Közösségi média

europeana_logo
Forrás: www.europeana.eu

Europeana 1989: történelmi emlékek az interneten

Digitális archívumba lehet feltölteni az 1989-es kelet-közép-európai eseményekhez kötődő személyes történeteket, képi és tárgyi emlékeket.

A Varsóban elindított Europeana 1989 elnevezésű projektben részt vevő országok, köztük Magyarország is, gyűjtőnapokat tartanak a lakosság emlékeinek összegyűjtésére. Az európai lakosok digitális platformon oszthatják meg egymással a vasfüggöny leomlásának idejéből származó személyes történeteiket, fényképeiket, videóikat és hangfelvételeiket.

A kezdeményezés az Európa képét jelentősen megváltoztató forradalmi események jövőre esedékes 25. évfordulójának állít emléket. Az első gyűjtőnapot a hét végén rendezték Varsóban. Az ebből az alkalomból szervezett nyilvános beszélgetés témája a szabadságért küzdő hétköznapi emberek emlékeinek és tapasztalatainak megőrzésére irányuló intézkedések fontossága volt.

A megbeszélésen valamennyi résztvevő ország olyan projektnagykövetekkel képviseltette magát, akik jelentős szerepet játszottak hazájuk 1989-es eseményeiben. Magyarországot Rajk László, Litvániát Vytautas Landsbergis volt köztársasági elnök, míg Lengyelországot Tadeusz Mazowiecki, az első nem kommunista miniszterelnök és Chris Niedenthal brit-lengyel fotográfus képviselte.