Közösségi média

Egyszerű (forrás: socialtimes.com)
Egyszerű (forrás: socialtimes.com)
Forrás: socialtimes.com

Videómegosztás a Twitteren

Elindította régóta várt videómegosztó szolgáltatását a mikroblog portál.
Hónapokkal ezelőtt kezdődtek terjedni a pletykák arról, hogy a Twitter saját videómegosztó szolgáltatást szeretne képmegosztója mellett. Az akkori hírek szerint a cég felvásárolta az egyik, még el sem indult szolgáltatót, amely kifejezetten a rövid filmek megosztására szakosodott. A pletykák pedig igaznak bizonyultak, a Twitter egy hivatalos blogbejegyzésben bejelentette, elindítja a korábban felvásárolt Vine nevű szolgáltatatást. A Vine jelenleg önállóan és a Twitteren keresztül is elérhető, a regisztráláshoz nem szükséges Twitter azonosítóval rendelkezni, a szolgáltatás saját hálózatot alakít ki a felhasználók között. A Vine saját alkalmazással is rendelkezik, ami egyelőre csak az Apple-eszközök tulajdonosai számára érhető el, de a cég nyilatkozata szerint hamarosan érkeznek a további platformokra írt változatok is. A piacon jelenleg is nagy a verseny a “videók instagramja” cím elnyeréséért, amelybe természetesen a Vine is beszállt, és a Twitter támogatásával jobb esélye lehet, mint a konkurenseknek.

Még csak almára (forrás: Vine)
Még csak almára (forrás: Vine)

A Twitter számára pedig egyre fontosabb lesz a saját tartalom generálásának és megosztásának lehetősége, miután a fejlesztők zömét elijesztették az elmúlt hónapokban. Az Instagram eltűnésével és az egyéb külső alkalmazások jogosultságainak korlátozásával egyre kevesebb tartalom látható közvetlenül a Twitter webes felületén, illetve alkalmazásaiban. A szolgáltató számára pedig kulcsfontosságú, hogy igyekezzen a megosztást úgy megoldani, hogy a felhasználóknak ne kelljen elhagynia a Twitter felületét az ott megosztott tartalmak megtekintéséhez. A Vine segítségével most már nem csak képeket lehet közvetlenül fetölteni a Twitterre, hanem rövid filmeket is, amelyek körülbelül 6 másodperc hosszúságúak és három szegmensből állhatnak. A Vine honlapján található öndefiníció szerint a szolgáltatás lényege, hogy a felhasználók néhány másodpercbe tömörítsék a látványt, hasonlóan a Twitterhez, amely rövid üzenetek és bejegyzések megjelenítését teszi lehetővé.