Miután a piac a többmagos processzorok megjelenése után már kikényszerítette, hogy a szoftverszállítók foglalat alapján számolják ki a licencdíjat, újabb gondot jelent a virtualizáció.
A többmagos processzorok megjelenése az IT-piacon élénk vitát keltett arról, hogy ezután miként is számítsák ki a szoftverlicenceket: a processzorok vagy a foglalatok száma alapján. Amikor 2005-ben a kétmagos processzorok berobbantak a köztudatba, a cégek öröme az égbe szökött, mivel egyetlen chiptől több munkát várhattak. Amikor azonban arra került a sor, hogy a processzor mindkét magja után kell kifizetniük a szoftverlicenceket, az informatikai vezetőknek egyből alábbhagyott a jókedvük, különösen, hogy az ajtón kopogtatnak már a négy- és nyolcmagos chipek is. Piaci nyomásra azonban ma már a szoftverszállítók többsége áttért a foglalat alapú licencdíj-számításra.
A kétmagos processzorral ellátott kiszolgálók össz-szerverpiaci részesedése a 2005 eleji egy számjegyűről az év végéig több mint 25 százalékra emelkedett, s 2006-ban is két számjegyű bővülés jellemezte a negyedéves szállításokat.
A második forduló
Alig csitult el azonban a processzor–foglalat vita, egy újabb tényező, a virtualizáció máris még alapvetőbb kérdést vetett fel. A technológiának számos előnye van: jobb erőforrás-kihasználás következtében szerverkonszolidációt lehet végrehajtani az adatközpontokban; emiatt alacsonyabbak lesznek a tőke- és karbantartási költségek, a mérséklődő hűtési és tápigény miatt csökken a villanyszámla, és kisebb lesz a helyigény is. Röviden, a virtualizációval egy halom pénz spórolható meg. Elvileg. Ha ugyanis ebben a virtualizált környezetben megtöbbszöröződő szoftverek után kell licencdíjat fizetni, már egészen más a helyzet. Ha viszont kevesebb pénzt akarunk licencre kifizetni, nem tudjuk a virtualizáció összes előnyét kihasználni sem az elvégzendő munka helyének, sem mennyiségének tekintetében.
Mivel a szervervirtualizáció lehetővé teszi, hogy partíciók létrehozásával a felhasználó biztonságosan terhelhesse meg többszörösen a kiszolgálókat egyetlen rendszeren vagy processzoron, a processzor kapacitásának csak töredékét is fel lehet használni szoftverek futtatásához, legyen az operációs rendszer vagy alkalmazás. Örömünk azonban csak addig tart, amíg rá nem döbbenünk, hogy a legtöbb szállító az egész processzorfoglalat után számítja fel a licencdíjat.
Miről is van szó? Például egy tipikus adatközpont-modellben egy szerveren egy alkalmazás fut, tehát ha valakinek öt, egy foglalattal bíró kiszolgálója van, mindegyik csak 10-15 százalékát használja ki a kapacitásának. Takarékosságból ezt az öt szervert egyetlen szerverre lehet konszolidálni, egy foglalattal, erősebb – esetleg többmagos – processzorral. A szervervirtualizációs technológiák lehetővé teszik, hogy öt virtualizált operációs rendszert telepítsünk erre a rendszerre, s ezek mindegyikén az eredeti alkalmazást futtassuk. Így a kiszolgáló kapacitásának 50-75 százalékát lehet kihasználni.
Nem ötödár, felár!
Nos, javítottunk az erőforrás-kihasználáson, táp- és hűtési költséget takarítunk meg a kevesebb áramfelhasználás révén, s kevesebb helyet foglalunk az adatközpontban. Sajnos azonban a szoftverek licencdíjának nem az ötödét kell kifizetnünk, még akkor sem, ha a processzor kapacitásának csak ötödét használjuk ki. A legtöbb szállító az operációs rendszer minden „megtestesülését” úgy veszi, mintha annak az egész processzorfoglalatra szüksége lenne, így minden alkalmazás után a teljes licencdíjat kell kiperkálni. Lényegében felárat kell fizetni a virtualizált kiszolgáló használati jogáért.
A helyzet még rosszabbá is válhat. Ha valaki kihelyezi adatközpontjának felügyeletét, nagy valószínűséggel felárat kell fizetnie a szolgáltatónak azokért a szolgáltatásokért, amelyek révén ő pénzt takarít meg. Tovább bonyolítja a dolgot, ha nagy – 16, 32, 64 vagy több processzoros – kiszolgálók virtualizációját tervezzük, vagy horizontálisan méretezett környezetet akarunk létrehozni több szerverrel. Ahhoz, hogy kezeljük egy meghatározott alkalmazás váltakozó terhelését, úgy állíthatjuk be az alkalmazást, hogy az több processzoron (vagy kiszolgálón) is fusson, így osztva el vagy vonva vissza a terhelést.
Ebben az esetben vajon hogyan fizetjük ki a foglalat alapú licencdíjat? Megszámoljuk, hogy csúcsterheléskor hány foglalat van használatban? Vagy átlagot számolunk egy meghatározott időszakra? Kell-e szigorú határokat húzni a virtualizált alkalmazás számára, majd szükség szerint manuálisan újrakonfigurálni – előre meghatározva, hogy az alkalmazás csak kötött számú processzort vehet igénybe költségtakarékosság miatt? Az ismételten elvégzett konfigurálás és a licencdíjak újratárgyalása pedig embert és időt igényel, ráadásul az, hogy esetleg több licencet vásárolunk, nem jelent automatikusan több támogatást.
Közműalapon?
A fenti problémákkal kell tehát szembenéznie a terméket kiválasztó műszaki igazgatónak és a terméket kifizető informatikai igazgatónak. Pedig jogos a kívánságuk: egyszerűbb és méltányosabb elszámolást akarnak. Az egyszerű árképzés abból a szempontból is fontos, hogy az IT-vezető pontosan meg tudja becsülni, mennyibe kerül egy meghatározott mennyiségű terhelés, mondjuk, három évre előre. A virtualizáció egyik legnagyobb előnye, hogy az embernek nem kell előre tudnia – s nincs is rá szüksége –, mekkora kapacitást fog használni.
Lássuk, mit tesznek a szállítók a talány feloldásának érdekében!
Néhányan „közüzemi szolgáltatói díjat” számolnak fel virtualizált kiszolgálók esetében; az egyik nagy szállítónak a szoftvere például képes nyomon követni a processzorhasználatot. Bár ez a módszer méltányos és követendő, ugyanakkor komplex is. Ahhoz ugyanis, hogy a közüzemi modell működjék, az iparágnak szabványban kellene meghatároznia a feldolgozóképesség egységét, amely aztán könnyen elszámolható lenne adatközpontok heterogén szerver- és szoftverkörnyezetében is. A kivitelezés azonban nem könnyű a jelenlegi számos többmagos architektúra közepette.
Régebben, a mainframe-ek világában a szállítók bizonyos órajel-sebességen véghezvitt számítási cikluson nyugvó feldolgozás alapján számolták ki a licencdíjat. Az órajel-sebesség azonban ma már eltűnt az árazási modellekből. Ma már x64 processzorok alapján kell mérlegelni a teljesítményt, számításba kell venni az áramszükségletet, s értékelni kell az egymagos és a többmagos megoldásokat. Megvan annak is a kockázata, hogy a szoftverszállítók magasabb licencbevétellel jutalmazzák magukat a nagyobb számítási teljesítmény miatt, noha az ügyfél számára ez nem jár párhuzamba vonható előnnyel.
Ebben a forgatókönyvben tehát nincs megfelelője például az áramfogyasztásban használatos wattnak mint egységnek, mivel a díjkalkulációban számos tényező játszik szerepet, ráadásul arról sincs konszenzus, mi is az a feldolgozási képesség (processing power).
Rántsuk ki magunkat az ingoványból!
Ahhoz, hogy elkerüljük a fentebb vázolt dilemmát, mindenképpen el kell felejtenünk a processzorhasználat, a mag vagy a foglalat alapú árazást.
Az utóbbi években egyre népszerűbbek lettek a különféle előfizetési modellek, a nyílt forráskódú szoftverek gyártói ráadásul csak a támogatásért számítanak fel díjat, nem a szoftverhasználati jog egyszeri megvásárlásáért. Ám még ezek a támogatási szerződések is többnyire a processzorok számát veszik figyelembe, ami nem sokat lendít az IT-vezetők egyszerűsítési törekvésein.
Elképzelhető azonban olyan megoldás – főként a nyílt forráskódú „szabad” szoftverek esetében –, hogy, mivel nincs licencdíj, a gyártó a támogatásért járó előfizetést az ügyfél alkalmazottainak száma után kalkulálja ki.
De mit is jelent az előfizetés alapú árazás az informatikai vezetőknek, akik virtualizálni akarják cégük szerverparkját? Egyértelműen azt, hogy a terheléshez igazítva építhetik fel adatközpontjukat, a maximális hatékonyság figyelembevételével konszolidálhatnak, tetszés szerint virtualizálhatnak, és nem kell törődniük a szoftverköltségek tovagyűrűző hatásaival, a használatban lévő processzorok számának fluktuációjával vagy – ami még rosszabb – a processzor töredékkapacitásának fluktuációjával. Egy alkalmazás használatának növekedésével nem nőnek a licencköltségek. Természetesen, ha létszámban változik a cég, akkor ennek megfelelően kell több vagy kevesebb támogatási előfizetést vásárolni – ám ezt előre ki lehet számítani.
Mártonffy Attila
