ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 10/06: Mindenhol tarol a mesterséges intelligencia

TECHNOLOGY

Mindenhol tarol a mesterséges intelligencia Egészségügy, pénzügy, kiskereskedelem, ügyfélszolgálatok – már most is számtalan területen támogatja a vállalkozásokat és a fogyasztók kiszolgálását a mesterséges intelligencia, és a következő években további dinamikus bővülésre lehet számítani az alkalmazásában. Az IDC prognózisa szerint 2024-re már 300 milliárd dollárt költenek világszerte erre a technológiára.

Nő az elektronikus közigazgatási szolgáltatások népszerűsége A COVID-19 járvány kitörése óta folyamatosan nő az érintkezésmentes, elektronikus szolgáltatások népszerűsége a közigazgatásban. Az e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős NISZ Zrt. is jelentősen átstrukturálta fejlesztési prioritásait, hogy az online ügyintézési lehetőségeket minél több ember számára biztosítani tudja.

Az okosvárosok pillérei A ZRC Solutions több mint 10 éve fejleszt és implementál SmartX-, intelligens üzleti megoldásokat. Önkormányzatokkal karöltve olyan digitális városfejlesztési programok tervezésén és kivitelezésén dolgoznak, amelyek célja a fenntartható település üzemeltetés, a B2B-szektor bekapcsolása a közösség fenntarthatóbb életébe és az ott lakók életminőségének javítása.


Októberi Club: Online számla és HR-felhő – a digitalizáció jegyében Soron következő klubrendezvényünkön fontos témát tűztünk a zászlónkra, mégpedig a vállalkozások NAV felé történő számlaadat-szolgáltatás digitalizációs támogatását. Az ITB Clubon október 15-én az itelligence Hungary jóvoltából megismerhetjük az erre hivatott it.NavBox SAP alapú megoldást. A klub első előadója az itelligence Hungary IT-technológiai üzletágvezetője, Baranyai Zsolt. Hallhatunk tőle a törvényi háttérről, a várható változásokról és megismerkedhetünk azzal is, mit kínál ehhez ez a saját fejlesztésű eszköz, melyet már számos hazai vállalat sikerrel alkalmaz.

Az ITB Club októberi előadásai online követhetők nyomon. Az élő közvetítés az ITBUSINESS Facebook-oldalán lesz elérhető. Csoportlink: https://www.facebook.com/groups/777071239490165/

Időpont: 2020. október 15. 10:00–12:00
Helyszín: élő közvetítés az ITBUSINESS Facebook-oldalán (facebook.com/itbusiness.hu)
Előzetes regisztráció szükséges!
Regisztráció: https://www.facebook.com/groups/777071239490165/

További információ a témákban az itelligence Hungary weboldalán:

it.NavBox: https://itelligencegroup.com/hu/termekek/it-navbox-online-szamlaadat-szolgaltatas/

SAP SuccessFactors: https://itelligencegroup.com/hu/termekek/sap-successfactors/hazai-sap-successfactors-kompetencia/


170 milliárd forint a mesterséges intelligencia hazai kihasználására A növekedés lehetősége szinte minden gazdaságban az adatok erejében, a belőlük kinyerhető információban, és azok minél gyorsabb feldolgozásában van. A közelmúltban bemutatott Mesterséges Intelligencia Stratégia szerint a technológia 2030-ra 15 százalékkal növelheti az ország GDP-jét.

Milyen a modern B2B marketing? A B2C piacon bevált marketingeszközök használatával nem lehetett annyira látványos kampányokat futtatni, ráadásul sokkal kevesebb eszköz állt egy B2B marketinges rendelkezésére. Sok digitális marketingeszköz, technika sokkal inkább, vagy egyenesen csak B2B marketing esetén használható.

Robotok a ménesbirtokon? Nagy lehetőség előtt állhat a magyar mezőgazdaság Az Agrár Adat Keresztrendszer, amelyet a mesterséges intelligencia segítségével hoznának létre a teljes termelői oldal lefedését lehetővé tenné egy olyan platform formájában, amely képes több forrásból az adatok rögzítésére. A hivatalos szervek közti adatcserében is segítene, így a MÁK elérése is jelentősen egyszerűbbé válna a gazdálkodók számára.

Beperelte őket az Apple, mert nem dobták ki a szemétbe a működő iPhone-okat Az almás vállalkozás a közelmúltban beperelt egy másik céget pusztán azért, mert annak munkatársai az Apple által szemétbe szánt kütyüket nem dobták ki a szemétbe, hanem megjavítva azokat új életet biztosítottak nekik, és egy rakás hulladéktól mentették meg bolygónkat.

Újabb befektetéssel erősít a BitNinja  Az informatikai rendszerek változásával együtt változnak az azok támadására specializálódott hackerek módszerei is. Különösképp a kis- és közepes vállalkozások kiszolgáltatottak információbiztonsági szempontból, hiszen ők általában nincsenek megfelelő védelemmel ellátva és nem képesek egy-egy támadás következményeinek kezelésére sem.

Adatgyűjtési és megfigyelési rémálommá válik Bolsonaro Brazíliája A brazil elnök pontosan tudja, mennyit ér a megfelelő csatornákon begyűjtött, személyes adat és a jól targetált politikai hirdetés, hiszen szakértők szerint a Whatsapp csetalkalmazáson keresztül ezek segítették hatalomra. Egy tanulmány szerint maguknak a választóknak az 56 százaléka is úgy gondolja, hogy választását befolyásolták a közösségi hálók.

Készül az első nyomtatott lakóépület Németországban A 3D épületnyomtatási szolgáltatásokat kínáló PERI GmbH az Észak-Rajna Vesztfália tartomány Beckum városában építi Németország első nyomtatott, kétszintes, szintenként 80 négyzetméteres lakóházát. A teszteket a Müncheni Műszaki Egyetem vezényelte le, az anyagot, printelhető betont (i.tech 3D) a HeidelbergCement szállította.

Letölthető segítség adózóknak A személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiadványa.

Figyelmeztetések jönnek majd a mobilokra a Google-től A Google elkezdi a más gyártók okostelefonjait használók figyelmeztetését az eszközükön lévő sérülékenységekre az Android Partner Vulnerability Initiative (APVI) kezdeményezés keretében.

Ha SSD-t használ, ennek a Windows 10 funkciónak örülni fog A Windows 10 operációs rendszer nemsokára figyelmeztetni fogja a felhasználókat, ha SSD meghajtójuk élettartama a végéhez közeledik.

 

ECONOMY

Kriptovaluták a magyar számvitelben és a társasági adózásban A kriptovaluta digitális eszköz, mely a gazdasági életben jelen van, sokan használják, bányásszák, kereskednek vele, ennek ellenére a kriptovaluta-elszámolásra jelenleg még nincs semmilyen kötelező érvényű előírás hazánkban és az EU-ban sem. Magyarországon sincs semmilyen kötelező érvényű szabály, az egyetlen bátor próbálkozás a NAV két állásfoglalása 2016/17-ből.

Ahogy durvul a járványhelyzet, egyre többen kötnek jövedelembiztosítást Magas a kereslet a hitelfedezeti biztosításokra, a koronavírus-járvány hatására pedig jelentősen megugrott az érdeklődés a hiteltől függetlenül köthető jövedelembiztosítások iránt is, ami keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén fizet. Utóbbit főleg a negyvenes korosztály keresi a Budapest Banknál, míg az életbiztosításokat inkább a fiatalabbak kötik.

Senki sem beszél csődről, mégis mélyponton a bankok A vírus romlása rossz hír a bankoknak, hiszen az érintett szektorok még tovább fogják elszenvedni az önkéntes vagy hatósági korlátozások következményei. Így abszolút érthető a bankrészvények esése. Ugyanakkor a várható csődhullám mértékére kaphatunk egy képet a vállalati kötvénypiacról is.

Agrárfinanszírozás nyelve: Milyen egy jól finanszírozható élelmiszeripari beruházás? Egy korábbi bejegyzésünkben érintettük a középjövedelmi csapda kérdését. Most ezt a kérdést banki finanszírozói oldalról járjuk körbe, mire figyeljünk egy élelmiszeripari beruházás banki finanszírozásánál?

Részvénykibocsátás a magyar tőzsdén - Külföldi terjeszkedés a cél A DM-KER végigjárta a tőzsdeképessé válás útját, vállalkozásból szervezett középvállalattá vált a társaság, az úton a A Random Capital és a Navigátor, mint kijelölt tanácsadó és befektetési szolgáltató segített, a Széchenyi Tőkealapkezelő pedig az első zártkörű tőkeemelésből vállalt nagy szerepet.

Leesne az arany ára, de nem tud, mert a nagy guruk megőrültek A jelek szerint teljesen fejre állt az aranypiac is megszokott képéhez képest a koronavírus-járvány miatt. Az arany egy haszontalan fém, amit Afrikában vagy más hasonló helyeken kiásnak a földből, s ha valaki aranyat vesz, akkor csak tulajdonképpen félelmet vásárol.

Befagyott az építőipar: Az áfa a lakások kulcsa A turizmus bezuhanása ellenére a szálláshely, vendéglátás szektorban még nagyjából tartják a szintet a tervezett építkezések. A mezőgazdasági és az ipari szektorban viszont drasztikus a csökkenés: előbbiben megfeleződött, utóbbiban a negyedére zsugorodott a megépítendő ingatlanok alapterülete. 

Fehér Gyula: A technológiai háború új csataterei Európának mihamarabb lépni kell, ha nem akar Kína és Amerika közé szorulva elvérezni a fokozódó technológiai és kereskedelmi háborúban . A ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója szerint az elfajult harcban semlegesnek maradni egyre nehezebb. Mik a szemben álló felek céljai? Mekkora a tét? Mire figyeljen Magyarország?

„Így alkalmazunk robotokat az értékesítésben” – interjú Kiss Lászlóval, bankkártyaelfogadás értékesítési vezetővel Elveszi a robot, az AI a munkát az emberek elől? Hogyan képesek ma a robotok, a mesterséges intelligencia támogatni az értékesítési folyamatot? Ki, hogyan alkalmazza a legújabb technológiát? Kiss Lászlóval, bankkártyaelfogadás értékesítési vezetővel beszélgettünk a robotokkal támogatott értékesítési lehetőségekről.

Jóval kevesebb idén az építőipari közbeszerzés, a tavalyi felére esett az önkormányzati megrendelések száma Tavaly augusztus végéig 3248 építőipari közbeszerzés indult 1191 milliárd forint értékben, idén viszont 1879 eljárás keretében mindössze 906 milliárd forint értékű beruházás kezdődött. Idén július végére a Covid–19 hatásával együtt több mint 20 százalékos volt a visszaesés.