ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 10/07: Merre tovább, digitalizáció?

TECHNOLOGY

Merre tovább, digitalizáció? Készül Magyarország Nemzeti Digitalizációs Stratégiája, új uniós költségvetési időszak előtt állunk, miközben egy világjárvány kezelésével és következményeinek felszámolásával kell megbirkózni – az idei Infotér konferencia sem szűkölködik majd aktuális témákban.

Hőkamerák mérik a diákok testhőmérsékletét a Budaörsi 1. Számú Általános Iskolában A koronavírus jelenléte miatt október 1-jétől minden oktatási intézményben kötelező a lázmérés. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskolában azonban nem kell reggelente sorban állni emiatt a diákoknak, ugyanis hőkamerák mérik a belépő diákok és tanárok testhőmérsékletét. Ez a megoldás ráadásul egész nap biztosítja a lázmérést, ugyanis a hőkamera mindenkit mér, aki elhalad előtte a nap folyamán és azonnal jelez, ha szükséges.

Újabb forrás érkezik digitalizációra A nonprofit szervezetek számára idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már tizenegyedik alkalommal írta ki az InnoMax-díj pályázatát, amelynek fókuszában továbbra is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll, de most először helyet kap benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is.

Juniper Networks Mist a CLICO értékesítési portfóliójában Hozzáadott értéket képviselő, szakosodott disztribútorként a CLICO 1991 óta vezeti be és népszerűsíti sikeresen a világ piacvezető gyártóinak innovatív megoldásait Lengyelországban és más közép- és kelet-európai országokban. 2020 harmadik negyedévében a vállalat szerződést kötött a Juniper Network Misttel és felvette portfóliójába a Juniper mesterséges intelligencia által vezérelt nagyvállalati megoldásait is. A CLICO-val kötött forgalmazási szerződés Lengyelországban, valamint Közép- és Kelet-Európa legtöbb országában érvényes.

Közel az ügyfél üzletéhez A menedzselt informatikai üzemeltetési szolgáltatásoknál ma már kevés a sikerhez, ha valaki csak az informatikához ért. Igazán értékes szolgáltatásokat csak azok a cégek tudnak nyújtani, akik ismerik megbízóik – sőt, azok ügyfeleinek – üzleti folyamatait, problémáit, és megoldásokat is tudnak rájuk kínálni.

HR és Kibervédelem A fejlődés második fázison túllépő vállalatok számára a cél egy új üzleti és működési modell kialakítása, amely adatvezérelt formában irányít és képes megvalósítani az ügyfél orientációt. Ebben az átalakulásban a HR még új, de fontos szereplő, az adatvezéreltség, analitikai képesség és kibervédelem nélkülözhetetlen. A Brightdea Solutions a kiterjesztett biztonság, védelmi stratégiák és megoldások mentén képes valóban hatékony válaszokat adni a gyors változásra.

Jó formában vannak a kínai technológiai óriáscégek Miközben a figyelem elsősorban az amerikai techóriásokat övezi a tőzsdén, kínai társaikat sem szabad figyelmen kívül hagyni. A cégek forgalma és nyeresége Ázsiában is megnőtt, a járvány feléjük terelte a keresletet, részvényeik árfolyama is jócskán megemelkedett.

Okosszemüveg a kiterjesztett valósághoz Az Eindhoven-székhelyű Luxexcel, a nyomtatott szemüveglencsék specialistája, eddig főként egészségügyi megoldásokkal, orvosi receptre felírt szemüveglencsékkel foglalkozott. Most viszont bekapcsolódik az okoslencse-bizniszbe is. A cég saját technológiát dolgozott ki, amellyel „okos” funkciók integrálhatók lencsékbe.

Úgy veszik a Tesla riválisának elektromos autóit, mint a cukrot Az elmúlt egy héten több elektromosautó-gyártó is közzétette a harmadik negyedéves értékesítési számait, amelyekből az látszik, hogy az elektromos autó értékesítés továbbra is erős a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában. Az Xpeng árfolyama több mint 10 százalékot ralizott hétfőn, amely részben egy elemzői vételi ajánlásnak is köszönhető volt.

Még be sem mutatták az idei iPhone-okat, de már a jövő éviekről hallani Még be sem mutatták az idei iPhone-okat, de már a jövő éviekről hallani Hamarosan megismerhetjük az Apple idei nagy hardverfrissítését, azaz a 2020-ra szánt iPhone-családot, de ez nem jelenti azt, hogy a vállalat ne dolgozna már a 2021-es, sőt a 2022-re szánt modellek tervein. Ezzel kapcsolatban sokan arra számítanak, hogy a cupertinóiak egy 4G-s iPhone 12-vel rukkolhatnak ki a jövő év első felében.

Sikerült létrehozni a mesterséges retinát A Cell című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a dr. Roska Botond vezette kutatócsoportnak sikerült mesterségesen olyan retinát létrehoznia, mely az egészséges felnőtt ember szervének megfelelően funkcionál. A retina organoid segítségével a későbbiekben személyre szabott, látást érintő terápiák is elérhetővé válhatnak.

Kikerültek az első teszteredmények az iPhone 12-ben is várható A14 Bionic chipről Idén az Apple kicsit felcserélte a dolgokat és nem a legújabb iPhone-ban mutatták be a legújabb chipjüket, az A14 Bionic-ot, hanem az iPad Air 4-ben. És miután a szerencsések már hozzájutottak új táblagépükhöz, mi is megtudhatjuk, hogy mire lesz képes az iPhone 12.

Már csak 9 napig lehet pályázni az Az Év Honlapja´" díjra! Az idén a honlapokon kívül a technológiai kampányokat és az újító digitális megoldásokat is szeretnék díjazni. Egy újabb nevezési kategóriával bővült a pályázat: a Blockchainnel. Így már 26 kategóriában lehet nevezni a honlapokat, illetve egyéb digitális megoldásokat.

Látványos Gmail-változás Az újratervezések idejét éljük, nem kivétel ez alól a Google sem, amely megváltoztatta a népszerű levelezőszolgáltatás, a Gmail logóját.

Meglepő uniós jogsértés Európai uniós jogba ütközik az olyan nemzeti jogszabályozás, amely a telekommunikációs és technológiai vállalatokat a személyes adatok általános és válogatás nélküli továbbítására vagy megőrzésére" kötelezi ítélkezett kedden az Európai Unió Bírósága.

Megújult a MÁV mobilappja Újabb funkciókkal egészült ki a MÁV mobilalkalmazása, bővült a megvásárolható vasúti bérletek köre, valamint már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vehetnek jegyet az alkalmazással.

Wi-Fi hálózatot üzemeltetőket tartóztattak le A franciaországi Grenoble városában öt bár és kávézó tulajdonost tartóztattak le, mert az általuk üzemeltetett nyilvános Wi-Fi hálózatoknál nem naplózták a csatlakozó felhasználókat.

 

ECONOMY

Már több mint 3 milliószor fizettek Kína szuperpénzével Már több mint 3 millió tranzakciót végeztek Kína új digitális devizájávalm 1,1 milliárd jüannyi tranzakció összértékben – árulta el a jegybank alelnöke, Fan Jifej egy konferencián. Az alelnök elmondta: már 3,13 millió tranzakció keretében 1,1 milliárd jüan forgalmat bonyolítottak le az e-jüannal, több mint 6700-féle felhasználási módot azonosítottak a tesztfázis során.

Ahol túlzásba viszik a nap- és szélerőművek rendszerbe állítását, nagy az áramszünetek veszélye A világban és az Európai Unió országaiban mindinkább teret nyer az a meggyőződés, hogy az atomenergetika nélkül a klímavédelmi célok elérése legfeljebb vágyálom marad. Az utóbbi hetekben egyre több olyan híradás látott napvilágot, ami bizakodásra ad okot ebben a kérdésben.

Augusztusban is csak döcögött az ipar 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az ipari termelés augusztusi volumene – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becsléséből. A visszaesés mértéke 34,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 0,2 százalékkal mérséklődött.

Megszólalt a stratéga: sokkal normálisabb" a helyzet a piacon, mint azt gondolnánk!  A Morgan Stanley stratégája, Andrew Sheets nem javasolja kidobásra a történelemkönyveket, szerinte ugyanis a fejlődő piacok részvényeinek jó teljesítménye, az amerikai dollár gyengülése és a növekvő inflációs várakozások mind olyan tényezők, amik pusztán egy új gazdasági ciklus kezdetét jelentik.

Szigorít az MNB: ne legyen se bónusz, se osztalék Az MNB új körlevélben – a nemzetközi szervezetekkel összhangban – megerősítette a tavasszal publikált elvárásait, amely szerint idén továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak.

A világ legnagyobb olajkereskedője megvenné a használt autódat A holland Vitol Group, amely a világ legnagyobb független olajkereskedője, úgy döntött, hogy belép a használtautó-kereskedelembe is. Ez a lépés további jele annak, hogy a nagy olajtársaságok és az azokkal szoros kapcsolatot ápoló vállalkozások egyre inkább más területek felé kacsingatnak, és nem csak a megújuló energiák felé terjeszkednek.

Kivédte a koronavírus-járvány ütéseit a szuperállampapír A MÁP Plusz stabil pozitív hozamot garantált a kritikus időszakban is. Emellett az állam számára érdemi válságkezelési mozgásteret teremtettek a kedvező sérülékenységi mutatók és a nagybani piacinál stabilabb finanszírozás. Sokak várakozásaival ellentétben a szuperállampapír bevezetése a példátlan „korona válság” legdurvább heteiben sem sült el visszafelé, sőt...

Megduplázták üzletkötéseiket a digitalizált kkv-k A leginkább digitalizált vállalkozások több mint kétszer annyi üzleti lehetőséget tudtak megragadni a pandémia ideje alatt, mint a legkevésbé digitalizáltak – állapította meg a Vodafone Group és a Deloitte közös tanulmánya, amely szerint ugyanakkor a megkérdezett 1200 kis- és középvállalkozás (kkv) közül sokan számoltak be a digitális szolgáltatások alkalmazásának terén jelentős akadályokról.

Kiválóan keresett az MNB a gyenge forinton Különlegesen nagy profittal zárta az idei első fél évét a jegybank. 217,2 milliárd forintos nyereségéből 20,6 milliárd abból jött össze, hogy jó időben váltott devizát, azaz a forint gyengülését tudta kihasználni. Az MNB elvileg nem nyereség termelésére működik, hanem a forint értékállóságának és az infláció szabályozásának a letéteményese. 

Agrárinformatikai rendszerfejlesztő cégbe fektetett a hazai tőkealap-kezelő Agrárinformatikai rendszerfejlesztő cégbe szállt be 260 millió forinttal a Széchenyi Alapok, az Animalsoft Kft. a Livestocker precíziós állattenyésztési szoftver platformját fejleszti tovább az összegből. Az Animalsoft által fejlesztett szoftver egyszerre vállalatirányítási rendszer (ERP), és a rendelkezésre álló adatok elemzésével meghatározó része a döntéselőkészítésnek, a hatékonyságnövelésnek és az üzletfejlesztésnek.