ITB Today

ITB_today_580px_1.jpg
Forrás: ITB

ITB Today 10/01: Kenterbe vágják a világot a magyar IT-sek

TECHNOLOGY

Robotok milliói állnak munkába a következő években Csak idén várhatóan 100 milliárd dollárt költenek különböző robotokra világszerte, a következő néhány évben pedig mintegy kétmillió ipari robotot helyeznek üzembe a gyárakban. A koronavírus-járvány tovább gyorsította az automatizációt és ezzel együtt a robotok bevetését, amelyek egyre több helyen jelennek meg.

Több ezer viszonteladó használja Európában a szolgáltatást Rengeteg felhőszolgáltatás egy helyről, értéknövelt szolgáltatások a platform fejlesztőjétől, a gyors piaci bevezetés lehetősége – többek között ezeket az előnyöket kínálja a partnerek számára az ALSO Felhő Piactere. Az itthon július eleje óta elérhető platformon folyamatosan jelennek meg újabb gyártók szolgáltatásai.

Miért is ne jelezhetnénk előre a járványokat, úgy, mint az időjárást? Egyre többen állítják azt, hogy sokára vagy akár soha nem fogunk tudni visszatérni a járvány előtti világunkhoz. Akárhogy is lesz, a Microsoft megvizsgálta, hogy a technológia hogyan teheti elviselhetőbbé a már féléve tartó otthoni munkavégzést, illetve, hogyan járulhat hozzá egy, a mostanihoz hasonló, új járványhelyzet megelőzéséhez.

Kenterbe vágják a világot a magyar IT-sek: de hol vannak még a nyugati fizetések! A koronavírus-járvány nyomában bizonyos szakmák poziciók, ha ideiglenesen is, de háttérbe szorultak, mások azonban felértékelődtek, és elmondható, hogy nagyobb szükség van rájuk, mint valaha. A tavaszi tömeges home office időszakában például extra teher hárult a magyar vállalatok informatikusaira, fejlesztőire, rájuk tehát mostantó kezve duplán is igaz: aki nem fejleszti magát, akinek nem naprakész a tudása, az előbb-utóbb lemarad, vagy benne ragad egy olyan technológiában, amely végül teljesen kikophat.

Az Apple platformján meggazdagodó vállalatok fognak össze az almás cég ellen Egy ideje már téma az iparágon belül, hogy az Apple a saját platformját túlságosan bezárja, és emellett még rendkívül nagy jutalékot is kérnek a rendszerükön keresztüli pénzmozgásért. Az Epic Games volt az első cég, amely nem csak beszélt a problémáról, hanem a tettek mezejére is léptek, így egy előkészített akció keretében megszegték az Apple App Store szabályait.

Már a kávéfőzőt is tönkreteheti egy zsarolóvírus Egyre csak emelkedik az okosotthonokba szánt intelligens és IoT-s eszközök népszerűsége, sokak szerint ezek jelentik a jövőt. Vannak persze, akik ebből nem feltétlen kérnének, és megelégszenek a normál háztartási berendezésekkel, amik bár kevésbé praktikusak, de nem jelentenek veszélyt a magánszféránkra. Utóbbi csoport véleményét igazolja, hogy a biztonsági szakértők sorra figyelmeztetnek rá: az intelligens eszközök gyártói a legalapvetőbb biztonsági követelményeknek sem tesznek eleget.

A HP innovatív megoldásokkal készül a hibrid munkavégzésre A koronavírus járvány világszerte átalakította a munkarendet és a hibrid munkakörnyezet vált általánossá. Az üzleti szakemberek közel fele dolgozik távolról, és az otthoni produktivitás fontossága megkérdőjelezhetetlen; a felhasználóknak gyorsabb számítógépekre és gyorsabb internetelérésre van szükségük. Az informatikai szervezetek 60 százaléka keresi a módját, hogy a rugalmasabb munkaszervezés mellett is irodai szintű szolgáltatást tudjon nyújtani a felhasználók számára otthon is. 

Nyomtatott érzékelők detektálják a Covid-19 antitesteket A pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem (CMU) kutatói Covid-19 antitesteket 10-15 másodpercen belül azonosító műszert fejlesztettek. A pici aranyelektródákból készült, olcsó szenzorból álló rendszert most kezdik pácienseken tesztelni. Az érzékelő nyomtatásához az Optomec Aerosol Jet 3D technológiáját használták. A technológiával áramot vezető és nem vezető anyagok egyaránt 10 mikron pontossággal printelhetők, az apró aeroszolos cseppecskéket utána szinterezik is. A 100 darab, nano mérettartományú arany elektródát 2 négyzetmilliméteres felületre nyomtatták.

A felhőszolgáltatások a jogi felelősség tükrében Az elmúlt hetekben a Canon, illetve korábban az Adobe kapcsán is megdöbbentő tények kerültek napvilágra a felhasználók adatai elvesztésének ügyében. Az egymástól független történetekben az a közös pont, hogy mindkét esetben nagy mennyiségű adatvesztés történt, valamint, hogy az említett szolgáltatók a felhőben tárolták az eltűnt adatokat.  Arról azonban kevés szó esik, hogy vajon ezekben az esetekben a felhőszolgáltatónak van-e felelőssége a szolgáltatóval szemben, illetve a szolgáltatónak a felhasználóval szemben?

Örvendetes bérnövekedés Nagyon komoly intézkedések állnak a bérnövekedések hátterében, mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Közel 20 százalékkal zuhant a brit GDP A korábbi becslésnél valamivel kisebb mértékben, de így is közel 20 százalékkal esett vissza a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben.

Letiltotta a Twitter a magyar kormány fiókját Előzetes értesítés és indoklás nélkül letiltotta Magyarország kormányának hivatalos fiókját, az About Hungaryt a Twitter, közölte Kovács László nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Fényképezőt kap az Edge böngésző A Chromium-alapú program tesztelőknek készült változatában megjelent a webrögzítő funkció, amellyel képernyőkép készíthető a meglátogatott weboldalakról.

Elsötétül a Google Térkép Igazán nem siette el a Google, hogy népszerű térképszolgáltatásába is elhozza a szem- és idegrendszer-kímélő sötét módot.

 

ECONOMY

GKI: Az idei meredek zuhanást lassú talpra állás követi A GKI idei harmadik, szeptemberi előrejelzésében azt írta, a 2019. évi GDP-t feltehetőleg csak 2022-ben éri el a magyar gazdaság. Az intézet az első félévi 6,1 százalékos visszaesés (ezen belül a második negyedévi 13,6 százalékos GDP-zuhanás) után a második fél évben 8 százalék körüli visszaesést tart valószínűnek. Ezen belül a harmadik negyedévben, amikor a járvány hatása kisebb volt, a korlátozottan rendelkezésre álló adatok és a GKI konjunktúraindexe alapján inkább 7, a negyedik negyedévben a magasabb bázis és a járvány hatásai miatt 9 százalék körüli lehet a GDP-csökkenés mértéke.

Íme, a befektetés, aminek a koronavírus sem árt, és Matolcsy György is támogatja A koronavírus-járvány mellett kissé háttérbe szorul a klímaváltozás témája, pedig a környezetvédelem továbbra is aktuális sztori a befektetési piacon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Magyarországon is sorra indulnak az úgynevezett ESG (environmental, social, government - vagyis környezetvédelmi, társadalmi és irányítási szempontból felelős) stratégiát követő befektetési alapok. Nemrég indított ilyet a Diófa Alapkezelő, de vannak a fenntartható fejlődés jegyében kezelt konstrukciói az Aegonnak, a Raiffeisennek, a K&H-nak, a CIB-nek és az MKB-nak is.

Egy még el sem indított dappból loptak el 15 millió dollárt A Yearn.finance alapítójának, Andre Cronje új, Eminence nevű projektjét ürítették ki, 15 milliót pakoltak bele a szorgalmas hozamvadászok, ezt ki is küldték onnan a támadók. A defi közösség étvágya csillapíthatatlan, egy auditálatlan kódkészlet is nagyon vonzó számukra, sőt, egy olyan dapp is, amely még el sem indult, csak az okosszerződéseinek egy részét helyezték el a hálózaton. Nem csoda, hogy a történet ismét sokmilliós veszteségbe torkollt.

Javította Budapest besorolását a Moody's, de viharokat is jósolnak Pozitívra javította Budapest adósosztályzati besorolásának kilátását a Moody's Investors Service. A változás azt jelenti, az eddigi stabil helyett felminősítés lehetőségére utaló pozitív lett a főváros besorolása. A cég egyben megerősítette a magyar főváros deviza- és forintkötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát. A döntés a nemzetközi hitelminősítő indoklása szerint tükrözi a rendszerszintű kockázati megítélés javulását, amelynek alapján a Moody's múlt héten Magyarország azonos szintű államadósság-osztályzatának kilátását is pozitívra javította.

Takaréklángon a japán gazdaság A japán gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium (METI) szerdán azt közölte, hogy a gyáripari termelés 1,7 százalékkal nőtt júliussal összevetve. Akkor 8,7 százalékos volt a havi növekedés. Elemzők némileg alacsonyabb, 1,5 százalékos augusztusi gyáripari termelésnövekedésre számítottak. Ágazati cégek képviselői a minisztérium megkeresésére azt mondták, hogy a termelés további 5,7 százalékos növekedésére számítanak szeptemberben és 2,9 százalékos bővülésére októberben.

Légiközlekedés: még sivárabb lehet a jövő Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat. A montreali székhelyű, kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza, Brian Pearce egy videokonferencián azt mondta, a negyedik negyedévre szóló előzetes foglalási adatok 70-80 százalékkal rosszabbak, mint egy évvel korábban, mivel egyre szigorúbb utazási korlátozások lépnek életbe.

Bankösszeomás Spanyolországban: megúszta a börtönt az IMF egykori vezére Összesen 34 gyanúsítottat, köztük az IMF egykori ügyvezető igazgatóját, Rodrigo Ratót is felmentették a spanyol Bankia pénzintézet 2011-es, később katasztrofálisnak bizonyult tőzsdei részvénykibocsátása során gyanított számviteli és pénzügyi csalások vádja alól. 2011-ben, a spanyol bankrendszer nagy összeolvadási hulláma során ment tőzsdére a Bankia, egy évvel később azonban már súlyos pénzügyi helyzetbe került, és Spanyolország történetének legnagyobb bankmentő csomagjára szorult.

Az ipari exportárak 5 százaléknál gyorsabban drágultak Augusztusban 3,6 százalékkal nőttek az ipari termelő árak az előző évhez képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Míg a belföldi árak csupán 0,4 százalékkal emelkedtek, addig az exportértékesítés 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A KSH kommentárja szerint az árak alakulását a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok befolyásolták, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) kevésbé volt érezhető.

95 ezerrel kevesebb autó készülhetett Magyarországon a koronavírus miatt Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) legfrissebb anyagában megbecsülte, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az egyes országokban mekkora kiesést hozhatott a járvány az autógyártásban az év első hat hónapjában – írta a Portfolio.hu. Az ACEA számításai szerint az Európai Unió 27 tagállamában és az Egyesült Királyságban durván 3,6 millió autóval kevesebb készült el az év első hat hónapjában, amely a teljes 2019-es gyártási szám mintegy 20 százalékát jelentette.

62 milliárd osztalékot fizettek volna ki a magyar biztosítók, ha nem jön a koronavírus Bruttó megszolgált díj alapján a biztosítási szektor fokozatos növekedése figyelhető meg az elmúlt években – ehhez a trendhez a nem-élet ági díjnövekedés járult hozzá nagyobb mértékben. Jelentősebb piaci koncentráció is a nem-élet ágon tapasztalható: az öt legnagyobb szereplő - Allianz, Generali, Aegon, Groupama, K&H - együttes piaci részesedése 70 százalék.