Semmi nem indokolja, hogy az uniós és a hazai támogatási forrásokat egymástól elkülönülten, független intézményrendszerben kezelje a magyar állam.
Az elmúlt években az intézmények munkájában és a támogatásokkal foglalkozó különböző fórumokon jellemzően elkülönült egymástól az uniós és a hazai pénz, támogatás. Más jogszabályok, eltérő eljárásrendek vonatkoztak a részben vagy egészben uniós támogatásból kiírt pályázatokra és a csak hazai költségvetésből meghirdetett felhívásokra. Legtöbb esetben a pályázatokat kezelő intézmények, szervezeti egységek is elkülönülnek egymástól azon az alapon, hogy uniós vagy hazai támogatással foglalkoznak.
De vajon tényleg szükséges ilyen mértékben elkülöníteni egymástól ezt a két kategóriát, és ezzel együtt a lebonyolítási rendszert? Vagy lenne mód a közös stratégiára?
Egységes elvek
Az uniós és a hazai költségvetési forrás egyik legfontosabb közös jellemzője, hogy mindkettőnél közpénzről van szó, így mindkettő esetében elvárás, hogy a felhasználás, elköltés szabályszerű és hatékony legyen. Az elkülönítést szintén tompítja az addicionalitás elve: eszerint a tagállami és az unióból érkező forrás nem különülhet el, hanem ki kell egészíteniük egymást – például ez az egyik indoka annak, hogy szinte minden uniós pályázat esetében előírnak valamennyi önrészt.
A vállalkozások esetében sokkal inkább egyértelmű a források azonos alapelveken történő kezelése. A Római Szerződés általánosságban mondja ki a piacot torzító támogatások tilalmát, a jogszabályok pedig csak a legritkább esetben különböztetik meg a brüsszeli és a tagállami vállalkozásfejlesztési támogatásokat, amibe beleértendő nemcsak a klasszikus pályázati támogatás, hanem az adókedvezmény, a támogatott hitel és a hasonlók is. Az egységes kezelést mutatja, hogy a vállalatoknak nyújtott adókedvezményeket, amelyek legtöbbször kizárólag a tagállami költségvetést érintik, ugyanúgy jóvá kell hagyatni Brüsszelben, mint a brüsszeli forrásból nyújtott támogatásokat.
A jogszabályok sem különítik el a hazai vagy az uniós támogatást, az alapvető feltételek a vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra vonatkoznak, függetlenül a pénz forrásától. A vállalkozás működési területe, jellege (agrár, halászati, egyéb) alapján van megkülönböztetés, de a támogatás származási helye szerint nincsen. Hasonlóan egységes a szabályozás a más típusú támogatások (regionális, k+f stb.) esetében is.
Egységesen is lehetne
És hogy miért érdekes ez az egész témakör? Természetesen a szabályokat alkalmazni is kell. A konkrét pályázati kiírásoknak, támogatott hiteleknek vagy garanciáknak elsősorban a támogatásokra vonatkozó szabályoknak kell megfelelni, és ha ebből a szabályossági szempontból rendben vannak, akkor következhet a különböző eljárásrendi lépések, a formanyomtatványok, a beadandó dokumentumok kidolgozása.
Vagyis ha a vállalkozásoknak nyújtott támogatások szabályozása egységesnek nevezhető attól függetlenül, hogy azok teljes mértékben tagállami, hazai költségvetésből vagy esetleg részben brüsszeli forrásból származnak, ez azt is jelenti, hogy van lehetőség a nagyjából egységes kezelésre. A szakterületi sajátosságokat persze figyelembe kell venni, de az egységes szabályrendszer azt jelenti, hogy létrejöhet a mindenki számára jól követhető, stabil pályáztatási rendszer, ahol az intézmények egymás tapasztalatait, legjobb gyakorlatait használják fel a többé-kevésbé egységes szabályok alkalmazásában.
A rendszer így teljesítheti azt az elvárást is, hogy a hazai és az uniótól átutalt források ne párhuzamosan vagy egymástól elszigetelten működjenek, hanem az addicionalitás elvének megfelelően egy magasabb szintű stratégiába illeszkedve egymás hatását egészítsék ki és támogassák.
Kun László
