alkalmazások közül csu-pán azok teljesítménye nő a két- vagy többmagos gépeken, amelyek a több CPU-s futtatásra fel voltak készítve. Az irodai alkalmazások nem ilyenek. Elsősorban a grafikai és multimédiás programok teljesítménye nő több processzoron futtatva. Jó hír viszont, hogy az adatbázis- és elosztott alkalmazások (webkiszolgáló programok, köztesszoftverek), amelyek kiszolgálókon futottak és fognak futni, élvezik majd a több központi egység előnyeit – itt az érv a frissítésre.
A két szomszédvár
A processzorok piacán két szereplő van: az Intel és az AMD. Annak ellenére, hogy a feltörekvő AMD részesedése 30 százalék alatt van, a növekedés ténye aggasztó az Intel számára, és főleg, hogy a szakmailag igényesebb, és magasabb haszonkulcsú szerverpiacon következett be.
Elemzők szerint a Core Duo év eleji és a Core Duo 2 processzorok mostani megjelenése megállítja, jó esetben visszaszorítja a növekedést, mert a teljesítmények meghaladják az AMD-ét, de ha csak egyenlőek is, a fogyasztás (hűtésigény) alacsonyabb, ami a nagy fogyasztók (Dell, HP, Távol-Kelet) számára a felhasználókon keresztül ismét vonzóbbá teheti az Intel központi egységeit.
Kenczler Mihály
